2019. december 25.
Gera-gól nyitotta a Groupamát - ez történt 2014-ben
2014-ben megnyitotta kapuit stadionunk, valamint legendánkat is újra csapatunkban köszönthettük.

Az évtized végéhez közeledve sorra vesszük, egy-egy adott évben milyen, a Ferencváros történelméhez erősen kötődő események történtek. 2014 több szempontból is emlékezetes évre sikerült.

Gera Zoltán az ezredfordulón valósággal berobbant a Ferencváros csapatába. Két-két bajnoki címmel és kupagyőzelemmel a zsebében 2004-ben Angliába igazolt, ahol rövid idő alatt a West Bromwich Albion alapembere lett, majd Roy Hodgson vezetőedző a Fulhambe is magával vitte (ahogy Angliában emlegették) a Mágikus Magyart.

A tízéves angliai sikerkorszak után Gera Zoltán 2014-ben úgy döntött, hogy hazatér. Magyarországon más klub nem is jöhetett szóba Gerzson következő, régi-új célállomásaként, mint a Ferencváros.

- Az elmúlt időszakban sokan megállítottak az utcán, hogy jó lenne, ha visszatérnék, és most itt vagyok! Kívánok sok sikert a klub szurkolóinak és a csapatnak, hogy egy eredményes szezonunk legyen. Ehhez kérjük a támogatást, ahogy eddig is megkaptuk mindig. Izgatottan várom az elkövetkező időszakot – így nyilatkozott Gera Zoltán azt követően, hogy biztossá vált, újra magára ölti a Ferencváros mezét.

 

Mindeközben a végéhez közeledtek a Groupama Aréna építésének munkálatai. Az első látványterveket 2012 áprilisában láthattuk, majd 2013 márciusában elhelyezésre került a stadion alapköve.

Valamivel több, mint egy évvel később pedig már meg is rendezték az első, nem hivatalos találkozót újdonsült hazai pályánkon. 2014 augusztusának elején a hatszoros bajnok angol élvonalbeli Chelsea elleni barátságos találkozó nyitotta meg a Groupama Arénát.

A mérkőzés előtt még nem lehetett sejteni, hogy 2014 két fontos eseménye, vagyis Gera Zoltán visszatérése és a Groupama Aréna nyitómérkőzése szorosan össze fog fonódni.

A találkozó 17. percében ugyanis új stadionunk publikuma először tapsolhatott Fradi-találatnak, ráadásul a gól szerzője nem más volt, mint Gera Zoltán!

Az augusztus 10-ei barátságos mérkőzés csak a kezdet volt, az ezt követő szezonban Gera újabb három alkalommal tudott eredményes lenni, ebből kétszer hazai pályán.

A londoni kékek akkori vezetőedzője, José Mourinho a lefújást követően elmondta, hogy tetszett neki a stadion atmoszférája, és reméli, a Fradi rövidesen európai kupamérkőzéseket játszhat ebben az arénában.

Ez pedig 2019-ben meg is történt, amikor a Ferencváros három hazai UEFA Europa League csoportmérkőzést is lejátszott 2014-ben átadott stadionjában, a Groupama Arénában.

Cikkajánló

Stadionbúcsúztató drámai derbivel – ez történt 2013-ban

Labdarúgócsapatunk jelenlegi otthonának története is hat évvel ezelőtt kezdődött el – videó!

Fantasztikus Vidi-verés az esőben – ez történt 2012-ben

Feledhetetlen meccsen sikerült legyőznünk a székesfehérvári csapatot - videó!

KEK-győzelem a spanyol hőségben – ez történt 2011-ben

Szucsánszki Zita vezetésével nyertük meg a klub második nemzetközi kézilabda-trófeáját.

Lipcsei: búcsúzóul rekorddöntés – ez történt 2010-ben

A Ferencváros legendás játékosa 2010-ben jelentette be visszavonulását.

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

Elindult a jegyértékesítés az MK-elődöntőre

Férfi labdarúgócsapatunk április 24-én, szerdán 20 órakor lép pályára a Nyíregyháza ellen.

Így lehetünk bajnokok szombaton

Férfi labdarúgócsapatunk közel került a bajnoki cím megvédéséhez.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin