2023. február 2.
Hajrágólokkal a harmincnegyedikért
Férfi labdarúgócsapatunk nem Pakson biztosította be először a győzelmét a végjátékban.

Február 2-án, szerdán „kiegyenesedett” az OTP Bank Liga tabellája, miután a Ferencváros a Paksi FC otthonában lejátszotta az utolsó tavalyról elhalasztott mérkőzését is. Együttesünk a 3-1-es sikernek is köszönhetően 12 pontnyi előnnyel vezet 17 forduló után – a magabiztos fór annak is köszönhető, hogy csapatunk többször is a hajrában szerzett góllal tudta a maga javára fordítani az állást.

Utolsó pillanatos találattal kezdtünk és zártunk

Már a tavaly júliusi kezdés megadta az idény alaphangját, a Puskás Akadémia elleni, 31-én lejátszott bajnokit ugyanis Kristoffer Zachariassen 90+4. percben fejelt góljával nyertük meg. Ezt követően az OTP Bank Liga őszi szezonjában még egyszer fordult elő, hogy a lefújás előtti percekben döntöttük el a pontok sorsát. November 9-én kétszer is vezetett Budapesten a Paks, a félidei 2-2-es állás viszont bebetonozódni látszott. Még a rendes játékidő végén is 2-2-t mutatott az eredményjelző, a 90+2. percben azonban jött a csereként alig negyed órája beállt Botka Endre, aki szintén fejjel bevette a paksiak kapuját.

 

Két pótlás, két hajrágól

A 2023-as esztendőt január 24-én, Zalaegerszegen kezdtük egy 2022-ről elhalasztott meccs pótlásával. Ott Marquinhos büntetőjével vezettünk, később viszont egyenlített a ZTE. Amikor 1-1-es állásnál a legtöbben már a meccs végét várták már, érkezett Adama Traoré, aki betalált, így három ponttal nyitottuk az évet. A Vasas elleni 0-0 után február 1-jén, Pakson egy újabb pótlás alkalmával hátrányból fordítottunk – a 3-1-es siker alkalmával a második gólunkat Kristoffer Zachariassen a 83., a harmadikat a 90-ben Ryan Mmaee szerezte. Máris újabb négy pontot könyvelhetünk el a végén szerzett találatoknak köszönhetően!

 

Az őszünk kulcspillanatai

A bajnokság mellett az őszi nemzetközi mérkőzéseinken is fontos gólokat lőttünk a hajrában. A pozsonyi Slovan otthonában Adama Traoré 89. percben lőtt gólja fordította a mi javunkra a párharc állását (Aissa Laidouni 90+5. percben szerzett találata már csak édesebbé tette a siker ízét), míg a csoportkör második állomásán, Monacóban a 80. percben eredményes Vécsei Bálintnak köszönhetően győztünk. Szintén a monacóiak voltak az elszenvedői az ötödik körben Kristoffer Zachariassen 83. minutumban érkezett találatának, amellyel 1-1-re mentettük a meccset, egyúttal bebiztosítottuk a csoportgyőzelmünket. A gól jelentőségét jól mutatja, hogy a szurkolók januárban az Év sportpillanatának választották.

- Kondícióban is jók vagyunk, viszont a megfelelő kvalitásunkat csak és kizárólag akkor tudjuk megmutatni, ha a helyzeteinket gólra is váltjuk. Az első félidőben domináltunk, viszont nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket. 1-0 után viszont változtatnunk kellett a felállásban, örülök annak, hogy a beszálló játékosok nagyszerű teljesítményt nyújtottak - értékelt szerdán, Pakson vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov, egyben magyarázatot is adva a remek meccs végi formára.

Cikkajánló

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

Elindult a jegyértékesítés az MK-elődöntőre

Férfi labdarúgócsapatunk április 24-én, szerdán 20 órakor lép pályára a Nyíregyháza ellen.

Így lehetünk bajnokok szombaton

Férfi labdarúgócsapatunk közel került a bajnoki cím megvédéséhez.

Fradi Kamion a Kisvárda elleni meccsen

A Kisvárda elleni bajnoki előtt drukkereink 14 és 17 óra között megcsodálhatják országjáró járművünket.

FTC-Kisvárda: íme, a meccsnapi ajánlatunk

Ezúttal a Fradi ágyneműket vásárolhatják meg jelentős kedvezménnyel.

Sajtóakkreditáció a Kisvárda elleni bajnokira

A sajtó munkatársai április 19., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat a szombati bajnokira.

Kenan Kodro: „Mind Dejannal vagyunk”

A ZTE ellen eredményes bosnyák támadónk értékelte a mérkőzést – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin