2024. augusztus 15.
FTC-Újpest: meccsnapi programok
Az idény első derbijén a Turizmus Napja tematikával készülünk szurkolóink számára.

35-szörös bajnok férfi labdarúgócsapatunk augusztus 17-én, szombaton 19.30-kor az Újpest együttesét fogadja hazai pályán az OTP Bank Liga negyedik fordulójában. Az év egyik legjobban várt találkozóján, meccsnapi programunkat illetően különleges tematikával készülünk drukkereinknek: Turizmus Napját fogunk tartani!

Izgalmas kitelepülések várnak mindenkit. Érdemes tesztelni a FociTour-kitelepülést: mérkőzésünk végeredményét kell megtippelni. A helyesen voksolók között egy 100 000 forintos utalványt sorsolunk ki, amelyet bármelyik, FociTour által biztosított utazásra beválthat a szerencsés nyertes.

A legnagyobb magyar szállásközvetítő portál, a Szallas.hu is kitelepül a derbire. A promóció mellett különböző ajándékokban és kedvezményekben is részesülhetnek szurkolóink. A Makói Hagymatikum standnál bemutatják országunk egyik legszebb fürdőjét, emellett itt is különböző nyeremények várják drukkereinket. Az Ópusztaszeri Csillagösvény Labirintus kitelepülése szintén kihagyhatatlannak ígérkezik, hiszen helyszíni játékkal és belépőjegyekkel kedveskednek szurkolóink számára.

Tematikánkhoz illeszkedik a Greenbox is, amelynek segítségével több városban, több látványossággal kínálunk fotózkodási lehetőséget minden FTC-szimpatizánsnak.

Szurkolóink figyelmébe ajánljuk szponzori kitelepüléseinket is. Lesz Volkswagen-autóbemutató, amelyen egy Passat Variantot és egy Taigót is megcsodálhatnak az érdeklődők. A Superz jóvoltából illatteszttel is várunk mindenkit: szponzorunk ez alkalommal is két helyszínen, a B-középben, valamint az MVM C4-es szektornál lesz jelen. A Szentkirályi új termékét, az epres zöld teát kóstoltatja majd a helyszínen.

Szurkolóinkat a nem használt mobilkészülékeik leadására biztatjuk! Mindebben a Telekom nyújt segítséget. A leadott eszközöket később újrahasznosítják. A Pennynek köszönhetően lencsés pufit és bundázott mogyorót kóstolhatnak meg szurkolóink. A derbi alaphangulatát és a jó zenét ez alkalommal a Red Bull Music Truckkal biztosítjuk.

Lesz Flipper Aréna, amely a flipper és a labdarúgás keveréke. A játék lényege, hogy minél gyorsabban a megfelelő helyre eljusson a focilabda. Lesz CrazyBall is, amely során szurkolóink az ülőfoci rejtelmeit sajátíthatják el.

Állandó programelemeink közül ezúttal is találkozhatnak a Fradi Kamionnal, a Fradi-minibusszal, de lesz Penny Fanzone, Penny célbalövés, arcfestés és lövőerőmérő is, míg a találkozó előtt a stadionban üzembe helyezik a pólóágyút. A félidőben Kisscam és SimbaCam is lesz.

Meccsnapi ajánlatunkat és a Fradi Kamion kitelepülését is ajánljuk minden Fradi-drukkernek.

Cikkajánló

„Az az álmunk, hogy a BL főtábláján játsszunk!”

Jonathan Levi remekül kijön új csapattársaival és élvezi a közös munkát Robbie Keane vezetőedzővel – INTERJÚ!

Fradi Zóna Értékelés a Zlín elleni mérkőzésen is

Szerdán 16.40-től várja önt Gyömbér Gábor és Dzurják József a FradiMédia hivatalos Youtube-csatornáján.

Megvan az első két forduló kezdési időpontja

Kiderült férfi labdarúgócsapatunk MTK és Kazincbarcika elleni mérkőzésének pontos időpontja.

„Csodálatos környezetben készülhetünk!”

Baráth Pétert csapattársaihoz hasonlóan lenyűgözte edzőtáborunk helyszíne, az ausztriai Lienz – VIDEÓ!

Elképesztő akciók a hétvégi garázsvásáron

Július 12-én és július 13-án garázsvásárt tartunk a Groupama Aréna felszíni parkolójában.

„Ilyenkor mindenkinek csak a foci van a fókuszban!”

Robbie Keane és Dibusz Dénes nyilatkozott a lienzi edzőtáborról – VIDEÓ!

Íme, az edzőtábori keret

30 labdarúgóval készül csapatunk július 6-a és július 15-e között az ausztriai Lienzben.

Megérkeztünk a tiroli edzőtáborba

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk tíz napot tölt el az ausztriai Lienzben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin