2024. július 10.
Győzelem a második edzőmeccsen
Alekszandar Pesics duplája mellett Fortune Bassey is betalált az Istra elleni, 3-1-re megnyert találkozón.

A bolgár CSZKA 1948 Szófia elleni 1-1-es döntetlen után a horvát NK Istra 1961 ellen játszotta a második nyári edzőtábor második felkészülési mérkőzését férfi labdarúgócsapatunk a tiroli Lienzben. Vezetőedzőnk, Pascal Jansen a Dibusz – Botka, Knoester, Cissé, Ramírez – Loncar, Esiti, Tóth A. – Ben Romdhane, Pesics, Kehinde kezdőtizenegynek szavazott bizalmat a négyszer 30 perces játékrészekre osztott mérkőzésen.

I. félidő

Rögtön az első percben közel kerültünk a gólszerzéshez, de Pesics lövését védte a horvát együttes kapusa, Lovro Majkic. A 12. percben veszélyes helyről végezhettünk el szabadrúgást, Loncar kísérlete vágódott le a horvátok védelméről. Hat perccel később Kehinde lépett ki, de ismét résen volt ellenfelünk hátsó alakzata. A 20. percben a játékvezető ivószüntetet rendelt el, csapatunk pedig mezt cserélt, így bevetésre került új idegenbeli mezünk is. A 25. percben Ben Romdhane jól vette át Loncar keresztlabdáját, majd nagyszerűen passzolt a középen érkező Kehindéhez, de támadónk lövését blokkolták. 30 perc után a játékvezető jelezte, jöhet az első térfélcsere.

A rövid szünet után a mieink előtt adódott a második harminc perc első nagy helyzete, Kehinde centikkel maradt le a középre tett labdáról. A 37. percben csapatkapitányunkat, Dibusz Dénest is tesztelték a horvátok, de válogatott hálóőrünk magabiztosan védett. A 46. percben Ben Romdhane került helyzetbe, ám éles szögből leadott próbálkozását védte Majkic. Három perccel később Kehinde passza után Pesics lőtt a kapuba (1-0), ezzel megszereztük vezetést. A folytatásban is a mieink dominálták a játékot, a 60. percben ennek ismét meglett az eredménye, egy nagyszerű kiugratás után Pesics higgadtan verte meg védőjét, majd ballal lőtt a kapuba (2-0).

Középpályásunk, Ben Romdhane harcol a labdáért

II. félidő

Gyors horvát lehetőséggel indult a harmadik harminc perc, de védelmünk jól blokkolt. Két perccel később Loncar szabadrúgása után Knoester fejelt kapufát, majd Ben Romdhane került helyzetbe, de a kapus bravúrral védett. A 72. percben két helyen változtattunk: Esiti és Ben Romdhane hagyta el a pályát, helyükre Owusu és Traoré érkezett. A 80. percben egy szöglet után szépített az Istra, Ivanisevic volt eredményes (2-1). A gól után lendületbe jöttek a horvátok, kétszer is veszélyeztettek, de Dibusz mindannyiszor magabiztosan védett.

Az utolsó harmincperces játékrészre teljes sorcserét eszközölt Pascal Jansen, így a Varga Á. - Makreckis, Abena, Raul Gustavo, Civic - Maiga, Katona B. - Traoré, Bassey, Szevikjan - Kodro csapattal mentünk neki a hátralevő 30 percnek. A 93. percben Traoré veszélyeztetett, de ballábas lövése nem találta el a kaput, majd a túloldalon Varga Ádámnak kellett bravúrt bemutatnia. A 99. percben Fortune Bassey talált a kapuba egy szépen végig játszott akció végén (3-1). Minden játékosunkon érződött, hogy szeretnének bizonyítani vezetőedzőnknek, így továbbra is nagy iramot diktáltunk, rendre ott voltak a mieink a horvátok kapuja előtt. A 109. percben Szevikjan előtt adódott lehetőség, de hiába, a partjelző lest intett.

Az utolsó perckben is a mieink akarata érvényesült, újabb gól azonban nem esett,

így Alekszandar Pesics duplájával és Fortune Bassey góljával 3-1-re győztünk a horvát NK Istra 1961 ellen.

Férfi labdarúgócsapatunk legközelebb július 15-én, hétfőn 16.00-tól a 2023-as EKL-győztes, kelet-londoni West Ham United ellen lép pályára tiroli edzőtáborunk harmadik, egyben utolsó felkészülési mérkőzésén.

Férfi labdarúgás,
felkészülési mérkőzés (4x30 perc)

FTC - NK Istra 1961 (horvát) 3-1 (2-0)

FTC: Dibusz – Botka (Aaneba, a szünetben), Knoester, Cissé, Ramírez – Loncar, Esiti (Owusu, 72.), Tóth A. – Ben Romdhane (Traoré, 72.), Pesics, Kehinde
A 91. perctől: Varga Á. - Makreckis, Abena, Raul Gustavo, Civic - Maiga, Katona B. - Traoré, Bassey, Szevikjan - Kodro
Vezetőedző: Pascal Jansen

Gólok: Pesics (49., 60.), Bassey (91.), illetve Ivanisevic (80.)

Elindult a jegyértékesítés férfi labdarúgócsapatunk július 23-iki BL-selejtezőjére, ahol a walesi The New Saints FC és a montenegrói FK Decic első selejtezőkörös párharcának győztese lesz ellenfelünk.

Cikkajánló

„Legyen tele a stadion, és akkor pokol vár a Nice-re!”

Dán védőnk, Stefan Gartenmann elmondta, mit tudtak meg eddig a francia csapatról - VIDEÓ

FTC-DVSC: indul a jegyértékesítés

Ha volt jegye a Puskás Akadémia és a Fehérvár ellen is, akkor a DVSC elleni belépőt ajándékba adjuk.

FTC-Nice: várja a Fradi Kamion

A csütörtöki UEFA Európa Liga-mérkőzés napján 15.45 és 18.45 között csodálhatják meg országjáró járművünket.

Fontos szurkolói információk az ETO elleni bajnokira

A rendőrség jelezte, a szigorú átvizsgálás miatt lassú beléptetésre kell számítani.

FTC-Nice: színes programkínálattal várjuk

Érdemes lesz időben érkezni a stadionba a franciák elleni UEL-mérkőzésünkre.

Betegségből gyógyuló gyermekeket láttunk vendégül

Élményprogramunk során a gyermekek stadiontúrán vettek részt, majd a Fehérvár FC elleni bajnokit nézték meg.

Indul a jegyértékesítés a Győr elleni bajnokira

Férfi labdarúgócsapatunk október 27-én, vasárnap 17.45-től lép pályára a Győr vendégeként.

„Ha a fiam kísért be, nyertünk, hozom a Nice ellen is”

Dibusz Dénes elmondta, amikor kislánya kinn volt a meccsen, még gólt sem kapott – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin