83 éves korában elhunyt a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-Díjas költő és író, Csukás István.
Csukás István tizenhét éves korában döntötte el, hogy költő lesz, miután verseivel megnyert egy diákoknak meghirdetett pályázatot. Megfordult a Magyar Televíziónál, ahol munkáit, valamint később írásait is gyerekeknek szánta.
Munkássága alatt olyan maradandó mesefigurákat alkotott, mint például Süsü, a sárkány, Pom-Pom, vagy éppen Mirr-Murr. Karakterei főképp rajz- és bábfilmekben bukkantak fel először, regényeiből tévéfilmeket is készítettek.
Csukás Istvánt a sport is érdekelte, de zenészként féltették őt a sérülésektől, így már középiskolás éveiben abbahagyta a futballt. Arról, hogy hogyan lett Fradi-szurkoló, a Zöld és fehér magazinnak mesélt.
- Az egyik társam édesapja nagyon lelkes Fradi-drukker volt – mondta Csukás István. - A fiának írt levelekben részletesen beszámolt a meccsekről, a fia pedig azokat felolvasta nekünk. Tátott szájjal hallgattuk. A kamasz lelkünket az is megérintette, hogy a csapat színe zöld és fehér, a remény és a hűség, a becsület színe.
A vers, mese és regény műfajában is maradandót alkotó Csukás István többször a helyszínen szorított a Ferencvárosnak.
- Nagyon tetszett, hogy a Fradinak van indulója. Amikor a játékosok jöttek ki, a szurkolók azt énekelték, egyszerűen nem lehetett úgy kikapni. S ott volt a Fradi-szív, amit tényleg tapintani lehetett.
Csukás István 83 évet élt. Emlékét megőrizzük!
A DVTK elleni őszi szezonzáró után jön a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.
Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!
A mindent eldöntő Szalai-gól mellett, a helyzeteinket is megnézheti - VIDEÓ!
Robbie Keane vezetőedző nyilatkozott a DVTK elleni 1-0-s siker után.
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a DVTK ellen Szalai Gábor góljával.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a DVTK elleni idegenbeli bajnoki végeredményére!
Pénteken 19.40-től várják önöket vendégeink a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe legújabb adásában.
Február 3-tól startol a háromféle fradis szuperprogram 7-14 éves gyermekeknek a Groupama Arénában!