2022. február 26.
Döntetlent ért Bassey első gólja
Férfi labdarúgócsapatunk 1-1-es döntetlent játszott a Gyirmót ellen.

Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a Gyirmót együttesét fogadta az OTP Bank Liga 22. fordulójában. A Groupama Arénában megrendezett találkozón vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov a Dibusz – Botka, Blazic, Kovacevic, Civic – Laidouni, Zachariassen – Tokmac, Mak, Auzqui – Bassey kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.

I. félidő

A vendégek kezdték a találkozót, azonban egy gyors labdaszerzés után a mieink előtt adódott az első lehetőség, de Zachariassen nem találta el a kaput. A gyors ziccerünk után egy szögletig eljutott a Gyirmót, majd Laidouni ugratta ki a nem sokkal korábban helyzetbe kerülő Zachariassent, de a norvég centerezését kivágta a védelem.

A 7. percben Bassey került helyzetbe, de hiába lőtte a kapuba a labdát, a partjelző lest intett. Pillanatokkal később ismét a nigériai támadó veszélyeztetett, de Rusák védte az éles szögből leadott próbálkozást. A 11. percben ismét Laidouni passza után kerültünk a kapu elé, de hiába Bassey szép csele, a vendég védelem tisztázott.

A 26. percben egy baloldali beadás után Klimovich érkezett középen, majd fejelt a kapuba (0-1). A gól után magasabb fokozatra kapcsoltak a mieink, a 34. percben Zachariassen indult meg a jobboldalon, azonban beadási kísérletét ezúttal is kivágta a gyirmóti védelem. Alig egy perccel később jött a Fradi-ziccer, de Rusák védett, akárcsak pillanatokkal később Laidouni lövésénél.

Az első félidő hajrájában is megvoltak a lehetőségeink: előbb Tokmac próbálkozott távolról, majd a levágódó lövés után Mak is célba vette a kaput, de nem találta el azt. Pillanatokkal később azonban érkezett Fortune Bassey, aki egyenlített (1-1). A hosszabbításban is nagy nyomást helyeztünk a Gyirmót kapujára, de újabb gól már nem született, így 1-1-es döntetlennel vonultunk a pihenőre.

II. félidő

A fordulás után a mieink az első félidő végén látott nagy elánnal folytatták a mérkőzést, gyakorlatilag odaszegezték saját kapuja elé a Gyirmótot. Az 55. percben Civic elképesztő beadása után Auzqui lőtt, de Rusák hatalmas bravúrral védte a léc alá tartó próbálkozást. Egy perccel később Mak elé került egy lecsorgó labda, a szlovák válogatott támadó egyből lőtt, de nem találta el a kaput.

A 64. percben kettőt cseréltünk: Auzqui helyére Marquinhos, míg Mak helyett Boli érkezett. Négy perccel később Henry Wingo váltotta Botkát. A Gyirmót is cserélt: Cvetanoski helyett Radics, míg Nagy helyett Medgyes érkezett.

A folytatásban is a mieink akarata érvényesült, rendre ott voltunk a kapu előtt, de nehezen törtük fel a masszív vendég védelmet. A 82. percben egy jobboldali beadás után Marquinhos csúszott el a lövés pillanatában, így nem találta el a kaput. A 84. percben egy kontratámadás után veszélyeztetett a Gyirmót, de Dibusz védett. Négy perccel a rendes játékidő vége előtt Marint is pályára küldte Csercseszov, aki Basseyt váltotta.

A hajrában is megvoltak a lehetőségeink, de újabb gól már nem született, 1-1-es döntetlent játszottunk a Gyirmót ellen.

Labdarúgócsapatunk legközelebb március 1-én, kedden 20.00-tól a Budapest Honvéd otthonában lép pályára a MOL Magyar Kupában.

Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 22. forduló

FTC-Gyirmót 1-1 (1-1)
Budapest, Groupama Aréna

FTC: Dibusz – Botka (Wingo, 68.), Blazic, Kovacevic, Civic – Laidouni, Zachariassen – Tokmac, Mak (Boli, 64.), Auzqui (Marquinhos, 64.) – Bassey (Marin, 86.)
Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Gyirmót: Rusák – Szegi, Csörgő, Hajdú (Széles, 45+2.), Zeke – Vass – Hasani, Klimovich, Nagy (Medgyes, 72.), Cvetanoski (Radics, 72.) - Varga
Vezetőedző: Csertői Aurél

Sárga lapok: Kovacevic (45+1.), Zachariassen (81.) illetve Szegi (23.), Klimovich (54.)

Gólok: Bassey (43.), illetve Klimovich (26.)

Cikkajánló

Harminc éve tanítottuk móresre a PL ezüstérmesét

Bár nem járt érte trófea, a Newcastle United 1996-os legyőzése klubunk történetének egyik legnagyobb sikere.

Sajtóakkreditáció a SCU Torreense elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 20-án, 10:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Tippeljen, és nyerjen férfi 1899 fekete pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Viktoria Plzen elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„A Ferencváros minőségi csapat”

A Viktoria Plzen vezetőedzője a Fradit dicsérte a két csapat meccse előtt rendezett sajtótájékoztatón.

Borbély Balázs: „Fel kell vennünk a kesztyűt”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint nem volt egyszerű felkészülni a Viktoria Plzenből.

A bajnokságban bukdácsoló Viktoria érkezik Budapestre

Labdarúgócsapatunk első hazai mérkőzését a Viktoria Plzen ellen vívja majd az EL 2026/2027-es kiírásában.

Meccsnapi ajánlat: hazai mez 30 százalék kedvezménnyel

A Viktoria Plzen elleni UEFA Európa Liga-találkozónk előtt is érdemes lesz betérni a Fradi Shopba.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Labdarúgócsapatunk védője, Cadu érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin