2020. november 28.
Győzelemmel hangoltunk a BL-re
Férfi labdarúgócsapatunk Tokmac Nguen és Roko Baturina góljával 2-0-ra legyőzte az MTK-t.

Az NB I 12. fordulójában harmincegyszeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a 217. bajnoki örökrangadón fogadta az MTK-t a Groupama Arénában. A mieink a Dibusz – Botka, Frimpong, Blazic, Heister – Haratin, Laidouni – Uzuni, Isael, Tokmac – Boli kezdőcsapattal léptek pályára.

Első félidő

A mieink kezdték a mérkőzést és már a második percben helyzetbe is kerültek: Boli szelídítette meg a labdát az ellenfél térfelének közepén, majd rövid gondolkodás után indította a jobbon felfutó Botkát, aki remekül centerezett, de a berobbanó Tokmac nem találta el a kaput. Pillanatokkal később ismét a Fradi veszélyeztetett, de Mijatovic résen volt az alapvonalról középre lőtt labdánál és szögletre mentett.

Az első MTK-helyzetre egészen a tizedik percig kellett várni, amikor Miovski próbálkozott, de nem találta el a kaput. Alig egy perccel később Prosser is próbálkozott, de csapattársához hasonlóan ő sem találta el Dibusz kapuját. A 13. percben Prosser passzolta a labdát Tokmac lábára, aki azonnal indult is a kapu felé, de 24 méterre a kaputól csak szabálytalanul tudták megállítani. A Juventus ellen gólt szerző Myrto Uzuni állt oda, albán szélsőnk lövése fölé szállt.

Az első tizenöt percben többnyire a mieink akarata érvényesült, a vendégek csak elvétve jutottak el a kapunkig. A 18. percben remek helyről jöhetett szabadrúgással az MTK: Prosser tekerte el a labdát a sorfal fölött, de Dibusz hatalmas bravúrral hárított. A 24. percben Laidouni remekül fordult le emberéről a felezővonalnál, majd a vendég büntetőterület előtt passzolt Bolinak, aki a labdát jobbjáról áthúzta a bal lábára, de kísérlete a pont keresztbefutó Isaelben akadt el.

Öt perccel az első játékrész vége előtt jött a Fradi-gól: Varju estében rosszul találta el a labdát, Ferreira ugyan még menthetett volna, de ő is elcsúszott, Tokmac pedig köszönte szépen, és higgadtan a kapu bal alsó sarkába passzolt (1-0). A gól után tovább próbálkoztak a hazaiak, de nem sikerült meglőni a másodikat, így 1-0-s Fradi-előnnyel vonultak pihenőre a felek.

Második félidő

A szünetben egyik vezetőedző sem változtatott, ugyanaz a 22 játékos ment ki a második félidőre, mint az elsőre.

A 49. percben egy eladott labda után Haratin indította Tokmacot, aki visszakészítette a labdát Uzuninak, az albán szélső a hosszún érkező Isaelt hozta helyzetbe, a brazil hosszúba tartó lapos lövése azonban csak a kapufát találta el, és a kipattanót sem sikerült belőnünk. Három perccel később már a vendégek veszélyeztettek egy jobboldali beadás után, de Dimitrov lövése messze elkerülte a kaput.

Pillanatokkal később Isael olvasta a vendégek passz-szándékát, majd passzolt a beinduló Uzuninak, aki lőni is tudott, de próbálkozása elkerülte a bal felsőt. A Fradi továbbra is kézben tartotta a mérkőzést, jöttek is a helyzetek, de előbb Isael megpattanó lövését védte Mijatovic, majd pár perccel később Boli kísérlete nem találta el a kaput.

Az MTK-nak néhányszor sikerült kiszabadulni a ferencvárosi támadók nyomásából, de hiába próbálkozott, a Botka-Blazic-Frimpong-Heister alkotta négyesen nem talált fogást.

A 74. percben Sergei Rebrov változtatott először, ukrán vezetőedzőnk rögtön hármat is cserélt: Baturina, Mak és Skvarka érkezett Uzuni, Tokmac és Boli helyére.

Baturina alighogy pályára lépett, szinte az első labdaérintéséből eredményes volt, a bal alsót lőtte k remekül egy összjátékot követően (2-0). Horvát támadónknak ez volt az első bajnoki gólja a Ferencváros színeiben.

A második kapott gól után a vendégek is változtattak: Prosser helyére Drljo érkezett. A 81. percben ukrán vezetőedzőnk ismét cserélt: Isael helyét a két és fél hónap után visszatérő Varga Roland vette át. Öt perccel később kihasználtuk ötödik cserelehetőségünket is: Blazic helyére Kovacevic érkezett.

A Fradi a kétgólos előny tudatában sem vett vissza a lendületből, folyamatosan nyomás alatt tartotta a vendégvédelmet, de újabb gól nem született, így 2-0-s győzelemmel otthon tartotta a három pontot.

Férfi labdarúgás, NB I 12. forduló
FTC-MTK 2-0 (1-0)
Budapest, Groupama Aréna
FTC: Dibusz – Botka, Frimpong, Blazic (Kovacevic, 86.), Heister – Haratin, Laidouni – Tokmac (Mak, 74.), Isael (Varga, 81.), Uzuni (Skvarka, 74.) – Boli (Baturina, 74.) Vezetőedző: Sergei Rebrov
MTK: Mijatovic – Ikenne-King, Varju, Ferreira, Kata – Lencse, Cseke, Biben – Prosser (Drljo, 78.), Dimitrov, Miovski Vezetőedző: Michael Boris
Gólszerzők: Tokmac (40.), Baturina (75.)
Sárga lapok: Heister (30.), Blazic (56.) illetve Varju (19.), Kata (42.), Miovski (54.)
Játékvezető: Antal Péter

Cikkajánló

Keane: „Jó lesz végre már hazai pályán játszani”

Vezetőedzőnk elmondta, miben vár mást a Kisvárdai elleni vasárnapi meccsen a csütörtökihez képest.

Szombathelyi advent a Fradi Kamionnal

Országjáró járművünkben szurkolói kártya regisztrációjára is lehetőség lesz.

Nottingham-FTC: indul a voucherek értékesítése!

Fontos szurkolói információk az UEFA Európa Liga-találkozónkra szóló voucherek beváltásáról!

Varga Barnabás a világ legjobbjai között

Válogatott támadónk a 13. legeredményesebb játékos volt 2025-ben.

Sajtóakkreditáció a Rangers elleni UEL-meccsre

A média munkatársai december 9-e, kedd 14.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin