2023. augusztus 24.
Győzelem Litvániában, előnyben a visszavágó előtt
Labdarúgócsapatunk 4-0-ra győzött a Zalgiris Vilnius vendégeként az EKL rájátszásának első meccsén.

34-szeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk az UEFA Európa Konferencia Liga rájátszásának első mérkőzésén a litván Zalgiris Vilnius vendégeként lépett pályára az LFF Stadionban. A párharc tétje, hogy melyik csapat jut be az EKL csoportkörébe. Máté Csaba vezetőedző a Dibusz - Makreckis, Mmaee, Cissé, Civic - Sigér, Abu Fani - Traoré, Zachariassen, Marquinhos - Varga B. kezdőcsapatot küldte pályára.

I. félidő

A 4. percben Abu Fani ívelt be egy szabadrúgást a tizenhatoson belülre, Zachariassen veszélyes fejes csúsztatására leért a kapus, majd Varga már nem tudott ismételni. Ezután Traoré lőhetett, de a védőknél kötött ki a labda. Ismét Traoré okozott kellemetlen pillanatokat a hazaiaknak, lövése megpattant Vucuron, így az oldalhálóra pattant a labda. Két szöglettel is jöhettünk, de nem alakult ki lehetőség. A 11. percben Pavelic révén a litvánoknak is megvolt az első lövésük, Dibusz védett. Négy perccel később ismét Dibusz hárítása kellett. A 17. percben egy rossz hazai passz és labdavesztés után Traoré távolról a kapuba talált, ezzel megszereztük a vezetést (0-1)! Ezután sokáig nem alakult ki komolyabb lehetőség, a mezőnyben folyt a játék, egyedül Varga Barnabás sárga lapja került be a jegyzőkönyvbe. A 41. percben Cissétől indult egy akció, Civic beadása után Traoré fejelt mellé, de lesen is volt. Egy szélről érkező Zalgiris-beadás tűnt veszélyesnek az első félidő végéhez közeledve, de maradtunk előnyben. Ezután Sigér lőtt laposan mellé, illetve cseréltek a hazaiak.

II. félidő

A szünetben egyet változtatott ellenfelünk. Két perc elteltével Varga Barnabás a kapuba talált, a videóbíró is ellenőrizte az esetet, majd les miatt érvénytelenítették a találatot. Az 57. percben Abu Fani indította remekül Traorét, aki középre tette a labdát, a hazaiak védőjéről, Vucurról pedig a kapushoz pattant a játékszer. Ezt követően Marquinhos egy csel után tekert, de Gertmonas kiütötte. Felpörögtek az események a 60. percre, Dibusznak kellett kijönnie a kapujából, Vaca elől sikerült megszereznie a labdát. Három perccel később Varga passzolt Marquinhosnak, akivel szemben szabálytalan volt ellenfele. Gorobsov pirosat kapott, emberelőnyben folytathattuk! A megítélt büntetőt magyar válogatott támadónk, Varga értékesítette, miután a bal alsóba lőtt (0-2)! A 69. percben Pesics és Tokmac érkezett Varga és Marquinhos helyett. Nem kellett sok idő Pesicsnek, egy pontos lövéssel háromgólosra növelte előnyünket (0-3)! Próbált válaszolni a Zalgiris egy fejessel, de Dibusznak könnyű zsákmány volt.

A 80. percben Abu Fani erős, de kevésbé jól helyezett szabadrúgását védte Gertmonas. Négy perccel később a látványra is adtunk, miután Tokmac zseniális mozdulattal, sarokkal tette tovább Traorénak a labdát a tizenhatoson belül, mali szélsőnk pedig higgadtan a kapuba helyezett (0-4)!

A hajrában már nem változott az eredmény, csapatunk rendkívül magabiztos és eredményes focival 4-0-ra nyert, és nagy lépést tett a csoportkör felé. 

A visszavágót egy hét múlva, augusztus 31-én, csütörtökön 20.00-tól játszuk hazai pályán.

UEFA Európa Konferencia Liga, rájátszás, 1. mérkőzés
Zalgiris Vilnius-FTC 0-4 (0-1)
Zalgiris Vilnius: Gertmonas - Pavelic (Bopesu, 66.), Hnid, Vucur, Mamic – Novikovas (Kazlauskas, 72.), Gorobsov, Kendysh, Milickovic (Karashima, a szünetben) – Golubickas, Antal (Vaca, 45+1.)
FTC: Dibusz - Makreckis, Mmaee, Cissé, Civic - Sigér, Abu Fani (Ben Romdhane, 81.) - Traoré (Owusu, 87.), Zachariassen (Esiti, 81.), Marquinhos (Tokmac, 69.) - Varga B. (Pesics, 69.)
Sárga lap: Varga B. (30.)
Piros lap: Gorobsov (62.)
Gól: Traoré (17., 84.), Varga (65.), Pesics (76.)

Cikkajánló

Robbie Keane nélkül folytatja a Fradi

Távozik az FTC férfi labdarúgócsapatának vezetőedzője. Robbie Keane úgy döntött, elhagyja a klubot.

Vigye haza a Fradi kabaláját!

Itt a páratlan alkalom, hogy néhány egyszerű kattintás után önnél landoljon egy plüss Fradi-sas.

Távozik Alekszandar Pesics

Szerb csatárunk három idény során 94 mérkőzésen lépett pályára, és több emlékezetes gólt is szerzett.

„Pénzt ritkán láttunk, de küzdöttünk az aranyért!”

A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!

Ki lesz az Év Fradi-futballistája? - Szavazzon!

Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Múzeum

A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.

Pünkösdkor zárva tart a Fradi Shop

A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.

Zachariassen lett a ZTE elleni győztes meccs legjobbja

Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin