A Kisvárda ellen elért döntetlennel matematikailag is behozhatatlan előnyre tettünk szert a Pakssal szemben, és ezzel zsinórban hatodszor is megnyertük a bajnoki címet, ami, mint megírtuk új klubrekord. A 35. bajnoki címben sok játékosunk munkája van benne, lássuk pontosan kik is nyerték meg az újabb bajnoki címet.
Nem meglepő módon Dibusz Dénes neve mellett áll a legtöbb, hét bajnoki cím, viszont mellette is sokan vannak, akik négy-öt, vagy hat bajnokságot nyertek csapatunkkal. Dibusz Dénes mellett szintén hét bajnoki címet számlál immáron Botka Endre is, de hozzá kell tennünk, hogy ezekből egyet a Honvéddal nyert. Folytassuk is a hatszoros bajnokainkkal, itt két olyan játékos van, akik már nem minket erősítenek, ám mind Sigér Dávid, mind Tokmac Chol Nguen hozzátette a magáét a 35. bajnoki címért folytatott versenyben.
Ötszörös bajnoknak mondhatja magát mostantól Eldar Civic, a bosnyák válogatott védő 2019-ben érkezett a Fradihoz, és azóta minden évben bajnokcsapat tagja volt, míg Samy Mmaee és Henry Wingo negyedszer ünnepelhet magyar bajnoki elsőséget. Öten lettek háromszoros bajnokok, név szerint Pászka Lóránd, Muhamed Besic, Anderson Esiti, Kristoffer Zachariassen, Stjepan Loncar, Lisztes Krisztián valamint Marquinhos.
A duplázók között találjuk Myenty Abenát, Cristian Ramírezt, Amer Gojakot, Adama Traorét, Owusu Kwabenát, Mats Knoestert, Baráth Pétert, Varga Ádámot és Tóth Alexet.
A csapatból a legtöbben most szerezték meg az első bajnoki címüket csapatunkban, többek között a gólkirályi cím várományosa, Varga Barnabás, az „asszisztkirály” Mohammed Abu Fani, vagy a védelem oszlopa, Ibrahim Cissé.
Ők szerezték meg a 35. bajnoki címet:
Hétszeres bajnok:
Dibusz Dénes
Hatszoros bajnok:
Botka Endre
Sigér Dávid
Tokmac Chol Nguen
Ötszörös bajnokok:
Eldar Civic
Samy Mmaee
Négyszeres bajnok:
Henry Wingo
Háromszoros bajnokok:
Pászka Lóránd
Muhamed Besic
Anderson Esiti
Kristoffer Zachariassen
Stjepan Loncar
Lisztes Krisztián
Marquinhos
Kétszeres bajnokok:
Myenty Abena
Cristian Ramírez
Amer Gojak
Adama Traoré
Owusu Kwabena
Mats Knoester
Baráth Péter
Varga Ádám
Tóth Alex
Egyszeres bajnokok:
Varga Barnabás
Ibrahim Cissé
Ismail Aaneba
Dhonata Tavares
Mohamed Ali Ben Romdhane
Mohammed Abu Fani
Cebrail Makreckis
Katona Bálint
Edgar Szevikjan
Habib Maiga
Kenan Kodro
Tosin Kehinde
Alekszandar Pesics
Bérleteseink 30 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak üzletünkben, illetve online felületünkön.
Úton-útfélen rovatunkban ezúttal szlovák játékosunk mesélt első Fradi-útjáról és meccsnapi szokásairól – VIDEÓ
Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.
Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.
Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.
Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.
Válogatott védőnk szerint a helyzetkihasználással volt gond a Nyíregyháza elleni bajnokin – VIDEÓ!