2021. október 16.
Vécsei bombagólt lőtt, de nyert a ZTE
Férfi labdarúgócsapatunk az NB I 9. fordulójában 2-1-es vereséget szenvedett a ZTE ellen.

Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a válogatott szünet utáni első mérkőzésen a ZTE együttesét fogadta a Groupama Arénában. A 9. fordulóban rendezett találkozón Peter Stöger a Bogdán – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Botka – Besic, Vécsei – Zubkov, Tokmac, Mak – Boli kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.

I. félidő

A vendég együttes kezdte a találkozót, de az első lehetőség a mieink előtt adódott, miután egy baloldali szöglet után Vécsei felső sarokba tartó fejesét Demjén hatalmas bravúrral védte. Az ötödik percben Wingo beadása után a keretbe visszatérő Boli fejelt kapura, de Demjén ezúttal is hárított. Pillanatokkal később Bogdánnak is volt dolga: egy jobboldali centerezési kísérletre vetődött ki kapujából.

A hetedik percben egy ZTE szöglet után nem tudtunk felszabadítani, a kipattanót Serafimov lőtte a kapuba (0-1). Próbáltuk felpörgetni játékunkat, birtokoltuk is a labdát, de komoly helyzetet nem tudtunk kialakítani. A 23. percben egy jobboldal beadás után Koszta fejelt a kapuba (0-2). Három perccel később Boli csúsztatta a kapu irányába Blazic lágyan beívelt labdáját, de centikkel célt tévesztett.

A 29. percben Róbert Mak tört be a tizenhatoson belülre, majd elesett, de a játékvezető műesés miatt sárga lapot adott a szlovák válogatott támadónak. A játékrész hátralévő részében nagy nyomást helyeztünk a vendégekre, odaszorítottuk őket saját kapujuk elé. A 45. percben megtört a jég: Vécsei a tizenhatoson kívülről egy óriási bombát akasztott a vendég kapuba (1-2).

Újabb gól már nem esett, így 2-1-es vendég vezetéssel mentünk a pihenőre.

II. félidő

A szünetben két helyen is változtattunk: Botka és Zubkov maradt az öltözőben, helyükre Cabraja és Ryan Mmaee érkezett. Cserélt a Zalaegerszeg is: Alen helyett Babati jött.

Mi kezdtük aktívabban a második játékrészt, az 50. percben Ryan Mmaee próbálkozott, de lövése megpattant. Egy perccel később ismét változtattunk: Vécsei helyét Laidouni vette át. Pillanatokkal később ismét marokkói válogatott támadónk került helyzetbe, de közvetlen közelről a felső kapufát találta el.

Sorra alakítottuk ki a helyzetek, de az 54. percben Cabraja ballábas próbálkozása elkerülte a bal felső sarkot. Ugyanebben a percben cseréltek a vendégek: Spoljaric helyett Bakary érkezett. Másodpercekkel később ismét a mieink támadtak, Ryan Mmaee egy szép lefordulás után esett el az alapvonal közelében, de műesés miatt ezúttal is kifelé járt szabadrúgás.

A 65. percben Sankovic a tizenhatos előterében volt szabálytalan Laidounival szemben, veszélyes helyről végezhettünk el szabadrúgást. Ryan Mmaee állt oda, de Demjén szögletre tolta a bal felsőbe tartó lövést. A 68. percben Mak helyét Uzuni vette át.

Hosszas VAR-ozás után a játékvezető egy korábbi Fradi-támadást követő vendég-kezezést nézett vissza, majd mutatott a büntetőpontra. Ryan Mmaee állt oda, de lövését Demjén védte, maradt a 2-1-es ZTE-vezetés. A 77. percben ismét cseréltünk: Tokmac helyét Marin vette át. Az utolsó tíz percre változtatott a ZTE is: Bedi helyett Gergényi érkezett.

Hét perccel a rendes játékidő vége előtt Halilovic és Meshack hagyta el a pályát, helyüket Tajti és Grezda vették át. A hosszabbításban is meg voltak a lehetőségeink, de újabb gólt már nem szereztünk, így a ZTE 2-1-re győzött.

Labdarúgócsapatunk legközelebb október 19-én, kedden a Celtic otthonában lép pályára az UEFA Európa Liga csoportkörének harmadik fordulójában.

Férfi labdarúgás, OTP Bank Liga, 9. forduló
FTC-ZTE 1-2 (1-2)
Budapest, Groupama Aréna, 8769 néző.

FTC: Bogdán – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Botka (Cabraja, a félidőben) – Besic, Vécsei (Laidouni, 51.) – Zubkov (Ryan Mmaee, a félidőben), Tokmac (Marin, 77.), Mak (Uzuni, 68.) – Boli
Vezetőedző: Peter Stöger

ZTE: Demjén – Lesjak, Serafimov, Kálnoki Kis, Bedi (Gergényi, 79.) – Halilovic (Tajti, 83.), Sankovic – Alen (Babati, a félidőben), Koszta, Spoljaric (Bakary, 54.) – Meshack (Grezda, 83.)
Vezetőedző: Waltner Róbert

Sárga lapok: Vécsei (11.), Mak (29.), Botka (36.), Ryan Mmaee (55.), Wingo (76.), illetve Meshack (40.), Sankovic (65.)

Gólok: Vécsei (45.), illetve Serafimov (7.), Koszta (23.)

Cikkajánló

A jogtalan kizárás története

Húsz éve, 2006. július 25-én zárták ki az első osztályból a Ferencváros labdarúgócsapatát.

Elhalasztottuk az ETO elleni bajnoki rangadót

A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.

Galaktikusok, eurómilliárdokban is

A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.

Albert: „A Madrid pánikba esett a vezetésünk után”

A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.

Sajtóakkreditáció a Twente elleni UEL-selejtezőre

A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Lenny Joseph: Fontos győzelemmel kezdtük a párharcot

A támadó és Borbély Balázs is kiemelte: a hazai visszavágón is ugyanilyen energiára lesz szükség – VIDEÓ!

Futballszenzáció: Fradi–Real Madrid a Groupamában!

Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárdát fogadjuk. Jegyek már 14 ezer forinttól!

Szalai Gábor kölcsönben folytatja

Válogatott labdarúgónk a portugál Marítimóban tölti pályafutása következő időszakát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin