2021. november 23.
Hét éve nem látott sorozatban a Stöger-csapat
Címvédő és listavezető labdarúgócsapatunk sorozatban négy bajnokin nem kapott gólt, régen volt erre példa.

A harminckétszeres bajnok Ferencváros 3 ponttal megelőzve a Puskás Akadémiát vezeti a labdarúgó-NB I tabelláját. Támadóink parádésan teljesítettek a rangadókon, Kisvárdán (0-4), majd a hétvégén a MOL Fehérvár FC (3-0) ellen is. Ugyanakkor az is megnyugtató, hogy a védelem is egyre magabiztosabb teljesítményt nyújt. Zsinórban négy bajnoki találkozón nem kapott gólt együttesünk, az említett két meccs előtt otthon az MTK (0-0) ellen és Gyirmóton (0-2) sem.

„Mindenképpen a kemény edzésmunkának köszönhető ez a változás, hiszen a védekezés a támadósorral kezdődik, vasárnap a csatárok is megfelelően reagáltak és jöttek vissza védekezni, ez jó alapot adott. Konkurenciaharc van a posztokon, ez pedig ilyen eredményt is produkálhat, hiszen mindenki szeretne megdolgozni a helyéért a csapatban. Látszik, hogy a fiúk kemény munkát végeznek” – összegzett a Fehérvár elleni rangadó után Peter Stöger vezetőedző.

A játékosok nagyon keményen edzenek a védekezés javulása érdekében is

Még a fegyelmezett védekezésre kiemelt hangsúlyt fektető ukrán Sergei Rebrov három ferencvárosi idénye alatt sem sikerült az NB I-ben ilyen jó góltalansági sorozatot produkálni.

Legutóbb a 2014-15-ös szezon végén és a következő idény elején hozott le labdarúgócsapatunk egymás után négy élvonalbeli bajnokit kapott gól nélkül: Paks (idegenben) 0-1, Honvéd (otthon) 1-0, Videoton (o) 2-0, Haladás (i) 0-2. Arra pedig, hogy egy évadon belül hasonló bravúrt hajtson végre a Fradi 2014. december 5-e és 2015. március 22-e között volt utoljára példa, amikor is a német Thomas Doll irányításával csapatunk zsinórban öt bajnoki találkozón nem kapitulált hátul: Pápa (o) 2-0, Dunaújváros (i) 0-1, Győr (o) 3-0, Nyíregyháza (i) 0-0, MTK (o) 2-0.

Válogatott kapusaink közül Bogdán Ádám és Dibusz Dénes is kiváló formában van, Bogdán a vizsgált szériában az első két bajnokin védett, s közben a Tököl elleni Magyar Kupa-összecsapást (0-7) is lehozta hibátlanul, míg Dibusz a nemzeti csapatban, a San Marino elleni 4-0-s világbajnoki selejtezőn tett hozzá teljesítményéhez egy kapott gól nélküli meccset.

Klubunk a bajnokságban legközelebb vasárnap 18 órai kezdéssel a Mezőkövesd Zsóry FC otthonában lép pályára, de előtte csütörtök este 18.45-től a spanyol Real Betis vendégeként szerepel az UEFA Európa Liga G-csoportjában.

Cikkajánló

Így lehetünk bajnokok szombaton

Férfi labdarúgócsapatunk közel került a bajnoki cím megvédéséhez.

Fradi Kamion a Kisvárda elleni meccsen

A Kisvárda elleni bajnoki előtt drukkereink 14 és 17 óra között megcsodálhatják országjáró járművünket.

FTC-Kisvárda: íme, a meccsnapi ajánlatunk

Ezúttal a Fradi ágyneműket vásárolhatják meg jelentős kedvezménnyel.

Sajtóakkreditáció a Kisvárda elleni bajnokira

A sajtó munkatársai április 19., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat a szombati bajnokira.

Kenan Kodro: „Mind Dejannal vagyunk”

A ZTE ellen eredményes bosnyák támadónk értékelte a mérkőzést – VIDEÓ!

Leandro: „Az alázat hozta meg a sikert”

Pályaedzőnk a ZTE elleni győzelem után értékelt.

A hosszabbításban lett meg a győzelem

Bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk 3-2-es győzelmet aratott Zalaegerszegen.

Üzent a Tábor Dejan Sztankovicsnak és fiának

A ZTE elleni mérkőzésen szurkoló táborunk is támogatásáról biztosította szerb vezetőedzőnket és családját.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin