2019. április 16.
Gyászolunk: elhunyt Bács Ferenc
Életének 83. évében elhunyt klubunk szurkolója, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, színművész, Bács Ferenc.

Életének 83. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után kedden elhunyt Bács Ferenc Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, Budapest díszpolgára - tudatta a művész felesége az MTI-vel. Mint írják, végső búcsúztatásáról később intézkednek.

Bács Ferenc az erdélyi Nagyszebenben született 1936. június 19-én és Kolozsvárott nőtt fel. A marosvásárhelyi színészfőiskola elvégzése után hamar a Székely Színház megbecsült tagja lett, ám annyira nyomasztotta a Ceausescu-féle kommunista diktatúra, hogy úgy döntött, családjával együtt Magyarországra települ. A hatóságok 1977-ben engedélyezték az áttelepülést, a színművész pedig Magyarországon is hamar népszerű lett. Játszott Miskolcon, Győrben, nyolc évig volt a Vígszínház társulatának tagja, innen a József Attila Színházba vezetett az útja, majd szabadúszó lett. Ezután a Nemzeti Színház, majd Sopron következett. Évekig tanított beszédművészetet a Színművészeti Főiskolán.

Több nagy sikerű magyar játék- és tévéfilmben nyújtott emlékezetes alakítást, köztük A ménesgazda, az Októberi vasárnap, a Faustus doktor boldogságos pokoljárása, A vörös grófnő, az Angyalbőrben és a Állítsátok meg Terézanyut! című alkotásokban.

Egyik kedvence, Márai Sándor műveiből is gyakran olvasott fel, az író aforizmáiból, gondolataiból hangoskönyve is megjelent. A közreműködésével készült hangfelvétel Lukács evangéliumából 1989-ben az év lemeze lett. Számos filmben volt narrátor és szinkronszínészként is sokat foglalkoztatták, többek között hangját kölcsönözte Tigrisnek a Micimackóból, A Klinika című sorozatban Klausjürgen Wussownak, azaz Brinkmann professzornak vagy Ian McKellennek, azaz Gandalf mágusnak a Gyűrűk Ura- és a Hobbit-filmekben. A tatabányai Jászai Mari Színházban rendezett is, Richard Nash Esőcsináló című darabját vitte színre.

Művészi munkáját 1983-ban Jászai Mari-díjjal, 2001-ben érdemes művészi címmel ismerték el. Az emigráns című film főszerepéért 2009-ben Gundel Művészeti Díjjal tüntették ki, 2011-ben lett kiváló művész. A Kossuth-díjat 2015-ben vehette át.

Bács Ferenc híres volt fradizmusáról, a régi Albert Stadionban a 4-es szektor volt a törzshelye, ott szorított szinte minden hazai mérkőzésen imádott csapatáért.

Bács Ferencet Isten nyugosztalja, emlékét örökké megőrizzük!

(Fotó: MTI)

Cikkajánló

Zachariassen-dupla és hazai győzelem az UEL-ben!

Férfi labdarúgócsapatunk 2-1-re nyert a Viktoria Plzen ellen az Európa Liga ligaszakaszának 2. fordulójában.

Harminc éve tanítottuk móresre a PL ezüstérmesét

Bár nem járt érte trófea, a Newcastle United 1996-os legyőzése klubunk történetének egyik legnagyobb sikere.

FTC–Viktoria Plzen: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál

A csütörtöki UEL-meccsre autóval érkező szurkolók a meccsjegy.fradi.hu-n vásárolhatnak parkolójegyet.

Sajtóakkreditáció a SCU Torreense elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 20-án, 10:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Tippeljen, és nyerjen férfi 1899 fekete pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Viktoria Plzen elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„A Ferencváros minőségi csapat”

A Viktoria Plzen vezetőedzője a Fradit dicsérte a két csapat meccse előtt rendezett sajtótájékoztatón.

Borbély Balázs: „Fel kell vennünk a kesztyűt”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint nem volt egyszerű felkészülni a Viktoria Plzenből.

A bajnokságban bukdácsoló Viktoria érkezik Budapestre

Labdarúgócsapatunk első hazai mérkőzését a Viktoria Plzen ellen vívja majd az EL 2026/2027-es kiírásában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin