2021. szeptember 26.
Magabiztos játékkal nyertük az idény első derbijét!
Ryan Mmaee, Tokmac Nguen és Myrto Uzuni góljával 3-1-re győztük le az Újpest együttesét.

Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a MOL Fehérvár otthonában aratott 1-0-s győzelem után ezúttal az Újpest együttesét fogadta a Groupama Arénában. A 2021/22-es idény első derbijén Peter Stöger a Dibusz – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Civic – Laidouni, Zachariassen, Loncar – Uzuni, R. Mmaee, Tokmac kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.

I. félidő

Mi indítottuk útjára a labdát, és azonnal támadásba is lendültünk, de előbb Uzuni jobboldali beadását, majd Zachariassan centerezését hatástalanította a vendég védelem. A negyedik percben ismét a baloldalon veszélyeztettünk, az újpesti védő elszámolta magát, Uzuni megtolta a labdát, Banai pedig buktatta az albán támadót, tizenegyes következett. Ryan Mmaee állt oda, és higgadtan gurított a jobb alsó sarokba (1-0).

A 13. percig kellett várni az első vendég-helyzetre, de Beridze fejese fölé ment. Egy perccel később már mi támadtunk: a gólhelyzetben kilépő Uzunival szemben Diaby volt szabálytalan, a játékvezető pedig azonnal felmutatta a piros lapot. A sértett maga állt oda, jól is tekerte el a sorfal fölött a labdát, de Banai védett.

A 18. percben Tokmac passzolt Ryan Mmaee felé, a marokkói ragyogó ütemben, két védő között ugratta ki Loncart, aki önzetlenül a középen érkező Uzunit akarta ziccerbe hozni, de centikkel elkerülte támadónkat az átadás. Három perccel később Tokmac lőtt távolról, de Banai védte a középre tartó próbálkozást.

A 36. percben Civic ívelt be egy szabadrúgást, Samy Mmaee bevetődve próbálta meg elérni a labdát, de centikkel hosszabb volt a beadás. Öt perccel az első félidő vége előtt Zachariassen remekül vette észre a jobbján teljesen üresen meginduló Wingót, aki egyből középrelőtte a labdát, de szögletre mentett az újpesti védelem. Egy perccel később Blazic mélységi labdával ugratta ki Uzunit, aki Tokmacnak passzolt, a norvég támadó pedig az üres kapuba lőtt (2-0).

Az első félidő hosszabbításának utolsó percében Tallo szépített, így 2-1-es előnnyel vonultunk pihenőre.

II. félidő

Az 58. percben kettőt cseréltünk: Loncar és Tokmac helyét Besic és Gavric vette át. A hét év után visszatérő Muhamed Besic először lépett pályára a Groupama Arénában.

Három perccel később egy labdaszerzés után Ryan Mmaee külsővel indította Uzunit, aki ugyan eltolta a kapus mellett a labdát, de kisodródott, így a hosszú oldalon üresen érkező Besic felé ívelt, de játékosunk nem találta el jól a játékszert. A 63. percben cserélt az Újpest is: Bjelos helyett Croizet érkezett.

A 68. percben mindkét fél változtatott: a mieinknél Vécsei vette át Zachariassen helyét, míg az Újpestnél Simon jött Tallo helyére. A 71. percben Laidouni szabálytalansága után jó helyről lőhetett szabadrúgást az Újpest, de Antonov kísérlete elkerülte Dibusz kapuját. Egy perccel később Besic egy szép megelőző szerelés után lőtt, de nem találta el a kaput.

Bő tíz perccel a rendes játékidő vége előtt lecsúszott Civic beadása, a labda veszélyesen szállt a hosszú felső irányába, de Banai bravúrral védett. Alig egy perccel később Myrto Uzuni volt eredményes, de videóbírós vizsgálat után a játékvezető visszavonta a találatot, maradt a 2-1.

A 80. percben cserélt az Újpest: Beridzét Viana váltotta. Öt perccel később Simon került helyzetbe, aki a kilépő Dibusz mellett el is pörgette a labdát, de a kaput nem találta el. A 87. percben Vécsei remekül passzolt az üresen álló Laidouninak, aki megindult az alapvonal felé, majd lőtt, a menteni igyekvő védő és a gólvonal előtt azonban ott volt Uzuni, aki meglőtte a harmadikat (3-1).

A 88. percben Peter Stöger ismét változtatott: Ryan Mmaee helyett Botka érkezett.

Laidouni révén ugyan volt még helyzetünk, de újabb gól már nem született, így 3-1-re győztük le az Újpestet az új idény első derbijén.

Férfi labdarúgás, OTP Bank Liga, 7. forduló
FTC – Újpest 3-1 (2-1)

Groupama Aréna, 17349 néző, vezette: Bogár

FTC: Dibusz – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Civic – Laidouni, Zachariassen (Vécsei, 68.), Loncar (Besic, 58.) – Uzuni, R. Mmaee (Botka, 88.), Tokmac (Gavric, 58.)
Vezetőedző: Peter Stöger

Újpest: Banai – Koutroumpis, Diaby, Kastrati – Bjelos (Croizet, 63.), Mitrovic, Csongvai, Mack, Antonov – Beridze (Viana, 80.), Tallo (Simon, 68.)
Vezetőedző: Michael Oenning

Sárga lap: Loncar (46.), Tokmac (55.), illetve Banai (4.), Antonov (26.), Kastrati (35.), Mitrovic (46.)

Piros lap: Diaby (14.)

Gólok: Ryan Mmaee (5.), Tokmac (43.), Uzuni (87.), illetve Tallo (46.)

Cikkajánló

FTC–Kazincbarcika: parkolási lehetőségek

Szurkolóink számára a vasárnap 18.45-kor kezdődő bajnoki idején három parkoló is elérhető.

Fradi Zóna Értékelés Live a Kazincbarcika ellen is

Vasárnap 18:15-től még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.

Indul a jegyértékesítés a Braga elleni UEL-meccsre

Az UEFA Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutó labdarúgócsapatunk március 12-én fogadja a portugál együttest.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld kulacsot!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kazincbarcika elleni bajnoki pontos végeredményét!

A válogatott játékos közelről tapasztalta meg a Bragát

Nikitscher Tamás és korábbi játékosunk, Rui Pedro örömmel mesélt a portugál csapat legfontosabb jellemzőiről.

„Mindegy milyen csapattal játszunk, tisztelni kell!”

Vezetőedzőnk, Robbie Keane szerint ismét ki kell használni a hazai pálya előnyét a Kazincbarcika ellen is.

Élje át újra a Ludogorec elleni továbbjutást!

Kanikovszki és Zachariassen gólja és még sok helyzet az UEL-visszavágón - VIDEÓ!

Ellenfélbemutató: a Braga vár ránk a nyolcaddöntőben

A portugál csapatok ellen ritkán volt okunk örömre az európai kupákban, a Braga ellen változtathatunk ezen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin