2020. május 30.
Hat pontra a dobogótól - ellenfélbemutató
Vasárnapi ellenfelünk, a Puskás Akadémia eddigi legjobb bajnoki eredménye egy hatodik helyezés 2018-ból.

Magyar bajnoki címvédő és listavezető férfi labdarúgócsapatunk vasárnap Felcsúton, a Puskás Akadémia vendégeként folytatja szereplését az NB I 26. fordulójában. Ismerjük meg közelebbről következő ellenfelünket!

A klub

„Fiatal” egyesületről van szó, a felcsúti akadémia 2007 óta viseli Puskás Ferenc nevét. A futballcsapat 2012-ig a Videoton tartalékgárdájaként szerepelt, rövid története során először a 2013/2014-es szezonban jutott fel az élvonalba, miután előzőleg megnyerte az NB II Nyugati csoportját. A jelenlegi az együttes hatodik szezonja az NB I-ben, a felcsútiak eddigi legjobb eredménye egy hatodik hely a 2017/2018-as szezonból. A PAFC 2018 tavaszán bejutott a Magyar Kupa döntőjébe is, ám az Újpest elleni 2-2-es döntetlent követően büntetőrúgások után alulmaradt. A labdarúgócsapat hazai pályája a felcsúti Pancho Aréna, ahol a vasárnapi meccset is rendezik.

Pillanatnyi forma

A Puskás Akadémia 25 játéknap után negyedik az OTP Bank Ligában, azaz ha most érne véget a bajnokság, története legjobb bajnoki helyezésének örülhetne. A csapat jelen állás szerint hat ponttal van lemaradva a dobogós helyen, egyúttal Európa Liga-selejtezőt érő pozícióban álló Mezőkövesdtől. A PAFC a liga kényszerű félbeszakításáig kilenc mérkőzést játszott az idén, háromszor győzött, ötször döntetlent játszott, egyszer pedig kikapott. A felcsútiak két hivatalos felkészülési mérkőzést játszottak az utóbbi időszakban. Előbb 2-0-ra verték az NB II második helyezettjeként élvonalbeli nevezésre jogosult Budafokot, majd 5-0-ra a másodosztályú Csákvárt.

Egymás ellen

A Puskás Akadémia és a Fradi 16. egymás elleni bajnoki mérkőzése lesz a vasárnapi, az örökmérleg hét FTC-sikert, öt döntetlent és három Puskás-győzelmet számlál. A 2019/2020-as szezonban eddig kétszer találkoztak a csapatok: tavaly augusztusban 4-1-re kikaptunk Felcsúton, decemberben pedig 2-2-es döntetlen lett a vége a Groupama Arénában. Vendéglátóként korábban kétszer, 2016-ban és 2019-ben is 4-0-ra nyertünk a Puskás ellen. Máig utolsó felcsúti győzelmünk igencsak emlékezetesre sikerült, hiszen korábbi csatárunk, Böde Dániel két remek góllal segítette sikerhez a Ferencvárost.

A vezetőedző

Hornyák Zsolt majdnem napra pontosan egy éve, 2019. június 3-án lett a Puskás Akadémia vezetőedzője. A köbölkúti származású szakember aktív játékosként szerepelt a pozsonyi Slovan és az Inter színeiben is, emellett futballozott Kassán és a Dinamo Moszkva, a ciprusi AEP Paphos illetve a cseh FC Hlucin csapataiban. Négyszer nyert szlovák bajnokságot, kétszer Szlovák Kupát, egyszer pedig csehszlovák bajnoki címet. A korábbi védő háromszor szerepelt a szlovák válogatottban is.

A 47 éves szakember edzőként több országban, Örményországban, Máltán, Oroszországban és Csehországban is dolgozott, az örményeknél az FC Mika vezetőedzőjeként szuperkupát, a Banac trénereként pedig bajnokságot és szuperkupát nyert. Hornyák a felcsúti színre lépését megelőző évadban, Csehországban, a Slovan Liberec vezetőedzőjeként dolgozott, hatodik helyre vezette akkori csapatát.

A tréner eddig 25 bajnoki mérkőzésen irányította a Puskás Akadémiát, 10 győzelem, kilenc döntetlen és hat vereség szerepel a statisztikájában.

A legeredményesebb játékos

A felcsúti labdarúgócsapat az éllovas Fradi és a második helyen álló MOL Fehérvár mögött a harmadik leggólerősebb gárda jelenleg az OTP Bank Ligában, az együttes eddigi 39 góljából pedig a legtöbbet a nyolcgólos cseh csatár, David Vanecek vállalt. A korábbi cseh utánpótlás-válogatott támadó 2019 nyarán szerződött a felcsútiakhoz. A Puskás Akadémia házi góllövőlistáján a hét-hét góllal álló Gyurcsó Ádám és Ezekiel Henty következik – utóbbi játékos tavaly decemberben duplázott ellenünk az Üllői úti stadionban, azóta viszont a pozsonyi Slovanhoz szerződött.

Labdarúgó NB I, 26. forduló
Puskás Akadémia–FTC
2020. május 31., vasárnap 21.05
Helyszín: Felcsút, Pancho Aréna

Cikkajánló

Dibusz Dénes: „Jó felkészülés volt, jó úton haladunk”

Labdarúgócsapatunk kapusa szerint az elmúlt hetek elvégzett munkája kellő önbizalmat adhat a folytatásra.

Ezekkel a játékosokkal kezdjük meg az UEL-selejtezőt

Borbély Balázs kijelölte férfi labdarúgócsapatunk keretét a Vojvodina elleni selejtező első körére.

FTC-Qarabag 1–0 - rövid összefoglaló

Íme, az ausztriai edzőtábor második mérkőzésének gólja és néhány helyzete - VIDEÓ!

Lisztes Krisztián: „A hivatásomnak érzem a labdarúgást”

Születésnapi interjú korábbi labdarúgónkkal, az FTC utánpótlás-menedzserével.

Három labdarúgónk is távozott

Fortune Bassey, Ismail Aaneba és Shay Shadirac sem folytatja az FTC-ben.

„Az eredménynél fontosabb, hogy játékban előreléptünk”

Vezetőedzőnk, Borbély Balázs így látta a Qarabag elleni 1-0-s győzelmet.

Sikeres főpróba, legyőztük a Qarabagot

Megnyertük az azeri csapat elleni utolsó felkészülési meccsünket Ausztriában.

Hosszabbított a Fradi Nagy Olivérrel

Az eddig Soroksáron szereplő hátvéd a jövőben a Ferencváros felnőttcsapatában játszik – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin