2020. május 22.
Gera: „Rebrov munkáját látva biztos vagyok a 31.-ben”
Gera Zoltán meglátogatta pénteki edzésünket, korábbi játékosunkkal és edzőnkkel beszélgettünk.

- Hogy teltek az előző hetek a Gera családnál?
- Többnyire természetesen mi is otthon voltunk a gyerekekkel. Nem unatkoztunk, sokat kellett tanulnunk velük, és sokat lehettünk együtt, így meg tudtuk látni a pozitívumot is ebben az időszakban. Ahogy teltek a hetek azért egyre jobban hiányzott a munka, és örülök neki, hogy lassan visszarázódnak a mindennapok a megszokott mederbe.

- Mi az, amivel szövetségi edzőként tudtál foglalkozni ebben az időszakban?
- Nyilván nagyban átírta ezt az időszakot is a járvány, elmaradtak a mérkőzéseink, és egyelőre nem tudjuk, mikor lesz az Európa-bajnokság. Ellenfeleket is nehéz lesz találni a selejtezők elmaradása miatt. Kíváncsian várom, mikor játszhatunk újra. Hogy mivel tudtam otthon haladni? Meccseket, játékosokat néztem, elemeztem videóról, de nyilván ez nem az igazi, és ezért örülök neki, hogy újraindul a bajnokság, jönnek a meccsek, és aktívabbak lehetünk.

- Az első lépések egyike, hogy kijöttél megnézni az edzésünket?
- Hiányoztak már nagyon a srácok, már jöttem volna szívesebben korábban is, de most láttam biztonságosnak a helyzetet. Kíváncsi voltam rá, milyen állapotban vannak, hogy vannak.

- Mik a tapasztalataid?
- Nem változott sokat a helyzet, ugyanazt tapasztalom, mint amit korábban láttam, úgyhogy ez jó jel. A fegyelem megvan, a minőség is, jól néz ki a csapat.

- Tavaly még edzőként voltál itt, mennyit fejlődött a csapat egy év alatt?
- Nagyon sokat! Ha csak az Európa Ligát nézzük, ott már igencsak erős együttesek játszanak, az utolsó fordulóig nyitott volt a továbbjutás kérdése, megvolt a lehetőségünk egy még nagyobb bravúrra. Sokat fejlődött a csapat, ráadásul jöttek még minőségi játékosok, folyamatosan erősödik az együttes.

 

- Ki az, akinek a játéka a leginkább tetszik neked?
- Több mindenkit tudnék mondani. Blazicnak a játékát nagyon szeretem nézni, különösen, ahogy építkezik, ahogy dominál hátul, és élményszámba mennek a felpasszai. A középpályán is vannak meghatározó játékosok, de Tokmac futballját is nagyon szeretem, illetve Isael látványos megmozdulásait is örömmel nézem, de összességében úgy érzem, hogy nincs egy nagyon kiemelkedő játékos, csapatként látom nagyon erősnek a Fradit. Nyilván, kell az egyéni kvalitás, és az látszik, hogy megvan, a kapustól indulva egészen a befejező csatárig. Az egész csapatot szeretem nézni, jó teljesítményt nyújt mindenki.

- Már tavaly edzőként is kiemelt figyelmet szenteltél a fiataloknak, többször is láthattunk, ahogy külön beszélgetsz például Csonka Andrással, most pedig már a munkádból adódóan, gondolom, még inkább fontosnak tartod figyelemmel követni a teljesítményüket.
- Közelről figyelem őket, a Soroksárban is néztem Andris mellett Szánthó Regőt és Varga Ádámot is figyeltem. Fontos, hogy fejlődjenek, játszanak rendszeresen, mert ez kritikus időszak húsz-huszonegy évesen, itt már eldől, milyen játékos lesz belőlük. Kiváló kezekben vannak.

- Mekkora segítséget nyújt neked, az U21-es szakmai stábnak, hogy a fiatalok visszajátszhatnak NB II-es csapatokba?
- Örülök neki, hogy játszanak, persze a legboldogabb akkor lennék, ha az élvonalban is szóhoz jutnának, nemcsak a Fradinál, a többi klubnál is, de a tizenkét csapatos mezőnyben ez sokszor nem könnyű. Ezáltal viszont erős a másodosztály is, ezért jó, hogy ott rendszeresen pályára léphetnek.

- Szombaton újraindul az NB I, meglesz a Fradi 31. bajnoki címe a végén?
- Biztos vagyok benne, látva, milyen munkát végzett el Sergei Rebrov irányítása alatt a csapat. Sokat beszélgettünk Hajnal Tamással, az elmondásai és a mai tapasztalatom alapján mentálisan kész van a csapat, és mivel nagyon erős a keret, sok kiváló játékossal, fizikálisan sem lesz probléma, hogy sűrűn lesznek a meccsek. Biztos vagyok benne, hogy meglesz a 31., számomra ez nem kérdés!

Cikkajánló

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

Elindult a jegyértékesítés az MK-elődöntőre

Férfi labdarúgócsapatunk április 24-én, szerdán 20 órakor lép pályára a Nyíregyháza ellen.

Így lehetünk bajnokok szombaton

Férfi labdarúgócsapatunk közel került a bajnoki cím megvédéséhez.

Fradi Kamion a Kisvárda elleni meccsen

A Kisvárda elleni bajnoki előtt drukkereink 14 és 17 óra között megcsodálhatják országjáró járművünket.

FTC-Kisvárda: íme, a meccsnapi ajánlatunk

Ezúttal a Fradi ágyneműket vásárolhatják meg jelentős kedvezménnyel.

Sajtóakkreditáció a Kisvárda elleni bajnokira

A sajtó munkatársai április 19., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat a szombati bajnokira.

Kenan Kodro: „Mind Dejannal vagyunk”

A ZTE ellen eredményes bosnyák támadónk értékelte a mérkőzést – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin