2024. június 22.
Győzelem az első nyári felkészülési mérkőzésen
Összesen 25 játékosunk lépett pályára szlovén ellenfelünk ellen, Gojak találata egygólos sikert ért.

35-szörös magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk első nyári edzőtábora első felkészülési mérkőzését a szlovén NK Nafta Lendava ellen játszotta, amely az előző szezon végén harcolta ki a feljutást az első osztályba. Pascal Jansen vezetőedző a Varga Á. - Kaján, Knoester, Cissé, Ramírez - Zachariassen, Abu Fani, Loncar - Owusu, Bassey, Marquinhos összeállítású kezdőcsapatot küldte pályára.

I. félidő

A mérkőzés első perceiben Owusu és Marquinhos okozott veszélyt a két szélen, utóbbi játékosunk kapura is lőtt távolról, de egy védő fején irányt változtatott a labda. A 9. percben Owusu kapott keresztlabdát, éles szögből tüzelt, de védett a kapus. Megvolt az első lehetősége a Naftának is, de Varga Ádám magabiztosan védte a lövést. Pillanatokkal később egy szabadrúgás után volt dolga kapusunknak, de ez sem okozott neki gondot. A 22. percben egy bal lábas lövést védett könnyen Varga Ádám, a 31. percben viszont nagyot kellett vetődnie. A 34. percben Zachariassen lejött, a helyén új igazolásunk, Isaac Pappoe folytatta. A 41. percben Abu Fani tört be a tizenhatosra, védenie kellett a szlovénok kapusának. Egy perccel később viszont bravúr kellett Varga Ádámtól, egy megelőzés után hárított. Az első játékrész végéhez közeledve Cissé mélységi labdája Owusut találta meg, de közelről a kapusba lőtt.

II. félidő

A folytatásra teljes sorcserét eszközölt Pascal Jansen, és a Szécsi - Pászka, Tóth A., Aaneba, Civic - Kehinde, Katona, Gojak, Szevikjan - Kodro, Pesics összeállítású csapat jött ki a pályára. Rögtön a második félidő elején fölé ment egy fejesünk, majd Szevikjan lövése sem volt pontos. Ezután Civic lapos beadását fogta meg a kapus. Veszély alakult ki a 53. percben is a Nafta kapuja előtt, Kehinde passza irányt változtatott az ellenfél egyik játékosán, nem sokkal, de elment a kapu mellett a labda. Közvetlenül ezután Kodro nem talált kaput. Katona is megpróbálkozott a távoli gólszerzéssel, de nem járt sikerrel. A 61. percben aztán megtört a jég, Pesics szélről érkező lövését kiütötte a kapus, majd Gojak lőtt a kapuba (1-0)! Kehinde került ezután helyzetbe, de nem tudta növelni az előnyünket. A 68. percben Gruber Zsombor és Varga Zétény érkezett Szevikjan és Katona helyett. A 73. percben Varga Zétény lövése a védőkről pattant le, Pesics pedig fölé lőtt a szöglet után, majd Szécsinek is védenie kellett egy kontratámadás után. A 82. percben Pappoe ismét lehetőséget kapott, ezúttal Kehindét váltotta. Hat perccel később Varga Zétény váratlan lövése veszélyesen csapódott lefelé, de nem sokkal a felsőléc fölé ment.

Csapatunk tehát győzelemmel kezdte a nyári felkészülési időszakot, legközelebb pedig június 27-én, csütörtökön 17.30-kor a Sepsivel néz szembe az edzőtáborban.

Férfi labdarúgás, felkészülési mérkőzés
FTC-NK Nafta Lendava 1-0 (0-0)
FTC: Első félidő: Varga Á. - Kaján, Knoester, Cissé, Ramírez - Zachariassen (Pappoe, 34.), Abu Fani, Loncar - Owusu, Bassey, Marquinhos
Második félidő: Szécsi - Pászka, Tóth A., Aaneba, Civic - Kehinde (Pappoe, 82.), Katona (Gruber, 68.), Gojak, Szevikjan (Varga Z., 68.) - Kodro, Pesics
FK Nafta Lendava: Senkó - Lesjak, Pirtovsek, Dumancic, Marinic - Kálnoki-Kis, Kitek, Hrka, Bozickovic - Kadric, Szalay
Gól: Gojak (61.)

Élőképes közvetítés edzőtábori mérkőzéseinkről
A meccsjegy.fradi.hu-n 300 forintért nem csak élőben, hanem utólag is megnézhetők edzőmérkőzéseink! Részletek ITT!

Cikkajánló

„Legyen tele a stadion, és akkor pokol vár a Nice-re!”

Dán védőnk, Stefan Gartenmann elmondta, mit tudtak meg eddig a francia csapatról - VIDEÓ

FTC-DVSC: indul a jegyértékesítés

Ha volt jegye a Puskás Akadémia és a Fehérvár ellen is, akkor a DVSC elleni belépőt ajándékba adjuk.

FTC-Nice: várja a Fradi Kamion

A csütörtöki UEFA Európa Liga-mérkőzés napján 15.45 és 18.45 között csodálhatják meg országjáró járművünket.

Fontos szurkolói információk az ETO elleni bajnokira

A rendőrség jelezte, a szigorú átvizsgálás miatt lassú beléptetésre kell számítani.

FTC-Nice: színes programkínálattal várjuk

Érdemes lesz időben érkezni a stadionba a franciák elleni UEL-mérkőzésünkre.

Betegségből gyógyuló gyermekeket láttunk vendégül

Élményprogramunk során a gyermekek stadiontúrán vettek részt, majd a Fehérvár FC elleni bajnokit nézték meg.

Indul a jegyértékesítés a Győr elleni bajnokira

Férfi labdarúgócsapatunk október 27-én, vasárnap 17.45-től lép pályára a Győr vendégeként.

„Ha a fiam kísért be, nyertünk, hozom a Nice ellen is”

Dibusz Dénes elmondta, amikor kislánya kinn volt a meccsen, még gólt sem kapott – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin