2021. december 8.
FTC-Leverkusen: Ezek a meccsnapi programok várnak!
Utolsó UEL-mérkőzésünk előtt is számos remek programmal készülünk szurkolóinknak.


32-szeres bajnok labdarúgócsapatunk az UEFA Európa Liga utolsó fordulójában a Bayer Leverkusen ellen lép pályára december 9-én, csütörtökön 21.00 órától. Érdemes korán érkezni, ugyanis a mérkőzés napján számos programmal készülünk drukkereinknek.

Ahogy a Real Betis és a Celtic elleni hazai meccsünkön, úgy most itt a helyszínen lesz a Fradi Minibusz, amelynél válogathatnak a Fradi Shop kínálatából, sőt, a kamionunkban a Fradi Múzeum kiállítását is megcsodálhatják. Emellett ezúttal is lesz arcfestés és Teqball, valamint fotófal, amelynek segítségével ön is csapattagnak érezheti magát! Megszokott kerengői aktivitásaink közül kipróbálhatja magát kapuralövésben, valamint próbára teheti lövőerejét is, ha pedig megéhezne a Panificio il Basilico és a NEMO Fish & Chips kitelepülésén csillapíthatja étvágyát. Továbbá a büfékben továbbra is elérhető egyik legnépszerűbb termékünk, a forró tea, ami igazán jót tesz a mostani hideg időben.
 
Ahogy azt megszokhatták ismét várja majd önöket a kezdőrúgás előtt a Nap Szurkolója-, illetve a tippjáték is. Előbbinek a győztese páros GOLD belépőjegyet nyer a Honvéd elleni bajnokinkra, míg a tippjáték nyertese Fradi-sállal gazdagodik.

A Bayer Leverkusen elleni összecsapásunkra jegyeket ITT vásárolhat! Az utolsó UEL-mérkőzésünkre a Fradi Shop is nagy kedvezményekkel készül.

 

Cikkajánló

Tóth Alex visszatért a Népligetbe!

Korábbi labdarúgónk a válogatott mérkőzésekre tért haza, és természetesen ellátogatott a Népligetbe is.

„Nehéz mérkőzésre számítunk, de győzni szeretnénk”

Csapatunk március 22-én, vasárnap a Kisvárda vendége lesz a Fizz Liga aktuális fordulójában.

Fradi Zóna Értékelés Live a Kisvárda ellen is

Vasárnap 18:45-től várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Tippeljen, és nyerjen egy plüss sast!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Ekkor kezdünk négy áprilisi Fizz Liga-meccsünkön

Megvan az áprilisban soron következő három, illetve az elhalasztott meccsünk pótlásának menetrendje.

Megvan az MK-elődöntőnk pontos időpontja

Április 22-én 20 órakor fogadjuk az ETO FC-t a Groupama Arénában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Nagy Barnabás és Matyasovszky Márton érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Rekordok sorát döntöttük meg az idei EL-szereplés során

Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin