2019. május 27.
Gróf Dávid a Fradiban folytatja!
A magyar bajnok kapus fiatal korában már volt klubunk kötelékében, most pedig visszatért a mieinkhez.

Csapatunk a magyar bajnok Gróf Dáviddal erősítette meg a keretét.

A kiváló kapus számára nem ismeretlen az Üllői út környéke, hiszen játszott már korábban a Fradi utánpótlás-csapataiban. Később a Vasas akadémiáján pallérozódott, majd 2006-ban a skót Hibernian U20-as együtteséhez szerződött, itt debütált is a felnőttek között. Ezt követően volt több angol és német klub labdarúgója.

2015-ben tért vissza Magyarországra, első itthoni szezonját az NB II-es Csákvárnál töltötte, majd szerződtette őt a Honvéd.

Gróf már az első kispesti szezonjában beverekedte magát a kezdőbe, azóta minden bajnoki alkalmával az ő nevével indult a kezdő tizenegy – 84 mérkőzésen volt kezdő zsinórban. Ilyen hosszú sorozatot egyetlen más jelenlegi NB I-es futballista sem ért el. Nagy szerepe volt abban, hogy a Honvéd megnyerte a bajnokságot a 2016/17-es szezonban, hiszen 25 meccsén csupán 22-szer találtak be a kapujába, és 10 összecsapást hozott le kapott gól nélkül.

Mind Bernd Storck, mind - korábbi klubedzője - Marco Rossi is többször meghívta már a magyar válogatott keretébe.

Gróf igazi tizenegyesölő kapus, hét büntetőből négyet is kifogott ebben a szezonban.

Névjegy
Név: Gróf Dávid
Születési idő, hely: 1989. április 17., Budapest
Korábbi klubjai: Hibernian FC (2007-2009), Notts County (2010-2011), Mansfield Town (2011), Walsall (2011-2013), Goslarer SC (2013-2014), Berliner AK (2014-2015), Csákvár (2015-2016), Honvéd (2016-2019)
Sikerei: Magyar bajnok

Cikkajánló

Bérlettel nagy kedvezmény jár a BL-meccsre

Bérletes szurkolóink ezen a nyáron jelentős kedvezménnyel válthatnak jegyet két nemzetközi kupameccsre.

BL-sorsolás: Ezt a 16 csapatot kaphatjuk

Eldőlt, melyik 16 csapat közül kap ellenfelet a Fradi a 2019/2020-as labdarúgó BL-selejtező első körében.

Parádés, hálószaggató, óriási! Íme, a TOP 5 idei gól

A 2018/19-es évad egészen elképesztő Fradi gólokat hozott, mi pedig kiválogattuk az 5 legszebbet - VIDEÓ!

„Mindig jó érzés győztes gólt szerezni!”

Kristoffer Zachariassen döntötte el a cseh FC Trinity Zlín elleni felkészülési találkozót – VIDEÓ!

Szoros meccsen vertük a Zlínt

Az ausztriai edzőtáborban Zachariassen gólja döntött a javunkra a csehek ellen 1-0-ra megnyert...

Varga Ádám kölcsönben folytatja

26 éves saját nevelésű kapusunk kölcsönben a DVSC-nél tölti a 2025/26-os szezont.

„Az az álmunk, hogy a BL főtábláján játsszunk!”

Jonathan Levi remekül kijön új csapattársaival és élvezi a közös munkát Robbie Keane vezetőedzővel – INTERJÚ!

Fradi Zóna Értékelés a Zlín elleni mérkőzésen is

Szerdán 16.40-től várja önt Gyömbér Gábor és Dzurják József a FradiMédia hivatalos Youtube-csatornáján.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin