2020. október 2.
Hivatalos: megvannak a BL meccseink időpontjai
Megvan, mikor érkezik a Juventus, a Barcelona és a Dinamo, az UEFA közzé tette a hivatalos időpontokat!


Mint ismert, férfi labdarúgócsapatunk bejutott a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol a Juventusszal, a Barcelonával és a Dinamo Kijevvel került egy csoportba. Péntek este az UEFA a hivatalos honlapján tette közzé a csoportmérkőzések pontos menetrendjét.

Az UEFA tájékoztatása szerint a mieink október 20-án, kedden a Lionel Messi által fémjelzett Barcelona ellen, idegenben kezdik a csoportkört, míg a második fordulóban Sergei Rebrov korábbi csapatát, a Dinamo Kijevet fogadjuk október 28-án, szerdán este.

Ezután ismét Budapesten játszunk a Cristiano Ronaldót is soraiban tudó Juventus ellen, november 4-én, szerdán. A 4. fordulóban, november 24-én, kedden a Fradi utazik a torinóiakhoz. Ezt követően december 2-án szerdán fogadjuk a Barcelonát, majd a csoportkört december 8-án, kedden a Dinamo Kijev vendégeként zárjuk.

A Ferencváros összes csoportkörös mérkőzése 21.00 órakor kezdődik.

 

 

UEFA Bajnokok Ligája, csoportkör


1. forduló


Október 20., kedd


21.00: FC Barcelona–FERENCVÁROS


2. forduló


Október 28., szerda


21.00: FERENCVÁROS–Dinamo Kijev 


3. forduló


November 4., szerda


21.00: FERENCVÁROS–Juventus 


4. forduló


November 24., kedd


21.00: Juventus–FERENCVÁROS


5. forduló


December 2., szerda


21.00: FERENCVÁROS–FC Barcelona 


6. forduló


December 8., kedd


21.00: Dinamo Kijev–FERENCVÁROS

 

Cikkajánló

Összesen 11 aranylabda tulajdonosai érkeznek Budapestre

Lionel Messi és Cristiano Ronaldo személyében összesen 11 aranylabda tulajdonosa játszik majd...

98 próbálkozásból kettő Fradihoz hasonló bravúr

Az elmúlt években a 2018-as és a 2019-es Crvena zvezda tudta megcsinálni azt, amit a Rebrov-féle Fradi.

„Messit vagy CR-t várom-e jobban? Legyen mindkettő!”

Botka Endre, Dibusz Dénes és Somália értékelte a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását.

Út a BL-be – egy videóban a történelmi gólok

Kilenc gól kellett hozzá, hogy labdarúgócsapatunk a BL csoportkörébe jusson - VIDEÓ!

Élőben közvetítettük a BL-csoportkör sorsolását

Eldőlt, hogy mely világsztár csapatokkal játszik kapja az FTC a Bajnokok Ligája csoportkörében!

Kisorsolták: A Juve és a Barca is jön a csoportkörben

Az UEFA kisorsolta, melyik csoportban szerepelhet labdarúgócsapatunk a Bajnokok Ligája csoportkörében.

Megtisztelő gratuláció

A Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke is gratulált férfi labdarúgócsapatunk BL-csoportkörös szerepléséhez.

Emlékezetes góllal köszöntötte az UEFA az FTC-t

Az Európai Labdarúgó Szövetség EZZEL a videóval várta a Twitteren és honlapján a BL-be visszatérő Fradit.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most