Solti Lajosné, vagy ahogy minden fradista ismerte, Csöpi néni 1930-ban született. Már egészen korán beleivódott a sport, a labdajátékok, és a Ferencváros szeretete. Gyerekkorában, a téren követte a fiúk ádáz grundfoci-meccseit, nyolcévesen szurkolója lett Kocsis Sándornak, az Aranycsapat és a Barcelona későbbi legendás csatárának, aki a Fradival nyerte pályafutása első bajnoki címét.

Csöpi, aki együtt járt iskolába Kocsis húgával, a Fradi-pályán is rendszeres látogató, szurkoló lett. Sőt, egy idő után már nem csak a focisták, de a hokisok, a kézisek, a pólósok, a tornászok meccseire, versenyeire is járt. Tulajdonképpen mindegy volt a sportág, csak fradista legyen az illető csapat vagy versenyző…

A szurkolás mellett ő maga is sportolt, méghozzá kézilabdázott. Igaz, csak kedvtelésből, hiszen soha nem volt igazolt játékos. Volt egy kis, természetesen zöld-fehér csapata, a napi munka mellett edzettek és játszottak, azt viszont sikerült elérnie, hogy a Fradi régi, salakos nagypályáján gyakorolhassanak. Ahogy magáról mondta egy korábbi riportban, ő „igazolt szurkoló” volt, ehhez viszont hű maradt élete végéig: nyolc évtizeden át volt a Ferencvárosi Torna Club hűséges, elkötelezett támogatója.

Csöpi néninek a későbbiekben családi kötődése is lett a klubhoz. Lánya, Vágóné Solti Mária jelenleg atlétika szakosztályunk vezetője, de édesanyja kisgyermekkora óta magával hordta a mérkőzésekre, így nem is lehetett kérdés, a ma már Babi néni néven ismert leány hol lesz edző, később sportvezető… Ma pedig már Babi néni fia, Csöpi néni unokája, Vágó András is az atlétika szakosztályt segíti, versenyzőként és technikai vezetőként.

Solti Lajosné egy személyben testesítette meg a hűséges fradizmust. Erre nincs jobb bizonyíték saját, néhány évtizeddel ezelőtti szavainál:

„Hogy jó-e Fradi-szurkolónak lenni? Jó bizony! Pedig volt ám nehéz idő is, amikor rosszul állt a klub szénája, meg amikor nem is nagyon volt csapata, de hát igazi szurkoló a nehéz időkben is kitart, hogy annál jobban örülhessen a sikernek Egy szó mint száz: jó Fradistának lenni! Legalábbis én nem cserélném el mással, nem is igen hallottam, hogy Fradi-szurkoló valaha is „átigazolt” volna. Mert a játékos, a versenyző lehet hűtlen, hozhatja úgy a sora, hogy felcserélje a mezt, de a drukker az sohasem változhat. Én nem tudom elképzelni a szurkolást, csakis zöld-fehérben. (…) Ez egy széttéphetetlen kapcsolat. Rosszabb, mint egy házasság. Ebből nem lehet elválni, nem lehet kiábrándulni, mert ha valaki csalódást is okoz, jön egy másik, aki kárpótol.”

Solti Lajosné, Csöpi néni, nyugodjék békében, emlékét örökké őrizzük!