2020. július 13.
Hajdúék debütálása, a Ludogorec elleni nagy győzelem
Ezúttal is kevés találkozóból válogathattunk, de akad néhány szép emlék. A Hét Meccsei.

A Hét Meccsei-rovatunk – melyben rendre visszaemlékezünk a Tempó Fradi segítségével az adott napon történt jelentős mérkőzésekre – mai részében az alábbi találkozókra tekintünk vissza:

JÚLIUS 13.

Három évvel ezelőtt 4-2-re kikaptunk itthon a Midtjyllandtól, ezzel nehéz helyzetbe kerültünk a visszavágó előtt az Európa Liga selejtezőjében. Egy évvel korábban idegenben ikszeltünk a Partizani Tiranával a Bajnokok Ligájában, így ez a nap nem a legszebb emlékeinket őrzi, de kicsit lejjebb tekerve találunk olyat, amire már sokkal jobb érzés visszatekinteni.

Ezen a napon egy NB I-es meccset játszottunk, 1958-ban 5-1-re nyertünk Dorogon.

További július 13-i találkozók és évfordulók: ITT

 

JÚLIUS 14.

2011-ben Európa Liga-selejtezőn 2-1-re legyőztük a norvég Aalesundot itthon, idegenben azonban a visszavágón kikaptunk 3-1-re, így nem tudtunk továbbjutni. Ezen kívül kevés tétmeccs volt erről a napról, viszont érdemes felidézni a 2008-as, Sheffield United elleni felkészülési mérkőzést, amikor az angol klubtól több játékos is érkezett hozzánk, ezen a napon debütált nálunk Liban Abdi, James Ashmore, Matthew Bartolomew, Carlos Diaz, Aaron Downing, Michael Williams és Rafe Wolfe is.

További július 14-i találkozók és évfordulók: ITT

JÚLIUS 15.

Ez a nap is többnyire a felkészülési mérkőzésekről szól, 1967-ből azonban érdemes kiemelni egy mérkőzést, amikor 13-0-ra legyőztük a Schönherz SE-t a Magyar Kupában.

További július 15-i találkozók és évfordulók: ITT

 

JÚLIUS 16.

Lassan kezdünk visszaérkezni ahhoz az időszakhoz, amikor már a közelmúltból is vannak NB I-es meccsek, amire visszatekinthetünk. Négy évvel ezelőtt 3-1-re legyőztük a Haladást a szezonrajton.

Az 1995-ös, Sárospatak elleni, 9-0-s győzelemmel végződő edzőmeccset azért érdemes kiemelni, mert ezen a találkozón mutatkozott be a Fradiban Hajdú Attila, Zoran Kuntic, Dejan Miovanovic, Nyilas Elek és Vincze Ottó is.

További július 16-i találkozók és évfordulók: ITT

 

JÚLIUS 17.

A Nap Meccse: 2019 – Ludogorec-FTC 2-3

Erről a napról már van egy szép emlék a közelmúltból, ezt nyugodtan nevezhetjük A Hét Meccsének is. Tavaly ilyenkor egy reményt keltő eredménnyel, a Ludogorec itthoni 2-1-es legyőzése után utaztunk ki Razgradba.

Ami ott történt, az minden Fradi-szurkoló legszebb álmát felülmúlta. Már a 17. percben betaláltunk Ihor Haratin révén, majd Michal Skvarka is gólt lőtt, így tetemes előnybe kerültünk. Igen ám, de a Ludogorec szépített, majd tizenegyeshez jutott, amit Dibusz Dénes szenzációs bravúrral kivédett! Innentől kezdve a lélektani előny nálunk volt, és végül 3-2-es győzelemmel, összesítésben 5-3-mal, kettős győzelemmel mentünk tovább!

 

További július 17-i találkozók és évfordulók: ITT

 

JÚLIUS 18.

Ez a nap is többnyire az edzőmeccsekről szól, azok közül egyet, a 2001-eset emelnénk ki. Nem nyertünk ezen a találkozón az FC Bihor ellen, de ekkor debütált Aleksandar Jovic, ifj. Szergej Kuznyecov és Szkukalek Igor is.

 

További július 18-i találkozók és évfordulók: ITT

 

JÚLIUS 19.

Erről a napról is akad egy Haladás elleni győzelem, 2015-ben 2-0-ra nyertünk a szombathelyiek ellen a szezonrajton. Az 1997-es idény első mérkőzését még Siófokon játszhattuk, 1-0-ra nyertünk Albert találatával.

További július 19-i találkozók és évfordulók: ITT

Cikkajánló

Gyászol a Fradi-család: elhunyt Szigeti Ferenc

Életének 95. évében elhunyt férfi labdarúgócsapatunk egykori játékosa, Szigeti Ferenc.

Töltse le címvédő labdarúgóink legújabb csapatfotóját!

Varázsolja zöld-fehérbe telefonját, monitorját az újabb kupatavaszt elért együttesünk csapatfotójával!

Zaljlik a licit a DVSC elleni dedikált meccslabdákra

Abena első góljának labdája 80 ezer forintnál jár.

Így készültünk különleges anyák napi ünnepségünkre

Elnökünk ötlete nyomán, hónapokig tartó szervezést követően meghatóra sikerült az idei anyák napja – VIDEÓ!

„Mi is úgy élvezhetjük a meccset, mint az ép emberek”

Korlátok nélkül programunk nagy sikerrel zajlott április hónapban – VIDEÓ!

Ezért nem mindennapi Myenty Abena teljesítménye

Védőjátékos legutóbb 20 éve tudott duplázni labdarúgócsapatunkban az NB I-ben.

Ünnepelje 35. bajnoki címünket legújabb kollekciónkkal

Sorozatban hatodik bajnoki elsőségünk alkalmából jelent meg a BCS35 kollekció.

78 találat! NB I-es gólcsúcsot döntöttünk a DVSC ellen

A 12 csapatos labdarúgó NB I-ben egy együttes sem ért el annyi gólt, mint mi a mostani idényben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin