2021. január 20.
Megszakadt a nagy sorozat, győzött a Diósgyőr
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-s vereséget szenvedett a DVTK elleni második fordulóból elhalasztott bajnokin.

Harmincegyszeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a 2021-es naptári év első ferencvárosi bajnokiján a DVTK együttesét látta vendégül a Groupama Arénában az NB I 2. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. A mieink a Dibusz – Botka, Blazic, Dvali, Heister – Somália, Laidouni, Haratin – Tokmac, Uzuni, Zubkov kezdővel léptek pályára.

Első félidő

A Ferencváros kezdte a találkozót, majd az első bő másfél percben végig tartotta is a labdát. A harmadik percbe lépve próbált meg először támadást indítani a DVTK, de Botka remek helyezkedéssel szögletre tisztázott. Alig egy perccel később Zubkov és Uzuni kavarta fel az állóvizet a vendég tizenhatoson belül, de az egyik vendégvédő még időben tisztázott az albán támadó elől.

Négy perccel később jött az első komolyabb lehetőség: Uzuni végzett el egy jobboldali sarokrúgást, a röviden felugró Fradi-támadó csúsztatott, Antal azonban szép mozdulattal védte a hosszú oldalra tartó kísérletet. A zöld-fehérek folyamatosan nyomás alá helyezték a vendégvédelmet, aminek egy-egy helyzettel adtak nagyobb nyomatékot. A 14. percben Uzunié volt a játékrész talán legnagyobb helyzete: egy jobbról érkező lágy ívelés után került a védők mögé, zavartalanul fejelhetett, de Antal bravúrral hárított.

A Fradi sorra vezette a támadásokat, de az utolsó pillanatokban vagy becsúszott egy-egy nem várt hiba, vagy a vendégvédelem egy önfeláldozó tagja vetődött bele a próbálkozásokba. A 31. percben Heister indult meg a baloldalon, majd passzolt a középen mozgó Uzuninak, ő lekészítette a tizenhatos előterében várakozó Tokmac-nak, de a norvég lövése elkerülte a kaput. A játékrész utolsó helyzete is a mieink előtt adódott: Tokamckal szemben követtek el szabálytalanságot, Zubkov állt a labda mögé, de ukrán szélsőnk távoli kísérlete fölé ment.

Második félidő

Nagyobb elánnal kezdte a második negyvenöt percet a DVTK, de az első labdavesztés után ismét az első félidőben látott játék alakult ki: a Fradi dominált, a vendég együttes mélyen a saját térfelén védekezett. Alig négy percre volt szüksége a hazaiaknak az újabb komoly helyzetre: Botka ívelt, a hosszú oldalon bevetődve érkezett Laidouni, de ez sem volt elég a gólhoz.

A zöld-fehérek nem vettek vissza az iramból, a két szélen többször is sikerült a miskolciak mögé kerülniük, de a tizenhatoson belülre érkező labdákat a védők rendre tisztázták. Sergei Rebrov változtatott először, rögtön kettőt: a 69. percben Botkát Lovrencsics, Zubkovot pedig az az Isael váltotta, akinek ez volt az 50. bajnoki találkozója a Ferencvárosban. Hat perccel később a vendégek is változtattak: a Fradi korábbi támadója, Rui Pedro érkezett Grozav helyére.

Ukrán vezetőedzők ismét kettőt változatott: Tokmac helyét a Fradi egyik téli szerzeménye, Gera Dániel vette át, Sigér Somáliát váltotta. Az utolsó tíz percre fordulva a vendégek vezetőedzője is kettőt cserélt: Drazic és Ivanovski ment le, Hasani és Suljic pedig be. Pillanatokkal később, szinte a semmiből, egy kényszerítő után a másodpercekkel korábban csereként beálló Suljic megszerezte a vendégek vezető gólját (0-1).

Sergei Rebrov azonnal reagált: Haratint Skvarka váltotta. A 90. percben Isael vette le a labdát a tizenhatoson belül, majd ballal tüzelt, de Antal hatalmas bravúrral kitolta a léc alá tartó lövést. A négyperces hosszabbítás elején Gera is célba vette a vendég kaput, de a labda elsüvített a bal kapufa mellett.

A Ferencváros 61 veretlenül megvívott hazai összecsapás után szenvedett vereséget a Groupama Arénában, a 2020/21-es idényben először.

Férfi labdarúgás, NB I, 2. forduló (elhalasztott mérkőzés)
FTC – DVTK 0-1 (0-0)
2021. január 20. szerda, 20.00
Budapest, Groupama Aréna
FTC: Dibusz – Botka (Lovrencsics, 69.), Blazic, Dvali, Heister – Somália (Sigér, 78.), Laidouni, Haratin (Skvarka, 86.) – Uzuni, Tokmac (Gera, 78.), Zubkov (Isael, 69.) Vezetőedző: Sergei Rebrov
DVTK: Antal – Grgic, Milovic, Hegedűs, Soldo – Zivulic, Max – Ivanovski (Suljic, 84., (Karan, 89.)), Márkvárt, Grozav (Rui Pedro, 75.) – Drazic (Hasani, 83.) Vezetőedző: Zoran Zekic
Gólszerzők: Suljic (84.)
Sárga lapok: Dvali (55.), Uzuni (94.) illetve Márkvárt (39.), Zekic (72. – pályán kívül), Zivulic (95.)

Cikkajánló

FTC-Kisvárda: parkolási információk

Parkolójegyét kizárólag online, a meccsjegy.fradi.hu/parkolo oldalon tudja megváltani!

Sztankovics: „Bajnoknak kell lennünk!”

Vezetőedzőnk szerint a Kisvárda ellen az egyetlen cél a bajnoki cím megszerzése lehet.

Eltűnt derbihősök: Nacer Bouiche

A Fradi TV sorozatának második részében focicsapatunk első afrikai légiósával találkozhatnak – VIDEÓ!

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

FTC-Kisvárda: meccsnapi programok

Április 20-án, szombaton a Kisvárda elleni bajnokin az Egészségnap kerül a középpontba.

Közösen ültetett fát az FTC és a Provident

A pénzügyi szolgáltató vállalat Provigreen elnevezésű programjában az április a fenntarthatóságról szól.

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin