2026. augusztus 13.
Borbély Balázs: „Megérdemelten jutottunk tovább”
Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtök este 1-1-es döntetlent ért el a lengyel Górnik Zabrze vendégeként az Európa Liga-selejtező 3. fordulójának második mérkőzésén, így 2-1-es összesítéssel továbbjutott, és az EL kvalifikációjának utolsó, 4. fordulójában a Trabzonspor ellen folytathatja. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Borbély Balázs sajtótájékoztatón Telekom nyilatkozat keretében értékelt.

– Egy ilyen mérkőzésen fontosabb maga az eredmény, mint a játék. Tisztában vagyunk vele, hogy a játék nem volt optimális, főleg az első félidőben, de most nagyobb a hangsúly az eredményen – kezdte a tréner, aki megindokolta a második játékrészben eszközölt három cseréjét, Nagy Ádám, Naby Keita és Callum O'Dowda beállítását is. – Azt éreztem, nem vagyunk elég labdabiztosak, meggyőzőek középen, ezért hoztam be őket. Naby, Nagy Ádi és Callum nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe, ettől a dupla cserétől kezdve változott meg a játék képe. Innentől vettük át az irányítást. Úgy gondolom, hogy megérdemelten jutottunk tovább.

Borbély Balázs kérdésre válaszolva Zachariassen hozzállását dicsérte.

– Van egy olyan játékosunk, aki akkor is küzd, harcol, rengeteget fut vagy éppen elvégzi a védekezésben a piszkos munkát, ha nem játszik optimálisan, nem megy neki úgy, ahogy szeretné. A gól mindig benne van. A futball igazságos, amit ő beleinvesztál, azt a futballtól, az élettől vissza is kapja – közölte a szakember. – Az első 50 perc nem a taktikáról szólt, hanem hogy nem voltunk kellőképpen intenzívek, agresszívak, kevés párharcot nyertünk meg. A cserével változott a játék képe, a párharcok aránya, ez átbillent a mi oldalunkra. Onnantól veszélyesebbek lettünk az ellenfél kapuja előtt, jöttek a pontrúgások is. A két mérkőzést látva megérdemelten jutottunk tovább.

Együttesünk legközelebb augusztus 17-én, hétfőn a ZTE FC vendégeként az OTP Bank Liga 4. fordulójában lép pályára. A zalaegerszegi mérkőzésre az ITT elérhető linkre kattintva, a Jegymester felületén vásárolhatják meg belépőjüket!

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.

Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagságról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha! Részletek ITT!

Cikkajánló

Gartenmann: „Menjenek oda és hozzanak el egy pontot"

Korábbi védőnk most az olasz Sampdoria játékosa, de nem kérdés, hogy kinek szurkol ma este!

Kristoffer Zachariassen: „Álom a San Siróban játszani”

A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ

Tippeljen, és nyerjen EL 26/27 Tour férfi pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Erős csapatokkal találkoztunk eddig is, de ez más"

Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.

Amorim: „A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez”

Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.

Arzani és Lenny Joseph is válogatott meghívót kapott

Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.

Megérkeztünk Milánóba

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.

Három Fradi-játékos az U21-es válogatottban

Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin