2025. december 19.
Győzelemmel zártuk a 2025-ös évet Miskolcon
Férfi labdarúgócsapatunk 1-0-ra nyert a DVTK ellen Szalai Gábor góljával.

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a 2025-ös év utolsó bajnokiján a DVTK otthonában lépett pályára. Robbie Keane vezetőedzőnk a Gróf - Makreckis, Cissé, Raemaekers, Szalai, O'Dowda - Kanikovszki, Tóth, Madarász - Varga, Yusuf kezdőt küldte a pályára, a mindössze 18 éves Madarász Ádám először kapott lehetőséget kezdőként felnőtt csapatunkban.

I. félidő

Acolatse lövése volt az első helyzet, amit feljegyezhettünk, de ezt a kísérletet Raemaekers kifejelte, míg a másik oldalon Yusuf használhatta volna ki a hazai védelem rövidzárlatát. Egy gyenge hazaadást Varga lefülelt, jó volt a visszakészítése, ám Yusuf lövése elakadt a bevetődő Babos lábában. Ezt követően Tóth léphetett ki ziccerben, de Sentic hárítani tudott. A 11. percben egy gyors hazai kontra végén Acolatse kicselezte Makreckist a tizenhatos előtt, majd Saponjichoz passzolt, akinek a lövését könnyedén védte Gróf. Nem sokkal később ismét Yusuf került helyzetbe, de Sentic Tóth ziccere után ezt is ki tudta védeni.

A 28. percben Yusuf fejelte le a földre a labdát, amit aztán Varga próbált a kapuba juttatni, de fölé ment. A másik oldalon Acolatse verte meg a bal szélen Makreckist, majd a Cissén megpattanó labdát Grófnak kellett lábbal védenie. 

II. félidő

A folyatásban a DVTK került először helyzetbe, Grófnak kellett egy veszélyesen érkező beadást kiütnie. Az 57. percben megszereztük a vezetést Szalai Gábor révén. Egy bal oldali beadás után Cissé lőtte középre a labdát, amibe Szalai remekül tette bele a lábát (0-1). Acolatse lábában volt az egyenlítés, aki ollózva tette a labdát Gróf kapujára, de az a lécen csattant. A 68. percben cseréltünk először, Yusuf helyére Lenny Joseph jött. A 74. percben Szalai megint helyzetbe került, ám lövését blokkolták. Pár perccel később Varga fejelt szabadon, de a gólvonal előtt álló Sajbánnak sikerült tisztáznia. A 81. percben Joseph lezárhatta volna a meccset, Kanikovszki remekül ugratta ki, ám támadónk lövését spárgázva védte Sentic.

Több helyzet nem is volt, a mieink 1-0-ra nyertek az év utolsó mérkőzésén. 

Férfi labdarúgás
Fizz Liga, 18. forduló

DVTK-FTC 0-1 (0-0)

DVTK Stadion, Miskolc, 6510 néző. Vezette: Bognár

DVTK: Sentic - Gera, Szatmári, Holdampf (Mucsányi Má., 82.), Bokros - Vallejo (Bárdos, 67.) - Babos (Bényei, 67.), Mucsányi Mi., Keita, Acolatse - Saponjic (Sajbán, 59.)
Vezetőedző: Vladimir Radenkovic

FTC: Gróf - Makreckis, Cissé, Raemaekers, Szalai, O'Dowda - Kanikovszki (Júlio Romao, 90+1.), Tóth, Madarász - Varga, Yusuf (Joseph, 68.)
Vezetőedző: Robbie Keane

Sárga lapok: Szatmári (68.), Bényei (72.), Mucsányi Mi. (83.), illetve O'Dowda (45+1.), Tóth (51.), Raemaekers (62.), Varga (90+4.)

Gól: Szalai (57.)

Cikkajánló

„Egész Európa hallotta a szurkolóinkat, köszönöm nekik"

Az AC Milan elleni fantasztikus UEL-győzelmünk után Borbély Balázs osztotta meg a gondolatait.

MILÁNÓ ZÖLD-FEHÉR! MEGVERTÜK AZ AC MILANT!

Férfi labdarúgócsapatunk csodálatos játékkal nyert a hétszeres BEK/BL-győztes ellen a San Siróban!

Milan–FTC: nagy különbség a kezdőcsapatok értéke között

Az olaszok sztárjátékosai önmagukban értékesebbek, mint a Fradi teljes kezdője.

Gartenmann: „Menjenek oda és hozzanak el egy pontot"

Korábbi védőnk most az olasz Sampdoria játékosa, de nem kérdés, hogy kinek szurkol ma este!

Kristoffer Zachariassen: „Álom a San Siróban játszani”

A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ

Tippeljen, és nyerjen EL 26/27 Tour férfi pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Erős csapatokkal találkoztunk eddig is, de ez más"

Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.

Amorim: „A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez”

Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin