2023. december 6.
Három pontot hozott nekünk a Mikulás Mezőkövesden
Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 2-0-ra nyert a Mezőkövesd vendégeként.

December 6-án, szerdán, Mikulás napján került sor a negyedik fordulóból elmaradt bajnoki mérkőzésünk pótlására a Mezőkövesd otthonában. Dejan Sztankovics a Dibusz – Wingo, Aaneba, Cissé, Civic – Besic, Gojak, Zachariassen – Marquinhos, Katona – Lisztes kezdőnek szavazott bizalmat.

I. félidő

Az ötödik percben Besic távoli lövését védte Piscitelli, majd a másik oldalon Dibusznak is hárítania kellett egy hazai kísérletet. Ezt követően Drazsics egy távoli emeléssel próbálkozott, de eredménytelenül. A 12. percben egy Lisztestől induló kontra végén Kristoffer Zachariassen megszerezte a vezetést a mieinknek (0-1). Pár perccel később Besic lőtt távolról, de fölé ment. Nagyon közel jártunk a második gólhoz, Zachariassen csapott le egy labdára, majd a beadása után Gojak üres kapura lőhetett, ám a labda elakadt egy hazai védőben. A 37. percben Cseri lepte meg Dibuszt egy erős lövéssel a tizenhatoson belül, a labda még szitált is a levegőben, de válogatott hálóőrünkön nem tudott kifogni. Hat perccel később Katona szögletéből majdnem gól lett, a kövesdiek kapusának kellett védenie a beadást, majd a hajrában egy nagy kapu előtti kavarodást is megúsztak a hazaiak.

II. félidő

Lisztes előtt adódott az első helyzet a folytatásban, ám nem tudott a kapuba találni. Az 57. percben Drazsics tévedett centiket a másik oldalon, ám pár perccel később már csak a kapufa segített ki minket. Eljött az ideje, hogy frissítsünk, Katonát Mohammed Abu Fani, Lisztest pedig Alekszandar Pesics váltotta, aki két perccel később már eltalálta a hálót, ám sajnos csak kívülről. Gojak számára is véget ért a meccs, a helyére érkezett Cebrail Makreckis. A 72. percben Pesics kiválóan indította Marquinhost, aki meg sem állt a kapuig és megszerezte a roppant megnyugtató második Fradi-gólt, szépen kilőtte a hosszú sarkot (0-2). Gólszerzőnk vissza akarta adni a "kölcsönt", tökéletesen adta be a labdát Pesicsnek, akinek a léc alá tartó labdáját bravúrral védte Piscitelli. Az utolsó percekre Baráth Péter és Cristian Ramírez is pályára lépett, előbbi Besic, utóbbi pedig Civic helyére. A 89. percben Dibusznak még védenie kellett Molnár szabadrúgását. A folytatásban az állás már nem változott, mivel a meccs utolsó momentumában Abu Fani mellé lőtt.

Győzelmünk után egypontos hátrányban második helyen állunk a Paks mögött a tabellán, vasárnap 18 órától épp a tolnaiak vendégei leszünk az NB I 16. fordulójában.

Férfi labdarúgás,
OTP Bank Liga, 4. forduló (pótlás)

Mezőkövesd-FTC 0-2 (0-1)
Mezőkövesd, Városi Stadion. V.: Berke

Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai K., Pillár, Beriashvili, Vajda – Cseke, Gomis – Molnár, Babunski (Kállai Z., 85.), Cseri (Ugrai, 65.) – Drazsics Vezetőedző: Kuttor Attila

FTC: Dibusz – Wingo, Aaneba, Cissé, Civic (Ramírez, 83.) – Besic (Baráth, 83.), Gojak (Makreckis, 70.), Zachariassen – Marquinhos, Katona (Abu Fani, 62.) – Lisztes (Pesics, 62.) Vezetőedző: Dejan Sztankovics

Sárga lapok: Gomis (17.), Vajda (40.), Kállai (80.), illetve Aaneba (52.), Zachariassen (58.), Marquinhos (89.), Abu Fani (90.)

Gólok: Zachariassen (12.), Marquinhos (72.)

Cikkajánló

Elhalasztottuk az ETO elleni bajnoki rangadót

A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.

Galaktikusok, eurómilliárdokban is

A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.

Albert: „A Madrid pánikba esett a vezetésünk után”

A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.

Sajtóakkreditáció a Twente elleni UEL-selejtezőre

A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Lenny Joseph: Fontos győzelemmel kezdtük a párharcot

A támadó és Borbély Balázs is kiemelte: a hazai visszavágón is ugyanilyen energiára lesz szükség – VIDEÓ!

Futballszenzáció: Fradi–Real Madrid a Groupamában!

Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös BL-győztes spanyol gárdát fogadjuk. Jegyek már 14 ezer forinttól!

Szalai Gábor kölcsönben folytatja

Válogatott labdarúgónk a portugál Marítimóban tölti pályafutása következő időszakát.

Borbély Balázs: Nem érdemtelen a győzelmünk

Labdarúgócsapatunk vezetőedzője az FTC stabilitását emelte ki a Twente elleni mérkőzés után.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin