
32-szeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk az NB I 32. fordulójában a Mezőkövesd ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2020/2021-es szezonban. Csapatunk hosszú idő után ismét nézők előtt léphetett pályára a Groupama Arénában. Vezetőedzőnk, Sergei Rebrov a Bogdán – Lovrencsics, Blazic, Mmaee, Civic – Sigér, Somália - Zubkov, Isael, Tokmac – Boli kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.
I. félidő
Az első percben rögtön nagy helyzet adódott a mieink előtt. Sigér Dávid tette ki a jobbszélre Lovrencsics Gergőnek a labdát, aki egyből középre tekerte azt. Beadása Tokmac Nguent találta meg, akinek a fejese pont középre ment, Szappanosnak így könnyedén sikerült megfognia a labdát. Pár perccel később egy szögletet követően Sigér próbálkozott újabb fejessel, de ez is középre tartott, így ismét Szappanos kezében kötött ki a játékszer. A 10. percben Franck Boli, Tokmac és Isael Barbosa játszott össze a vendégek tizenhatosánál, végül Isael került lövőhelyzetbe, de kísérlete elkerülte a kaput.
Három perccel később a Mezőkövesd is feljegyezhette első helyzetét, Nagy Dániel lövését viszont kapusunk, Bogdán Ádám nagy bravúrral, lábbal védeni tudta. A 24. percben Tokmac szerzett labdát az ellenfél tizenhatosán belül, és lövése utat talált a kapuba (1-0).
Ez volt norvég támadónk tizedik bajnoki találata ebben a szezonban. Pár perccel később Rebrovnak kényszerből cserélnie kellett, ugyanis Oleksandr Zubkov megsérült. Ukrán középpályásunk helyére Gera Dániel érkezett. A 40. percben közel álltunk a második gólhoz: Isael ugratta ki a tizenhatos balszélén Eldar Civicet, aki lövés helyett önzetlenül középre tette a labdát, amelyet azonban a vendég védőknek sikerült kivágniuk. Újabb találat a hátralévő percekben sem esett, így 1-0-s Fradi-vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.
II. félidő
Somália helyére Aissa Laidouni állt be a második játékrészre. Az 55. percben a vendégek előtt két nagy helyzet is adódott az egyenlítéshez, de Bogdán nagy bravúrokat bemutatva megőrizte a kapunkat a góltól.
A 61. percben Isael éles, baloldali beadására Boli kiválóan érkezett, de még mielőtt hozzá kerülhetett volna a labda, egy mezőkövesdi védőnek sikerült tisztáznia elefántcsontparti támadónk elől. Pár perccel később a vendégek egy szögletet követően kiegyenlítettek. Dino Besirovic vágta be az elé kerülő labdát, nagyjából 18 méterről (1-1).
A 71. percben kettős cserét hajtottunk végre. Isael helyére Vécsei Bálint érkezett, míg Lovrencsicset Henry Wingo váltotta. A 78. percben újabb kényszerű cserére volt szükség. Miha Blazic nem tudta folytatni a játékot, szlovén védőnk helyére Lasha Dvali állt be.
Három perc múlva ígéretes helyről, nagyjából 18 méterről kaptunk szabadrúgást, Tokmacot sodorták el. A labda mögé Laidouni állt oda, akinek a lövését Szappanos óriási bravúrral tudta szögletre ütni.
A másik oldalon Rui Pedro került nagy helyzetbe, de Wingo jókor volt jó helyen, és sikerült blokkolnia a lövést. A mérkőzés hajrájában Aissa Laidouni futott el a balszélen, majd a beadásából Tokmac ismét betalált, és ezzel csapatunk ismét előnybe került (2-1).
NB I, 32. forduló
FTC-Mezőkövesd 2-1 (1-0)
FTC: Bogdán – Lovrencsics, Blazic (Dvali, 78.), Mmaee, Civic – Sigér, Somália (Laidouni, 46.) - Zubkov (Gera D., 29.), Isael (Vécsei, 72.), Tokmac - Boli
Mezőkövesd: Szappanos – Farkas, Szeles, Katanec, Vajda – Besirovic, Karnitski (Kavtaradze, 93.), Cseri (Rui Pedro, 54.) – Vutov (Chrien, 46.), Vojtus (Martic, 46.), Nagy (Diallo, 93.)
Sárga lapok: Lovrencsics (31.), Karnitski (32.), Vojtus (35.), Katanec (70.), Szappanos (84.), Martic (86.)
Gólok: Tokmac (24., 89.), illetve Besirovic (64.)
26 éves saját nevelésű kapusunk kölcsönben a DVSC-nél tölti a 2025/26-os szezont.
Jonathan Levi remekül kijön új csapattársaival és élvezi a közös munkát Robbie Keane vezetőedzővel – INTERJÚ!
Szerdán 16.40-től várja önt Gyömbér Gábor és Dzurják József a FradiMédia hivatalos Youtube-csatornáján.
Kiderült férfi labdarúgócsapatunk MTK és Kazincbarcika elleni mérkőzésének pontos időpontja.
Baráth Pétert csapattársaihoz hasonlóan lenyűgözte edzőtáborunk helyszíne, az ausztriai Lienz – VIDEÓ!
Július 12-én és július 13-án garázsvásárt tartunk a Groupama Aréna felszíni parkolójában.
Robbie Keane és Dibusz Dénes nyilatkozott a lienzi edzőtáborról – VIDEÓ!
30 labdarúgóval készül csapatunk július 6-a és július 15-e között az ausztriai Lienzben.