32-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk a 3. körben csatlakozott a MOL Magyar Kupa 2021/22-es kiírásának küzdelmeihez. Első ellenfelünk a Heves megyei I. osztályú FC Hatvan volt. Meccskeretünk a Fradi II játékosaival egészült ki, így a kezdőcsapatban kapott helyet Leandro de Almeida és Könczey Márk is.
I. félidő
Mi kezdtünk veszélyesebben, sokat járattuk a labdát az ellenfél térfelén, Ryan Mmaee jelentkezett lövéssel, de lepattant a próbálkozás. Ezután Csontos beadása Botka fejét kereste, de a kapus lehúzta a labdát. Az első nagy lövés Cabraja nevéhez fűződött a 14. percben, amikor egy átívelt labdát közelről, kapásból küldött kapura, nagyot kellett védenie a hazaiak hálóőrének. Két perccel később Bogdán is lehúzott egy szabadrúgást. A 21. percben egy lecsorgó szögletet Csontos küldött távolról kapura, de blokkolt a védelem. Dvali ismételhetett ezután, de nem sikerült jól eltalálnia a labdát. Két perccel később Botka beadása után Ryan Mmaee lövésébe is beleértek.
A 32. percben Laidouni ment előre nagy iramban, de nem sikerült beadnia. Az áttörés a 34. percben érkezett, amikor egy baloldali beadás után Uzuni jól érkezett és megszerezte a vezetést csapatunknak! Hat perccel később Laidouni passza után Ryan Mmaee továbbított Uzuninak, aki higgadtan lőtt a hatvani kapuba, ezzel megduplázta előnyünket. A félidő utolsó percében Cabraja 40 méterre a kaputól felnézett, majd távolról tüzelt, nagyot kellett nyújtóznia a kapusnak a bal felső sarokba tartó labdáért.
II. félidő
A 47. percben Gavric emelt tovább szépen Uzuni felé, aki a kapus fölött is átpöccintett, de már lesen volt. Az 50. percben Csontos baloldali erős labdájába Uzuni ért bele a tizenhatoson belül, aki ezzel megszerezte saját maga és csapatunk harmadik találatát! Az 56. percben cseréltünk, Ryan Mmaee helyett Gera Zalán folytatta. Három perccel később Uzuni indította Laidounit, aki önzetlenül visszapasszolt Uzuninak, játékosunk szemben a kapussal nem hibázott, és negyedik alkalommal is eredményes tudott lenni! A 68. percben Laidouni és Csontos lejött, Loncar és Zubkov lépett pályára.
A 70. percben az NB III-ban szereplő Gera Zalán távoli, lapos lövésével megszereztük ötödik gólunkat! Két perccel később Gavric lőtt fölé, de következő próbálkozása már jó volt, így ő is eredményes tudott lenni! Három perccel később büntetőhöz jutottunk, amit az ezzel ötgólos Uzuni értékesített! Tíz perccel a vége előtt Gavric tett maga elé mellel egy labdát, a lövés mellé ment. A 82. percben Uzuni szerzett labdát, rávezette a kapusra, elvitte mellette, majd higgadtan meglőtte hatodik találatát, ezzel már nyolccal vezettünk. Cabraja szöglete után Dvali elől tisztáztak a hazaiak. Itt még nem volt vége, hiszen egy lepattanót Loncar is a kapuba lőtt a tizenhatoson kívülről a 86. percben.
Csapatunk így továbbjutott a MOL Magyar Kupa következő fordulójába. Érdemes lesz vasárnap este 8 óra után követni a fradi.hu-t, hiszen ellenfelünk kilétére is fény derül!
MOL Magyar Kupa, 3. forduló
FC Hatvan-FTC 0-9 (0-2)
FC Hatvan: Uj (Sáfrán, 79.) – Tarnóczi (Bartha, 71.), Bárkányi, Szabó, Karácsony – Tajti, Török (Ács, 63.), Mundi, Czibolya (Füzik, 71.), Fellner – Kitl
FTC: Bogdán – Botka, Dvali, Könczey, Csontos (Zubkov, 68.) – Laidouni (Loncar, 68.) , Leandro, Cabraja – Uzuni, R. Mmaee (Gera, 56.), Gavric
Gól: Uzuni (34., 40., 50., 59., 77., 82.), Gera (70.), Gavric (74.), Loncar (86.)
A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.
Az AC Milan vezetőedzője a csütörtöki párharcot megelőző sajtótájékoztatón beszélt csapatunkról.
Két légiósunkra összesen öt mérkőzés vár a válogatott időszakban Ausztrália és Haiti színeiben.
Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön az olasz sztárcsapat, az AC Milan ellen játszik az UEFA Európa Ligában.
Bagi Ádám, Lakatos Csongor és Madarász Ádám kapott meghívót a Ciprus elleni mérkőzésre.
November 6-án várjuk szurkolóinkat a Groupama Arénánál található Fradi Shopban és online felületünkön is.