Magyar bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk a MOL Magyar Kupa 9. fordulójában a MOL Fehérvár FC-t fogadta a Groupama Arénában. A mieink a Dibusz – Botka, Blazic, Mmaee, Civic – Haratin, Laidouni – Zubkov, Tokmac, Uzuni – Boli kezdővel léptek pályára.
Első félidő
A mieink kezdték a találkozót, és már az első percben helyzetbe is kerülhettek volna, de Civic baloldali beadására jól mozdult ki Kovács. A hatodik percben Zubkov elé került a vendég védőről lecsorgó labda, az ukrán támadó igazítás nélkül tüzelt, de nem találta el a kaput.
Két perccel később egy fehérvári kényszerítő után Petrjak tört be a tizenhatoson belülre, Mmaee ment ellenfelünkkel, mindketten elestek, a játékvezető azonban büntetőt ítélt. Nikolics állt oda és értékesítette a tizenegyest (0-1).
A Fradi ezt követően magasabb fokozatra kapcsolt, majd a 13. percben Civic beadása után Stopira fejelt a saját kapujába (1-1). A zöld-fehérek nem vettek vissza az iramból, nyomás alatt tartották a fehérvári középpályát és védelmet.
Harminc percnyi játék után Petrjak volt szabálytalan Laidounival szemben, így jó 30 méterről végezhetett el szabadrúgást az FTC. Zubkov ellőtte, de célt tévesztett. Pillanatokkal később már a túloldalon forgott veszélyben a kapu, de Dibusz egy szép mozdulattal szögletre tolta a léc alá tartó kísérletet.
A 35. percben Laidouni szemfülesen megszerezte a labdát az ellenfél térfelének felénél, majd Tokmac indult meg, aki lövés helyett többször is megtolta a játékszert, végül passzolt Zubkovnak, aki ugyan célba vette a kaput, de Kovács leért a hosszú alsóba tartó próbálkozásra.
Öt perccel a félidő vége előtt egy jobboldali szöglet után Stopira emelkedett, majd fejelt Dibusz kapujába (1-2). Szinte azonnal jöhetett volna a ferencvárosi válasz: Tokmac az alapvonalról nagyszerűen készítette vissza a labdát Bolinak, aki egyből lőtt, de Kovács bravúrral hárított. A hosszabbítás utolsó percében Uzuni ívelte be a szabadrúgást a hosszú oldalra, ahol érkezett Mmaee, de Kovács ismét hárított.
Második félidő
A fordulás után azonnal támadásba lendültünk: Laidouni adott remek labdát a tizenhatos sarkánál helyezkedő Uzuninak, de az albán támadót szabálytalanul állították meg. Uzuni beívelte a labdát, a vendégvédelem tisztázott.
Az 53. percben Zubkov lábát húzta ki az egyik vendég védő, így 24 méterről végezhetett el szabadrúgást a Fradi. Uzuni és Zubkov is odaállt, végül előbbi lőtt, de próbálkozása pont középre ment, így nem okozott gondot Kovácsnak. A 63. percben Sergei Rebrov változtatott: Botka helyét Lovrencsics vette át.
A Ferencváros képes volt magasabb fokozatra kapcsolni és gyors egymásutánba négy szögletet is elvégezhetett, de a vendégvédők rendre tisztáztak. Az utolsó tizenöt percre fordulva ismét változtattunk: Sigér és Kharaishvili érkezett Haratin és Zubkov helyére. A georgiai szélsőnek ez volt az első térmérkőzése a Fradi színeiben.
Pillanatokkal később cseréltek a vendégek is: Petrjak helyét Bolla vette át. Hét perccel a rendes játékidő vége előtt ismét változtatott a Fehérvár: Nikolics helyére Rúben Pinto érkezett.
A 85. percben harmadszor is cserélt a Fradi: Tokmac helyét Róbert Mak vette át.
Újabb gól már nem született, így a Ferencváros búcsúzott a MOL Magyar Kupa 2020/21-es sorozatától.
Férfi labdarúgás, MOL Magyar Kupa, 9. forduló
FTC – MOL Fehérvár FC 1-2 (1-2)
Budapest, Groupama Aréna
FTC: Dibusz – Botka (Lovrencsics, 63.), Blazic, Mmaee, Civic – Haratin (Sigér, 76.), Laidouni – Zubkov (Kharaishvili, 76.), Tokmac, Uzuni – Boli Vezetőedző: Sergei Rebrov
MOL Fehérvár FC: Kovács – Nego, Musliu, Stopira, Fiola, Hangya – Funsho, Alef, Petrjak (Bolla, 77.) – Zivzivadze, Nikolics Megbízott edző: Szalai Tamás
Gólszerzők: Stopira (13. – öngól) illetve Nikolics (8. – büntetőből), Stopira (40.)
Sárga lapok: Botka (19.), Mmaee (95.) illetve Petrjak (17.), Nikolics (22.), Stopira (40.), Fiola (73.)
Labdarúgócsapatunk új erőnléti edzője évek óta együtt dolgozik Borbély Balázzsal.
36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk visszatért a Népligetbe.
Utolsó meccsét Debrecenben vívja meg Marco Rossi csapata, soraiban Gruber Zsomborral és Osváth Attilával.
Labdarúgó világbajnoki felkészülési mérkőzésen Haiti válogatottja előnyről kapott ki Perutól.
Magyar bajnok korábbi labdarúgónk bízik volt csapattársában, az FTC új vezetőedzőjében, Borbély Balázsban.
Labdarúgó-válogatottunk idei harmadik meccsén is pályára lépő védőnk értékelte a finnek elleni sikert – VIDEÓ!
Védőnk 45 percet volt pályán, Varga Barnabás két gólja döntötte el a mérkőzést.
Idén sem múlhat el a nyár a nagy sikerű Garázsvásár nélkül, ahol hatalmas kedvezményekkel vásárolhatnak.