2021. augusztus 23.
FTC–Young Boys: fontos szurkolói információk
A torlódás elkerülése érdekében érdemes már a visszavágó előtt két órával megérkezni a Groupama Arénához.

Mint ismert, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk 2021. augusztus 24-én, kedden 21.00-tól a Groupama Arénában a svájci Young Boys együttesét fogadja a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásának visszavágóján. Az első mérkőzést Bernben 3-2-re a Young Boys nyerte meg.

A budapesti meccset kiemelt szurkolói érdeklődés övezi, ezért tisztelettel arra kérjük a drukkereket, hogy foglalják el helyeiket időben a lelátón! Lehetőség szerint érkezzenek meg már kapunyitásra (19.00) a stadionhoz, mert a beléptetés több időt vehet igénybe, így sorok alakulhatnak ki.

Fontos tudnivaló, hogy a jelenleg is érvényes egészségügyi előírásoknak megfelelően a Young Boys elleni visszavágón való részvétel feltétele az érvényes jegy bemutatásán túl a védettségi igazolvány/applikáció és a fényképes személyazonosító megléte. Emellett arra szeretnénk kérni a kilátogató szurkolókat, hogy a saját és szurkolótársaik egészségének megóvása érdekében a stadionba való belépést követően viseljenek szájat és orrot eltakaró maszkot!

Köszönjük együttműködésüket!

Cikkajánló

Tóth Alex visszatért a Népligetbe!

Korábbi labdarúgónk a válogatott mérkőzésekre tért haza, és természetesen ellátogatott a Népligetbe is.

„Nehéz mérkőzésre számítunk, de győzni szeretnénk”

Csapatunk március 22-én, vasárnap a Kisvárda vendége lesz a Fizz Liga aktuális fordulójában.

Fradi Zóna Értékelés Live a Kisvárda ellen is

Vasárnap 18:45-től várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

Tippeljen, és nyerjen egy plüss sast!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

Ekkor kezdünk négy áprilisi Fizz Liga-meccsünkön

Megvan az áprilisban soron következő három, illetve az elhalasztott meccsünk pótlásának menetrendje.

Megvan az MK-elődöntőnk pontos időpontja

Április 22-én 20 órakor fogadjuk az ETO FC-t a Groupama Arénában.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Nagy Barnabás és Matyasovszky Márton érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Rekordok sorát döntöttük meg az idei EL-szereplés során

Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin