2022. szeptember 27.
Halálcsoport? Biztos bennmaradás!
A Fradi játékosai is kivették részüket a magyar fociválogatott Nemzetek Ligája-meneteléséből.

Mint ismert, a Marco Rossi szövetségi kapitány vezette magyar labdarúgó-válogatott a 2014-ben világbajnoki címet nyert németekkel, a 2021-ben Eb-döntős angolokkal, illetve a legutóbbi kontinenstorna győztesével, Olaszországgal került a 3. csoportba a Nemzetek Ligája A divíziójában, így négyesünket nem véletlen titulálták „halálcsoportnak” a sorsolás után.

Az ellenfelek játékoskeretét látva és ismerve nem sok esélyt adtak nemzeti együttesünknek arra, hogy a következő NL-idényt is a legjobbak között töltse, azonban világszenzációt kiváltva, nem kis meglepetésre nem, hogy bennmaradt az A divízióban, de az utolsó pillanatig harcban volt a csoportgyőzelemért, és a négyes döntőbe való bejutásért.

Az első fordulóban rögtön Anglia látogatott a Puskás Arénába, ahol – a zárt kapus büntetés miatt - több tízezer gyermek buzdította a korábbi ferencvárosi játékossal, Nagy Ádámmal a kezdőcsapatban felálló válogatottunkat. A mieink „jól tartották magukat”, és 45 percnyi játék után 0-0-val mentek pihenőre. A fordulás után azonban a mieink még inkább felbátorodtak, Szoboszlai tizenegyesgóljának köszönhetően pedig győzelemmel indították a Nemzetek Ligáját. Magyar válogatott középpályásunk, Vécsei Bálint a hajrában szállt be, míg csapatkapitányunk, Dibusz Dénes a kispadról figyelte a történeseket.

Vécsei Bálint öröme az angolok ellen 1-0-ra megnyert NL-meccsen

Az egyik Eb-döntős kipipálva, jöhetett a következő, Olaszország. Az angolok ellen „kipontozódott” Gulácsi helyét Dibusz vette át a kezdőcsapatban, aki a találkozó folyamán több nagy bravúrt is bemutatott, életben tartva a magyar esélyeket. Az olaszok azonban fél óra után találtak egy rést a magyar pajzson, és előbb megszerezték a vezetést, majd a félidő előtt duplázták is előnyüket. A szünet után ugyan szépítettek a mieink, de ezúttal ez nem volt elég, 2-1-es vereséget szenvedtek Cesenában.

Nem volt megállás, néhány nappal később a 2014-ben világbajnoki címet nyert Németországot fogadtuk a Puskásban. Nagyszerűen kezdtük a találkozót, hiszen már a hatodik percben megszereztük a vezetést Nagy Zsolt góljával, de három perccel később jött a vendégek válasza, Hofmann egyenlített. Ezzel ki is alakult a végeredmény, hiába érkezett Vécsei a hajrára.

Három forduló után a mieink négy megszerzett ponttal álltak, és így indultak útnak Wolverhamptonba, ahol ismét Anglia várt rájuk. A kapuban ezúttal az olaszok ellen nagyszerűen muzsikáló Dibusz kezdett, aki nem hazudtolta meg magát, rendre megálljt parancsolt a szigetországi támadásoknak. Egy ízben például a felszabadítani igyekvő Orbán fejesét hárította nem kis bravúrral. Az első félidőben Sallai parádés megmozdulásával kerültünk előnybe, ezt pedig a megtartottuk a szünetig. A rövid pihenő után pedig olyan történt Molineux Stadionban, amire még az Aranycsapat legendás tagjai is csettintettek volna, hiszen az Évszázad mérkőzése után (1953. november 25., Anglia – Magyarország 3:6) lőttünk még hármat, így négyet számolva az angolokra 69 év után győztünk ismét a szigetországban. A történelmi siker egyben azt is jelentette, hogy válogatottunk az élre állt az A-liga „halálcsoportjában”. A találkozó után a FradiMédia beszélgetett a kiválóan teljesítő Dibusszal.

Dibusz Dénes bravúrja Wolverhamptonban

Jött pár hónapnyi pihenő, majd szeptember 23-án Németországban volt jelenése Marco Rossi tanítványainak. A magyar futball történelemkönyvébe pedig újabb fejezet került, hiszen egy Szoboszlai-szöglet után a csapatkapitány, Szalai Ádám sarkalt Ter Stegen felett a kapuba. Az első félidő egyértelműen a mieinkről szólt, míg a fordulás után sokkal kezdeményezőbb és határozottabb volt Hansi Flick válogatottja, de gólt nem lőttek. A Lipcsében aratott – ismét világszenzációt kiváltó – siker azt is eredményezte, hogy a három ferencvárosi játékost (Dibusz Dénes, Botka Endre, Vécsei Bálint) a keretben felvonultató magyar nemzeti tizenegy hazai pályán, a Puskás Arénában a csoportgyőzelemért léphetett pályára Olaszország ellen.

A „halálcsoport” utolsó mérkőzésén tehát az Eb-címvédőt fogadtuk, és futball-láz pedig rég nem látott méretek öltött a stadionban és azon kívül egyaránt, csaknem 70 ezer fanatikus magyar hangorkánjának kíséretében érkeztek a csapatok a pályára. Az olaszok sokáig nem találtak fogást a mieinken, de a 27. percben már büntettek, Raspadori volt eredményes. Az egygólos előnyt megtartották a vendégek a szünetig. Nagyon jól kezdtük a második félidőt, és szinte azonnal jöhetett volna az egyenlítés, de Donnarumma ismét megmutatta, hogy miért ő a világ egyik legjobb hálóőre. Nem tudtunk túljárni az eszén, próbálkozásból nem volt hiány, az olaszok azonban egy gyors kontra után kettőre növelték előnyüket, ebből pedig nem engedtek.

A 2-0-s vereség ellenére a stadionba kilátogatók úgy ünnepelték a magyar válogatottat, és annak szövetségi kapitányát, Marco Rossit, mintha legalább vb-t nyertek volna. Zengett a lelátó, és zúgott a Ria-Ria-Hungária.

A „halálcsoport” végeredménye

@fradimedia

👏 Marco Rossinak a tegnapi sajtótájékoztatón 👏

♬ eredeti hang - FradiMedia
Cikkajánló

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

Elindult a jegyértékesítés az MK-elődöntőre

Férfi labdarúgócsapatunk április 24-én, szerdán 20 órakor lép pályára a Nyíregyháza ellen.

Így lehetünk bajnokok szombaton

Férfi labdarúgócsapatunk közel került a bajnoki cím megvédéséhez.

Fradi Kamion a Kisvárda elleni meccsen

A Kisvárda elleni bajnoki előtt drukkereink 14 és 17 óra között megcsodálhatják országjáró járművünket.

FTC-Kisvárda: íme, a meccsnapi ajánlatunk

Ezúttal a Fradi ágyneműket vásárolhatják meg jelentős kedvezménnyel.

Sajtóakkreditáció a Kisvárda elleni bajnokira

A sajtó munkatársai április 19., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat a szombati bajnokira.

Kenan Kodro: „Mind Dejannal vagyunk”

A ZTE ellen eredményes bosnyák támadónk értékelte a mérkőzést – VIDEÓ!

Leandro: „Az alázat hozta meg a sikert”

Pályaedzőnk a ZTE elleni győzelem után értékelt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin