2023. december 18.
„Hazai pályán sokat számítanak majd a szurkolóink”
A sorsolás után az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál mondta el gondolatait.

Amint arról korábban beszámoltunk, 34-szeres magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a görög Olympiakoszt kapta a legjobb 32 mezőnyében a december 18-i, nyoni sorsoláson. Csapatkapitányunk, Dibusz Dénes, valamint sportigazgatónk, Hajnal Tamás után az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál is elmondta véleményét a párosításról.

- Ez egy kemény párosítás, de megvan az esélyünk, ahogy az ellenfelünknek is. Jó, hogy a visszavágót hazai pályán játszhatjuk, a szurkolóink sokat tudnak majd segíteni. Sorozatban ez volt az ötödik alkalom, hogy bejutottunk valamelyik sorozat csoportkörébe. Az előző idényben a legjobb 16 között voltunk az Európa Ligában, és most is sikerült kiharcolnunk a tavaszi szereplést, de ez volt a célunk, ezt tűztük ki magunk elé, minden más bónusznak számít. Nagyon komolyan fogjuk venni a párharcot, a legjobbunkat fogjuk nyújtani, hogy továbbjussunk a következő körbe.

A nyolcaddöntőért vívott párharc első felvonását február 15-én, Görögországban rendezik, míg a visszavágóra egy héttel később, február 22-én, Budapesten a Groupama Arénában kerül sor.

UEFA Európa Konferencia Liga, nyolcaddöntőért vívott párharc
Olympiakosz-FTC
2024. február 15., csütörtök 18.45
Pireas, Karaiszkákisz Stadion

FTC-Olympiakosz
2024. február 22., csütörtök 21.00
Budapest, Groupama Aréna

Cikkajánló

Kristoffer Zachariassen: „A legjobbunkra lesz szükség"

Labdarúgóink bíznak a jó eredményben a Twente elleni Európa Liga-selejtező előtt - VIDEÓ!

Változás a Fradi UEL-keretében

Franko Kovacevic is a csapattal tartott Hollandiába.

Borbély Balázs: Tisztában vagyunk a Twente minőségével

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön 20:00-kor lép pályára a Twente otthonában az UEL selejtezőjében.

Megérkeztünk a Twente elleni meccs helyszínére!

A hollandok elleni UEFA Európa Liga-selejtezőre készülő labdarúgócsapatunk megérkezett Enschedébe.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld ultra pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Twente elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

Labdarúgócsapatunk elindult Hollandiába

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön 20:00-kor lép pályára a Twente otthonában az UEL selejtezőjében.

A Twente-specialisták: ez dönthet a párharcban

Mi vár a Fradira a Twente ellen? Három olyan szakember szólalt meg, akik belülről is ismerik a holland klubot.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Osváth Attila érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin