Férfi labdarúgócsapatunk 1995-ben első magyar együttesként kvalifikálta magát az első számú európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája főtáblájára. A ma már 15-szörös BEK-, illetve BL-győztes Real Madriddal is megmérkőztünk a csoportkörben. Az Üllői úton napra pontosan 30 évvel ezelőtt fogadtuk a spanyol együttest. Albert Flórián góljával sokáig vezettünk, végül Raúl González Blanco egyenlített, így 1-1-et játszottunk a madridiakkal. Az örökké emlékezetes találkozóval kapcsolatban három BL-hősünket faggattuk. A gólszerző Albert Flórián mellett Nyilas Elek és Keller József csapatkapitány elevenítette fel emlékeit.
– Elképesztő várakozás előzte meg a mérkőzést. De nemcsak a Real ellenit. Öt-hatszoros túljelentkezés volt a jegyekre, minden szurkolónk szeretett volna ott lenni a BL-meccseinken. A játékunkkal próbáltunk visszaadni valamit a közönségnek. Tudtuk, miben erősek a madridiak, és persze azt is, hogy mi miben vagyunk jók. Csapatként tudtunk együtt működni, ennek köszönhetően érhettünk el döntetlent ellenük – kezdte Albert Flórián, aki rendkívül szerényen nyilatkozott a góljáról. – Mindig el szoktam mondani, hogy jókor voltam jó helyen. A futball nem egyéni játék, egy jó csapat tagja voltam. A Real elleni mérkőzést olyan időszakban játszottuk, hogy előtte visszaverekedtem magam újból a kezdőbe, ami plusz motivációt jelentett számomra. Ami viszont nagy fájdalmam, hogy noha gólt rúgtam, a 40. perc környékén összefejeltem Fernando Redondóval, és egy enyhe agyrázkódást kaptam. Sajnos nem tudtam vállalni a játékot a második félidőben. Ráadásul doppingvizsgálatra is kisorsoltak, így a meccs után még csaknem másfél órát ott kellett lennem a stadionban.

S hogy milyen utózöngéje volt a Real Madrid elleni 1-1-nek?
– Óriási! Édesapámtól hallottam mindig, hogy a pályafutásod alatt próbálj meg olyan dolgot csinálni, amire a szurkolók és a barátaid mindig is emlékezni fognak. Most már eltelt harminc év, de amikor találkozom a régi fradistákkal, akik kint voltak a meccsen, mindig azt mondják, hogy Flóri, a Real elleni gólod felejthetetlen! Úgy érzem, hogy az atyai jókívánságot megfogadtam, s ez meghatározta a pályafutásomat.

Nyilas Elek arról beszélt, hogy mindenképpen szerettek volna visszavágni a Real Madridnak, amely a Santiago Bernabéu stadionban 6-1-re győzött le minket.
– Meg akartuk mutatni, hogy bár a Real Madridról van szó, ekkora különbség nincs a két csapat között. Kellőképpen felkészültünk, amit az is megmutatott, hogy sokáig 1-0-ra vezettünk. Végül aztán 1-1 lett a mérkőzés. Ez kimondottan olyan eredmény volt, amire felkapta a világfutball társadalma a fejét. Nem volt érdemtelen a pontszerzésünk, hiszen ha szakmai szemmel nézzük a mérkőzést, akkor látszik, hogy mennyire felkészülten, egységesen és alázatosan futballoztunk. A Real Madrid akkor is Real Madrid volt, igaz, nem emelkedett ki abban az időszakban annyira, mint most, de tele volt világsztárokkal, tehát nagyon büszkék lehettünk a csapatunkra.
Korábbi középpályásunk azt mondja, harminc év távlatából még jobban tudja értékelni a madridiak elleni 1-1-et, mint korábban.
– Nálam mostanában tudatosult, hogy tényleg milyen meccseket játszottunk, milyen eredményeket értünk el. Az ember akkoriban nem foglalkozott annyira ezzel, hiszen futószalagon jöttek a bajnoki meccsek, a kupamérkőzések, a nemzetközi találkozók. Nagyon sok időnk nem volt azon gondolkozni, hogy most éppen kivel játszottunk, és hogy mit értünk el egy meccsen. Inkább ez a mostani időszak olyan, hogy az ember már át tudja ezt értékelni kellőképpen, sok év eltelt, és jó érzés visszagondolni, mit értünk el.

Keller József azt emelte ki, ha kicsit rutinosabbak, akár meg is nyerhették volna a mérkőzést.
– Annak ellenére nagy reményekkel vártuk a találkozót, hogy idegenben öt góllal kikaptunk. Úgy éreztem, a kinti meccsben is sokkal több volt bennünk, mint amit az eredmény mutat. Nagyon fogadkoztunk, hogy hazai pályán megpróbáljuk elkapni a Real Madridot. Sokáig vezettünk Flóri góljával, és úgy érzem, a rutintalanságunk miatt tudtak kiegyenlíteni. De összességében csak pozitívan gondolhatok erre a mérkőzésre, a világ legsikeresebb klubjával tudtunk döntetlent játszani. Óriási sikerként emlékezhetünk erre a találkozóra. A szívemben kiemelt helyen őrzöm ezt a mérkőzést.

Korábbi csapatkapitányunkat arról is kérdeztük, megünnepelték-e a Real elleni döntetlent.
– Persze, de azért túlzásba nem vittük. Az öltözőben volt egy kis ünnepség, örültünk egymásnak, aztán pedig elmentünk vacsorázni. Igazság szerint az egész BL-szereplésünk egy ünnep volt. Mondhatom, hogy minden mérkőzés egy ünnep volt ebben a soroztban. Az egész ország büszke lehetett ránk, elképesztő csapatunk tudtunk Budapestre hozni, és sikerült tisztesen helytállnunk.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paks elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!
Puskástól Raúlon át Cristiano Ronaldóig – a Real Madrid történetét a kezdetektől világklasszisok formálták.
Húsz éve, 2006. július 25-én zárták ki az első osztályból a Ferencváros labdarúgócsapatát.
A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.
A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.
A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.
A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.
A támadó és Borbély Balázs is kiemelte: a hazai visszavágón is ugyanilyen energiára lesz szükség – VIDEÓ!