Ha létezik olyan labdarúgóklub, amelynek neve egyet jelent a világklasszisokkal, akkor az kétségkívül a Real Madrid. A spanyol rekordbajnok keretében szinte kizárólag válogatott játékosok szerepelnek, így nem meglepő, hogy a legfrissebb becslések szerint a madridiak játékosállományának összértéke 1,22 milliárd euró, amellyel továbbra is a világ egyik legértékesebb keretével rendelkeznek. A Galaktikusok elnevezést is akkor kapta az együttes, amikor a 2000-es évek elején sorra vásárolta meg a világ akkori legismertebb, legjobb és természetesen a legdrágábbak közé számító futballistáit. És ez a tendencia az elmúlt bő két évtizedben se nagyon változott.
Az aktuális keret legnagyobb értéket természetesen a csapat legismertebb jelenlegi sztárjai képviselik. Kylian Mbappé jelenlegi piaci értéke 180 millió euró, ezzel ő a Real Madrid legértékesebb játékosa. Mögötte Vinícius Júnior következik 140 millió euróval, míg az angol középpályás, Jude Bellingham becsült piaci értéke 130 millió euró. Csupán az ő triójuk összesen 450 millió eurót ér, ami önmagában is több mint számos élvonalbeli európai klub teljes játékoskeretének értéke.
A következő polcon is kizárólag világklasszisokat találunk. Az uruguayi Federico Valverde értékét jelenleg 90 millió euróra becsülik, ugyanennyit ér a török válogatott egyik legnagyobb tehetsége, Arda Güler is. Az újdonsült világbajnok, Marc Cucurella értéke 60 millió euró, a francia védekező középpályás, Aurélien Tchouaméni 70 millió eurós, míg a nyáron szerződtetett középhátvéd, Dean Huijsen, valamint a jobbhátvéd Trent Alexander-Arnold egyaránt 60 millió eurós piaci értékkel rendelkezik. A középpályán Eduardo Camavinga is stabil ötvenmillió eurós játékosnak számít, akárcsak a balhátvéd Álvaro Carreras.
A rutinos futballisták sem veszítettek sokat presztízsükből. Antonio Rüdiger, Éder Militão és Thibaut Courtois ugyan már nem pályafutásuk legmagasabb piaci értékén állnak, de továbbra is a világ elitjéhez tartoznak saját posztjukon. Még akkor is, ha éppen Militão térdsérülése nyilván csökkentett értékén. De ugyanakkor Courtois például jelenleg 15 millió eurót ér a becslések szerint, ami jól mutatja, hogy a piaci értéket nem kizárólag a játékos képességei, hanem életkora és szerződésének hossza is befolyásolja.
A keret mélységét jól érzékelteti, hogy a kulcsemberek mellett még a rotációban szereplő futballisták között is komoly értékeket találunk. Rodrygo, Brahim Díaz, Fran García, Ferland Mendy vagy Dani Ceballos bármelyik európai élcsapatban reális eséllyel pályázhatna a kezdőcsapatba kerülésre.
A Real Madrid történetében számos átigazolás döntött rekordot. A klub valaha volt legdrágább szerzeménye továbbra is Eden Hazard, akiért 2019 nyarán 115 millió eurót fizettek a Chelsea-nek. Bár a belga támadó madridi pályafutása messze elmaradt a várakozásoktól, átigazolási díja a mai napig klubrekordnak számít.
A második helyen Jude Bellingham áll, akiért 2023-ban 103 millió eurót utalt át a Borussia Dortmundnak a Real Madrid. Nem sokkal marad el tőle Gareth Bale, akinek 2013-as szerződtetése 101 millió euróba került, és akkoriban világrekordot jelentett. A toplistán szerepel még Cristiano Ronaldo, aki 2009-ben 94 millió euróért érkezett a Manchester Unitedtől, valamint Aurélien Tchouaméni, akiért 2022-ben 80 millió eurót fizettek a Monacónak.
Érdekesség, hogy több jelenlegi kulcsjátékos ennél jóval szerényebb összegért került Madridba. Federico Valverdéért mindössze 5 millió eurót fizettek a Peñarolnak, Arda Güler megszerzéséhez 20 millió euróra, Eduardo Camavingáért 31 millió euróra, míg Vinícius Júniorért 45 millió euróra volt szükség. Az elmúlt évek fejlődése alapján ezek közül több igazolás is a klub egyik legjobb befektetésének bizonyult.
A számokból az is látszik, hogy a Real Madrid nemcsak a kész világsztárokat szerzi meg, hanem rendkívül sikeresen épít fiatal tehetségekre is. Mbappé 27, Vinícius 26, Bellingham 23, Valverde 28, Arda Güler pedig mindössze 21 éves, vagyis a keret legértékesebb játékosai közül többen várhatóan még hosszú éveken át meghatározó szerepet tölthetnek be a klubban. A madridi keret átlagéletkora 25,8 év, ami kiváló egyensúlyt jelent a tapasztalat és a fejlődési potenciál között.
Az említett összegek természetesen nem hivatalos átigazolási díjak, hanem becsült piaci értékek, amelyek a játékosok életkorát, teljesítményét, szerződésük hosszát, sérüléseit és az aktuális piaci keresletet is figyelembe veszik. A több mint 1,2 milliárd eurós összérték azonban így is jól érzékelteti, hogy a Real Madrid továbbra is a világ egyik legnagyobb játékoserővel rendelkező klubja.
*Címlapi kép forrása: Facebook.com/RealMadrid
Fradi–Real Madrid az Üllői úton – jegyek már 14 ezer forinttól!
A Ferencváros labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen fogadja a 15-szörös BL-győztes spanyol Real Madridot augusztus 8-án, szombaton, 19:00-kor a Groupama Arénában. Jegyek már 14 ezer forinttól kaphatók lesznek.
A jegyértékesítés – kizárólag a bajnoki szezonbérleteseink számára – július 27-én, hétfőn 14:00-kor kezdődik! Az értékesítés kezdetétől 24 órán keresztül, tehát július 28-án, kedden 14:00-ig kizárólag az idei évre, azaz a 2026/2027-es NB I-es versenyszezonra érvényes FTC bajnoki bérlettel rendelkezők válthatnak belépőt. Bérlet nélkül minden további, még megmaradt jegyet csak ez után lehet megvásárolni. Bajnoki szezonbérletesnek az számít, aki július 27-én, hétfőn 14:00-ig vásárolt bérletet.
A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.
A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.
A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.
A támadó és Borbély Balázs is kiemelte: a hazai visszavágón is ugyanilyen energiára lesz szükség – VIDEÓ!
Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárdát fogadjuk. Jegyek már 14 ezer forinttól!
Válogatott labdarúgónk a portugál Marítimóban tölti pályafutása következő időszakát.
Labdarúgócsapatunk vezetőedzője az FTC stabilitását emelte ki a Twente elleni mérkőzés után.
Labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert az UEL-selejtező második fordulójának első meccsén.