
Harmincszoros bajnokcsapatunk szezonbeli utolsó hazai mérkőzésén a Debrecent fogadta.
I. félidő
A 4. percben Zsóri kapott volna kiugratást, de Dibusz remekül mozdult ki a kapujából. Ezt követően Heister fülelt le egy labdát, Varga visszaadta neki az ellenfél tizenhatosánál azt, a beadás azonban elszállt Sihnevich feje fölött.
A 14. percben előnybe kerültünk: egy bedobást követően Isael húzott el nagyszerűen a jobb oldalon, majd éles szögből a léc alá bombázott, ezzel megszerezte első gólját tétmérkőzésen a Fradiban!
Két perccel később Tokmac cselezte be magát a tizenhatos területére a baloldalon, majd visszahúzta a labdát, és a rövidet vette célba, de blokkolták a kísérletét. A 25. percben ismét Tokmac veszélyeztetett, a tizenhatos előteréből fölé lőtt. A félidő végén Sihnevich próbált kapura emelni a tizenhatoson kívülről, de Nagy fogta a labdát.
Nem telt el sok idő, amikor a debreceniek szögletét éles szögből Pávkovics csúsztatta fejjel a kapunkba, ezzel egalizált (1-1).
II. félidő
Négypercnyi játékot követően Ferenczi távoli löketét kellett kiütnie Dibusznak.
Az 57. percben Isael adott parádés labdát Vargának, aki a kilépő kapus mellett ellőtte a labdát a sarokba, így újra előnybe kerültünk (2-1)!
Tíz perccel később gyönyörű támadást vezettünk, Csonka szép csellel indult meg, majd Isael is látványos megoldást választott, Lovrencsics lövését blokkolták a vendégek, majd ismét Isaelhez került a labda, aki újabb szép cseleket mutatott be, de aztán szerelni tudták. Ezután a csereként beszálló Böde egy remek csel után látta, hogy kint áll a kapus, távolról próbálkozott, de mellé ment a kísérlet.
A hajrában a vendégek kapusa, Nagy Sándor megsérült, így Kosicky folytatta a helyén. Bódi életerős bombával próbálkozott kiszorított helyzetből, de Dibusz leért és szögletre mentett, ez utóbbi már nem volt veszélyes. A 75. percben Csonka tartotta meg nagyszerűen a labdát közel a tizenhatoshoz, Bödét hozta játékba, aki egy igazítás után tüzelt, de nem ért célt.
Nem sokkal a vége előtt Bőle lőtt jobbról, közel a kapuhoz középre, Csonka várta is a labdát, de az utolsó pillanatban mentettek előle. A 95. percben pedig Bőle lőtt nagy helyzetben, de Kosicky bravúrral mentett.
Már biztosan bajnok csapatunk így 2-1-re nyert, és továbbra is tetemes, 13 pontos előnnyel vezeti az NB I-et. Még egy forduló van hátra: jövő vasárnap a Puskás Akadémia otthonában zárjuk a szezont.
A Puskás-meccs után pedig Fradi Fieszta a Budapest Parkban éremátadással, ha nem akar lemaradni az eseményről, IDE kattintson!
NB I, 31. forduló
FTC-DVSC 2-1 (1-1)
FTC: Dibusz – Lovrencsics, Botka, Frimpong, Heister – Haratin, Csonka – Isael (Bőle, 77.), Tokmac (Böde, 59.), Varga R. (Sigér, 82.) - Sihnevich
DVSC: Nagy (Kosicky, 72.) – Bényei, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Varga K., Tőzsér, Haris (Csősz, 61.), Bódi – Zsóri (Takács, 71.), Szécsi
Sárga lap: Frimpong (23.), Lovrencsics (30.), Heister (79.), Csősz (85.), Dibusz (90.)
Gól: Isael (14.), Varga R. (57.), illetve Pávkovics (43.)
A szövetségi kapitány, Marco Rossi kedden hirdette ki keretét a márciusi meccsekre.
A Fradi Shopban és online is extra kedvezményekkel várjuk bérletes szurkolóinkat.
Légiósaink rendhagyó magyarórán tanultak: játékos feladatokkal közelebb kerültek a magyar nyelvhez - videó!
A három gól története, amire szurkolóink is örökre emlékezni fognak - VIDEÓ!
Születésnapi interjú sportigazgatónkkal, aki a Braga elleni sikerről és az ünnepi Fradi-mezről is beszélt.
Kanikovszki és Joseph gólja mellett sok nagy helyzete is volt a Fradinak. Íme! - VIDEÓ
A Sofascore statisztikai oldal három Fradi-játékost jelölt az UEL nyolcaddöntőjének heti álomcsapatába.
Egy követéssel és egy emojival Fradi-sálat és egy kutyaágyat nyerhet az Instagram-oldalunkon.