35-szörös bajnok férfi labdarúgócsapatunk október 3-án, csütörtökön 18.45-től az angol Tottenham Hotspur együttesét fogadja hazai pályán UEFA Európa Liga főtáblájának 2. fordulójában.
Mint minden mérkőzésre, ezúttal is gazdag programkínálattal készülünk, így az UEL-meccsre is megéri korán érkezni a Groupama Arénába.
A találkozó előtt országjáró járművünket, a Fradi Kamiont is megcsodálhatják, illetve megtalálhatják majd a Fradi-minibuszt, ahol drukkereink számos népszerű Fradi-termék, ajándéktárgy és szurkolói kellék közül válogathatnak.
Állandó kerengői aktivitásaink során szurkolóink ismét lazíthatnak a chillzone-ban, a fanzone-ban pedig számos ügyességi játékot is kipróbálhatnak. Lesz lehetőség célba lövésre, lövőerőmérésre, játszani a flipperarénában, mazeballozni, illetve tesztelni a catch a stick (kapd el a botot) játékot. Mindezek mellett a mindig nagyon népszerű Green Box-fotozás, az arcfestés és súlypontemelkedés-mérés sem maradhat ki a programkínálatból.
Érkezzen időben, szurkoljon sportszerűen és ne dohányozzon a lelátón!
Kérjük szurkolóinkat, hogy – elkerülendő a sorbanállást, valamint azt, hogy lemaradjanak a találkozók első perceiről - érkezzenek időben minden hazai találkozóra, a kapukat minden alkalommal 2 órával az összecsapások előtt kinyitjuk. Továbbá mindenkit arra kérünk, tartózkodjon a kirekesztő, diszkriminatív rigmusoktól, mert az UEFA újra büntetni fogja a klubot. A B szektorokban helyet foglaló szurkolóinkat külön kérjük arra, hogy a lépcsőket hagyják szabadon meccs közben, mert az UEFA ezért is büntetéssel sújtja a csapatot.
A nézőtéri dohányzás továbbra is szigorúan tilos, a Groupama Aréna munkatársai fokozottan ellenőrzik a nézőtéren való dohányzást. Dohányozni csak a célra kijelölt helyeken lehet.
A Fradi TV legújabb adásában cuki, új rovatunk is debütál, de fotózunk is egy kicsit.
Válaszolj a TikTokon feltett kérdésre január 30. és február 6. között és nyerj egy hazai bajnoki mérkőzésmezt!
A média munkatársai február 6., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.
A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítetett a 22. és a 23. forduló menetrendjét.
Gruber gólja döntött, elhoztuk a három pontot a Pakstól - VIDEÓ!
Ír vezetőedzőnk elégedetten értékelte a Paks elleni 1-0-s idegenbeli sikert.
Férfi labdarúgócsapatunk kiélezett meccset nyert meg 1-0-ra a Paks vendégeként a Fizz Ligában.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paks elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!