2025. január 10.
Helyzetek itt is, ott is, döntetlen a Münster ellen
Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 0-0-t játszott az edzőtábor első felkészülési meccsén.

Január 10-én sor került első téli felkészülési mérkőzésünkre a német másodosztályban szereplő Münster ellen a spanyolországi edzőtáborban. Szurkolóink élőben követhették az összecsapást, ahogyan majd a január 15-én, szerdán sorra kerülő Piast Gliwice elleni találkozónkat is, sőt, a találkozókat vissza is lehet nézni, erről bővebben EBBEN a cikkben írtunk.

Nemrég kinevezett vezetőedzőnk, Robbie Keane a Varga Á. – Makreckis, Lakatos, Szalai, Raul Gustavo – Abu Fani, Rommens – Gruber, Zachariassen, Misidjan – Varga B. kezdőt küldte a pályára.

I. félidő

A münsteri Maas lövése volt az első helyzet a találkozón, de nem talált kaput, Varga Ádám egyébként is jól helyezkedett. Később Lakatos hibáját követően Makridis lövését fogta kapusunk. Pár perccel ezután a németek oldalhálóig jutottak, aktívabb volt a Münster. Ezt követően Varga Ádámnak már bravúrt kellett bemutatnia, hogy ne kerüljünk hátrányba. A másik oldalon Szalai majdnem gólt fejelt Abu Fani szögletéből a 30. percben, majd izraeli válogatott játékosunk lövését fogta Schenk. Nyolc perccel később Varga Ádám tolta ki a léc alá tartó labdát, aztán Paetow távoli kísérlete is kapusunknál kötött ki. A szünet előtt Németh járt közel a gólhoz, de Varga ismét a helyén volt, 0-0-val zárult a félidő.

II. félidő

Szinte teljes sort cseréltünk a szünetben, Varga Ádám maradt csak a pályán, érkezett Kaján, Cissé, Gartenmann, Pászka, Pappoe, Ben Romdhane, Maiga, Kady, Traoré és Saldanha. Az 57. percben Kyerewaa került a földre Ben Romdhane mellett, veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a német együttes, de elkerülte a labda a kapunkat. Nem sokkal később megint Varga védett óriásit, majd Gartenmann vágta ki a gólvonalról a labdát. A hajrában Saldanha lőhetett közelről, de nem sikerült megszerezni a vezetést, majd Kady helyzeténél is a németek kapusa jött ki győztesen, így nem született gól az első felkészülési meccsünkön.

Folytatás január 15-én, szerdán 14.00-től a lengyel Piast Gliwice ellen.

Férfi labdarúgás, felkészülési mérkőzés

Cartagena, Spanyolország

FTC-Preußen Münster 0-0 (0-0)

FTC: Varga Á. – Makreckis, Lakatos, Szalai, Raul Gustavo – Abu Fani, Rommens – Gruber, Zachariassen, Misidjan – Varga B. Vezetőedző: Robbie Keane

FTC (második félidő): Varga Á. (Radnóti, 83.) – Kaján, Cissé, Gartenmann, Pászka – Pappoe (Tóth A., 83.), Ben Romdhane, Maiga – Kady, Traoré – Saldanha

Preußen Münster: Schenk - Kirkeskov, Mees, Makridis, Schreder, Paetow, Hendrix, ter Horst, Németh, Frenkert, Amenyido. Vezetőedző: Sascha Hildmann

Sárga lap: Kyerewaa (67.), Deters (80.)

Cikkajánló

Így győztük le a Kisvárdát!

Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!

„A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni!”

Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.

Íme, a 2025-ös Fradi Fair Play-gála díjazottjai

Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!

Bemutatkozott a Macron Sport Hub a Groupama Arénában

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!

Ötvös a tabella élére rúgta a Fradit Kisvárdán

Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.

Tippeljen és nyerjen Ferencváros sálat!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!

Nagy akció a csizmákban: bemelegítő felső féláron

December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.

Mutatjuk, mit rejt Lenny Joseph bőröndje!

Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin