2024. július 22.
FTC-The New Saints: meccsnapi programok
Találkozzon BL-legendáinkkal, kóstolja meg a Groupama Aréna új sörét, amelyhez akciót is hirdetünk.

Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk július 23-án, kedden 20.00-tól a walesi The New Saints együttesét fogadja a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén. Ahogy azt drukkereink már megszokhatták, ezúttal is érdemes időben érkezni, ugyanis remek programokkal készülünk.

A találkozóra érkező szurkolóink találkozhatnak a 1995-ös Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott legendáinkkal, Albert Flóriánnal, Telek Andrással, Szűcs Mihállyal és Dejan Milovanoviccsal. Az MVM C3-as szektornál 19.00 és 19.45 között közös képeket készíthet korábbi kiválóságainkkal. Emellett megkóstolhatják a Groupama Aréna hivatalos új sörét, a Coorst. Felhívjuk drukkereink figyelmét, hogy akciót is hirdetünk: minden három megvásárolt sör után egy ingyen sört ajándékozunk szurkolónknak.

Fontos kitétel, hogy mindhárom sört ugyanannak a személynek, egyidőben kell megvásárolnia, hogy megkapja a negyediket! Az ajándék sör a repohár betétdíját nem tartalmazza! A kisüzemi sörök kedvelői is örülhetnek, hisz a keddi meccstől a B3-as és a D3-as büfékben a CECE Super Lager söre is kapható lesz!

Ahogy azt korábban már láthatták a FradiMédia TikTok-csatornáján, a Groupama Aréna felszíni parkolójában ezúttal is megtalálhatják két óriás méretű felfújható bábunkat, amelyeken legújabb Macron-mezeinket csodálhatják meg.

Új mezszponzorunk, a Superz legújabb illataival is találkozhatnak drukkereink a B3-as és az MVM C2-es szektorainknál. Emellett lesz dartsfoci, ketrecfoci, selfiebox és reflexfal is.

Állandó programelemink közül ezúttal is találkozhatnak a Fradi Kamionnal, a Fradi-minibusszal, de lesz Penny Fanzone, Penny célbalövés, arcfestés és lövőerőmérő is, míg a találkozó előtt a stadionban lesz pólóágyú, míg a félidőben Kisscam és SimbaCam is lesz.

Cikkajánló

Borbély Balázs: „Megérdemeltük volna a győzelmet”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint a játékosok mindent beleadtak a vasárnap esti derbin.

Döntetlen a szezon első derbijén

Labdarúgócsapatunk vezetett, végül 2-2-es eredményt ért el az Újpest ellen az OTP Bank Liga 7. fordulójában.

A Bajnokok Illata a meccsnapi ajánlatban!

A derbi napján a SUPERZ. x Fradi – 36 parfüm 30 százalék kedvezménnyel lesz kapható.

Tippeljen, és nyerjen egy fehér-arany FTC labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az Újpest FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!

"Jó eredménnyel örvendeztetnénk meg a szurkolókat"

Borbély Balázs szerint, ha sikerül az utóbbi időkben mutatott teljesítményt elérni, szép derbink lesz.

Dibusz: „Ez a szurkolóinknak kiemelten fontos mérkőzés”

Csapatkapitányunk az első derbijét a mai napig nem felejtette el, és örül hosszú veretlenségi sorozatunknak.

Lipcsei Péter nyomdokaiba lépne Nagy Ádám

Férfi labdarúgócsapatunk középpályása 11 év után léphet pályára újra derbin a Ferencváros színeiben.

Vendégjegy-információk a Celtic elleni EL-meccsre

Férfi labdarúgócsapatunk szurkolói meccsjegyre váltható utalványt vásárolhatnak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin