2023. május 17.
Gyászol a Fradi-család: elhunyt VVK-győztes labdarúgónk
Május 17-én, 79 éves korában elhunyt az FTC labdarúgócsapatának néhai csatára, Rátkai László.

Rátkai László 1944. március 1-jén született Budapesten. Tízéves korában, 1954-ben kezdett el futballozni az akkor Budapesti Kinizsinek nevezett Ferencvárosban, amelynek ifjúsági csapatával 1961-ben bajnoki címet nyert. Még ebben az évben bemutatkozott a felnőttek között, tétmérkőzésen azonban 1963. március 31-ig váratott magára a debütálása: akkor az FTC a Budapest Honvéd vendégeként győzött 1-0-ra a magyar bajnokságban.

A Ferencváros színeiben 1967-ig összesen 69 alkalommal lépett pályára, 28 gólt szerzett. Háromszor volt magyar bajnok, egyszer, 1966-ban pedig MK-döntős, valamint kiérdemelte az FTC örökös bajnoka címet is, de tagja volt 1964/1965-ös idényben Vásárvárosok Kupáját nyert csapatnak is. A Juventus elleni döntőben nem kapott lehetőséget.

Az FTC után 1968 és 1974 között a Szombathelyi Haladás labdarúgója volt, itt hagyta abba az aktív sportot. Később edzőnek állt, a szombathelyi csapat trénere volt.

Rátkai Lászlót az FTC saját halottjának tekinti.

Nyugodjék békében, Rátkai László! Emlékét örökké megőrizzük!

Cikkajánló

Osváth Attila: „A továbbjutás a legfőbb célunk"

Válogatott védőnk szerint a hazai meccs jó kiindulópont, de a Górnik ellen idegenben is koncentrálni kell.

Tippeljen, és nyerjen egy férfi 1899 fekete pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Górnik Zabrze elleni EL-mérkőzés pontos végeredményét!

Borbély Balázs: „Szeretnénk a magunk játékát játszani”

Vezetőedzőnk mellett Cadu vett részt a Górnik Zabrze stadionjában tartott szerdai sajtóeseményen.

Górnik Zabrze–FTC: megérkeztünk Lengyelországba!

Férfi labdarúgócsapatunk delegációjának repülőútja mindössze 40 percen át tartott Lengyelországba.

„Megvan a Górnik gyenge pontja, így nyerhet a Fradi!”

Korábbi játékosunk, Michal Nalepa részletes útmutatást adott a Górnikról az UEL-visszavágó előtt – INTERJÚ!

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Labdarúgócsapatunk védője, Gómez Mariano érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

A szurkolók döntöttek: Kodro a Real-meccs legjobbja

Labdarúgócsapatunk Real Madrid elleni góllövője kapta meg a Midea mérkőzés legjobb Fradi-játékosa-díjat.

Jegyek a zalaegerszegi bajnokira

Férfi labdarúgócsapatunk augusztus 17-én játszik a ZTE FC vendégeként.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin