
34-szeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szeptember 27-én, szerdán 20.00-tól a Kecskemét együttesét fogadja a Groupama Arénában a bajnokság 1. fordulójából elhalasztott mérkőzés pótlásán.
A mérkőzésre autóval érkező szurkolóink az MVM Dome parkolóját vehetik igénybe. Ennek ára 1500 forint, melyet kizárólag online, a meccsjegy.fradi.hu/parkolo oldalon tudnak megvásárolni. Felhívjuk a szurkolóink figyelmét, hogy a két további megszokott helyszínre, a murvás parkolóba, valamint a Telekom mélygarázsba is vannak még elérhető helyek. A murvás parkolóba 500, a Telekom mélygarázsába 2500 forintért veheti meg parkolójegyét.
Szurkolóink a belvárosból érkezve, az Üllői úti felüljárón végig hajtva, a lámpánál jobbra kanyarodva az út mellett találják meg az MVM Dome parkolóját. Azon drukkereink, akik a Rákóczi-híd felől jönnek, két módon is eljuthatnak ide: előbb a Wallis Motornál jobbra, majd az út végén balra kanyarodva érhetik el az MVM Dome murvás parkolóját. Egy másik lehetőség a Rákóczi-híd felől érkezőknek, hogy végigmennek a Könyves Kálmán körúton, majd az Üllői úthoz érve a felüljáró előtt jobbra kanyarodnak, a lámpánál pedig ismét egy jobb kanyart kell venniük, hogy eljussanak a parkolóig. A Népliget felőli megközelítés a Könyves Kálmán körútról úgy lehetséges, hogy az Üllői úti felüljáró alatt balra tartunk, majd az MVM Dome utáni lámpáknál jobbra kell kanyarodni. Végül mindazoknak, akik az Üllői úton a belváros felé tartanak, a felüljáró előtt a lámpáknál kell balra visszafordulniuk, és az MVM Dome előtt elhaladva a lámpánál jobbra bekanyarodva találják meg a parkolót.
Kérjük, hogy lehetőség szerint időben érkezzenek, a kapunyitás 2 órával meccskezdés előtt, 18.00-kor lesz!
Szurkolóinknak javasoljuk, hogy éljenek a fenti lehetőséggel, a közterület-felügyelet ugyanis a mérkőzés idején is megbüntetheti azokat, akik nem megfelelő helyen hagyják az autójukat.
Brazil labdarúgónk, Marquinhos kemény hétre készül, de magabiztosan várja a következő meccset.
Csapatkapitányunk, Dibusz Dénes a meccsekre utazás pozitív és negatív oldaláról mesélt a Fradi TV stábjának.
Limitált kiadású Bajnokcsapat karóránkat ön is megvásárolhatja a shop.fradi.hu oldalon!
A média munkatársai december 12., kedd 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.
Vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics gratulált játékosainak a Mezőkövesd elleni sikert követően.
Kristoffer Zachariassen szerint fontos három pontot sikerült elhoznunk Mezőkövesdről.
Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 2-0-ra nyert a Mezőkövesd vendégeként.
Vezetőedzőnk szerint a támadásokkal múlt vasárnap sem volt gond, ám most jobb befejezésekre lesz szükség.