2025. július 15.
Győzelemmel zártuk a lienzi edzőtábort!
Naby Keita és Edgar Szevikjan volt eredményes a Karlsruher SC ellen 2-1-re megnyert találkozón.

A cseh Trinity Zlín elleni 1-0-s győzelem után magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk a német másodosztályban szereplő Karlsruher SC ellen zárta második nyári edzőtáborát. A lienzi felkészülés utolsó napján vezetőedzőnk, Robbie Keane a Dibusz – Gartenmann, Cissé, Ötvös – Makreckis, Tóth, Keita, Levi, O’Dowda – Varga, Joseph kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.

I. félidő

A találkozó első helyzete a németek előtt adódott, Wanitzek vette célba a kaput, de lövése nem volt pontos, mellé ment. A nyolcadik percen O’Dowda bal oldalról érkezett beadását kellett kivágnia a Karlsruhe védelmének, majd Ben Farhat iramodott meg Dibusz felé, de kapusunk jó ütemben lépett ki, és összeszedte a labdát.

A 13. percben ismét Wanitzek teremtett veszélyt a kapunk előtt, ívelése azonban nem talált társat. A 20. percben Ötvös kapta hosszan a labdát, de sikerült még elérnie, majd Tóth eltört lövésébe Varga próbált belepiszkálni, de magyar válogatott támadónk lesen volt. Három perccel később sikerült átjátszani a német együttes védelmét, egy nagyszerű letámadás után Varga, Levi, Keita volt a labda útja, guineai középpályásunk előtt tiszta lövőhelyzet volt, nem is tétlenkedett, nagyszerű gólt szerzett (1-0).

A 37. perc elején O’Dowda két csel után ballal ívelte középre a labdát, Joseph emelkedett a legmagasabbra, majd fejelt, de a németek kapusa bravúrral védett. Az első félidő végén mindkét oldalon voltak kisebb lehetőségek, de újabb gól már nem született, így 1-0-s ferencvárosi előnnyel mentek pihenőre a csapatok.

II. félidő

Bekezdtek a németek, két perccel a második félidő elkezdése után azonnal egyenlítettek, Ben Farhat volt eredményes (1-1). A Karlsruhe gólja után magasabb fordulatszámra kapcsoltak a mieink, előtt Tóth lábbal, majd Varga fejjel próbálkozott, mindkétszer Bernat védett. 

Az 53. percben Simic fejese kerülte el Dibusz kapuját. Három perccel később Joseph lövése csattant a kapufán, majd Levi tekerése centikkel ment melé. Az 59. percben több helyen is változtattunk, Raemaekers, Cadu, Pesics és Nagy érkezett, Joseph, O'Dowda, Varga és Makreckis hagyta el a játékteret. Pillanatokkal később a csereként pályára lépett Nagy beadása után kellett tisztázniuk a vendég védőknek.

A 63. percben Keita szenzációs mozdulattal fordult le védőjéről, szöktette Levit, aki végül csak az oldalhálót találta el. Az utolsó tizenöt percre is több helyen változtattunk: Keita, Cissé, Tóth, Gartenmann és Levi ment le, Botka, Szalai, Abu Fani, Csirkovics és Szevikjan vette át helyüket. Nyolc perccel a rendes játékidő vége előtt Csirkovics átadása után Szevikjan húzta el a labdát a kapus mellett, majd lőtt a kapuba (2-1)

Férfi labdarúgócsapatunk tehát 2-1-es sikert aratott a német Karlsruher SC ellen a lienzi edzőtábor utolsó mérkőzésén. Csapatunk ezt követően visszatér az FTC-MVM Népligeti Sportközpontba, és ott folytatja a felkészülést a Bajnokok Ligája második selejtezőkörére.

Címvédő együttesünk ellenfele az örmény FC Noah és a montenegrói Buducnost Podgorica párharc győztese lesz (az első találkozót 1-0-ra nyerte az örmény együttes, a visszavágót július 15-e, kedd este rendezik). A második selejtezőkör visszavágójára már zajlik a jegyértékesítés!

Férfi labdarúgás,
Felkészülési mérkőzés

FTC – Karlsruher SC 2-1 (1-0)
Lienz, Ausztria

FTC: Dibusz – Gartenmann (Csirkovics, 75.), Cissé (Szalai, 75.), Ötvös (Maiga, 65.) – Makreckis (Nagy, 59.), Tóth (Abu Fani, 75. (Zachariassen, 90.)), Keita (Botka, 75.), Levi (Szevikjan, 75.), O’Dowda (Cadu, 59.) – Varga (Pesics, 59.), Joseph (Raemaekers, 59.)
Vezetőedző: Robbie Keane

Karlsruher SC: Bernat - Jung, Herold, Kobald, Franke - Müller, Rapp, Bumic, Wanitzek - Simic (Gelöffelt, 61.), Ben Farhat (Schleusender, 61.)
Vezetőedző: Christian Eichner

Gólok: Keita (23.), Szevikjan (82.), illetve Ben Farhat (48.)

Cikkajánló

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

Bemutatkozott a Macron Sport Hub a Groupama Arénában

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!

Ötvös a tabella élére rúgta a Fradit Kisvárdán

Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.

Tippeljen és nyerjen Ferencváros sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!

Nagy akció a csizmákban: bemelegítő felső féláron

December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.

Mutatjuk, mit rejt Lenny Joseph bőröndje!

Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin