A szerdai, MOL Vidi elleni kupamérkőzés és a szombati, Haladás elleni bajnoki után egyhetes válogatott szünet következik.
A magyar válogatott keretébe három fradista, nevezetesen Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő és Varga Roland is meghívót kapott, míg a fehérorosz nemzeti csapatban Mikalai Sihnevich fogja képviselni a Ferencvárost.
Közeledve a mérkőzésekhez, egyre több szövetségi kapitány hirdeti ki végleges keretét az Európa-bajnoki selejtezőkre. A szlovén válogatottba Miha Blazic is meghívót kapott.
Blazic eddig háromszor húzhatta magára a címeres mezt a felnőtt válogatottban, ezeket a találkozókat pedig mind végigjátszotta.
- Egy válogatott meghívó mindig nagy motivációt ad, hiszen minden játékos erről álmodik. Nemrég edzőváltás történt a szlovén csapatnál, ezért még inkább sokat jelent, hogy tagja vagyok a keretnek. Sajnos volt egy kis kihagyásom sérülés miatt, de remek visszajelzés, hogy még így is számítanak rám – mondta Blazic a fradi.hu-nak.
A szlovén csapat Izraellel és Észak-Macedóniával néz szembe a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőiben.
Naby Keita a Fradiban, a csapat a spanyolországi téli edzőtáborban maradt hosszabb időre.
Sztárklubok sorát utasítottuk magunk mögé, a Fradié a világ 39. legjobb labdarúgócsapata.
A győriek elleni hazai összecsapáson le kell zárni a B3-as szektort.
Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 1-1-re végzett a dán riválissal az edzőtáborban - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk hétfőig La Mangában folytatja a felkészülést a tavaszi szezonra.
Az utolsó spanyolországi edzőmeccsen 1-1-et játszottunk a Midtjylland ellen La Mangában.
Férfi labdarúgócsapatunk február 11-én 17.30-tól a másodosztályú Csákvárt fogadja a MOL Magyar Kupában.
A Rapid Wien elleni edzőmérkőzésünkön a spori testére helyezett kamera rögzítette az eseményeket.