
A Ferencvárosi Torna Club július 1-jén öt labdarúgójával is meghosszabbította szerződését!
Egyikük Szécsi Gergő (fenti képünkön), aki 2019-ben igazolt az FTC-hez. Az első csapat kapusaként egy Magyar Kupa-találkozón már tétmérkőzésen is bemutatkozhatott. A 2020/21-es szezonban számítottak szolgálatára NB III-as együttesünknél, ahol 16 találkozón védte a Fradi II kapuját. Emellett a kis Fradinál, a Soroksárnál Lipcsei Péter is számolt Szécsivel. A 32 éves hálóőr rendszeresen dolgozik NB I-es csapatunk edzésein is, legutóbb Peter Stöger németországi edzőtáborba utazó keretének is tagja volt.
Szintén szerződést hosszabbítottunk a 19 éves utánpótlás-válogatott Vida Kristóffal. A védő már 2016 óta a Fradihoz tartozik, az előző szezonban az NB III Közép-csoportjában szereplő Fradi II alapembere volt 16 lejátszott mérkőzéssel, valamint a Soroksárt is erősítette öt mérkőzés erejéig.

A 2002-es születésű Burzi Alex 2017-ben igazolt a Ferencvároshoz, a korosztályos csapatokat végigjárva a 2020/21-es szezont már NB III-as csapatunknál töltötte.
A szintén 2002-ben született Juhász Botond 2018 februárjában csatlakozott hozzánk, és tehetségének köszönhetően a tavalyi szezonban az U19 mellett az NB III-as felnőtt tartalékcsapatunkban is többször pályára léphetett.

Az ötödik szerződéshosszabbítónk Katona Bálint, aki Juhász Botondhoz hasonlóan 2018-ban érkezett klubunkhoz. Támadó középpályásunk nem is az U19-ben, hanem elsősorban már a Fradi II-ben vitézkedett az előző szezonban, utóbbiban 23 találkozón lépett pályára, és négyszer volt eredményes. Bálint ezen felül NB I-es csapatunkban is pályára léphetett már kettő MOL Magyar Kupa összecsapáson, és egyszer eredményes is volt a Ráckeve elleni találkozón.

A törökországi UEL-selejtezőnkre augusztus 20-án, magyar idő szerint 19:00-tól kerül sor.
A Ferencváros egyike a hat csapatnak, amely sikerrel vívta meg mindhárom párharcát a selejtezőkörben.
Labdarúgócsapatunk augusztus 27-én fogadja a török csapatot az UEFA Európa Liga-selejtező rájátszásában.
Nyolcadszor is megvan az európai főtábla – így értékelték játékosaink a Górnik elleni meccset! – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk Kristoffer Zachariassen teljesítményét külön is kiemelte a Górnik elleni továbbjutás után.
Sorozatban a nyolcadik alkalommal jutott főtáblára férfi labdarúgócsapatunk! Folytatás a Trabzonspor ellen.
A 21 éves támadó tagja volt az Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutó csapatunknak.
Válogatott védőnk szerint a hazai meccs jó kiindulópont, de a Górnik ellen idegenben is koncentrálni kell.