2026. január 20.
Horvát gólvágóval erősítettünk
A 26 éves támadó a szlovén Celjében 28 meccsen 25 gólt és két gólpasszt jegyzett.

Hivatalossá vált, hogy leigazoltuk a szlovén NK Celje együttesének horvát csatárát, Franko Kovacevicet.

Franko Kovacevic 1999. augusztus 8-án a horvátországi Kaproncán született. Utánpótláséveiben a kisebb horvát egyesületek után 2017-ben a Hajduk Splithez, majd 2019-ben az NK Rudeshez került kölcsönbe. Fél évvel később a 186 cm magas támadó légiósnak állt és a Hoffenheim második csapatához igazolt, ahol 12 meccsen hétszer volt eredményes. A németektől kölcsönben előbb az amerikai Cincinnatihez, majd a ciprusi Pafoshoz ment, ezután pedig a szlovén NK Domzale csapatát erősítette, ahol 34 meccsen 14-szer volt eredményes hat előkészítés mellett.

Ezt követően ismét egy német csapathoz, a Wehen Wiesbadenhez szerződött, amelynek színeiben a Bundesliga 2-ben a Hertha BSC ellen duplázott, de a St.Pauli és a Padeborn ellen is betalált. Innen kölcsönben a dél-koreai Gangwon FC-hez került. 2025 nyarán a kölcsönszerződés lejárta után a Wehen Wiesbaden a szlovén NK Celjének adta kölcsön a labdarúgót, ahol kivirágzott, a csapat színeiben 28 meccsen 25 gólt és két gólpasszt jegyzett az idei szezonban.

Az UEFA Európa Konferencia Ligában mesterhármast lőtt a görög AEK Athénnak, majd az ír Shamrock Rovers ellen is duplázott, de az UEFA Európa Liga selejtezőjében háromszor is beköszönt a svájci Luganónak. Öt góljával vezette az UEKL góllövőlistáját, ahogyan a horvát bajnokságban is az élen állt 11 találatával.

Legújabb igazolásunkkal részletesebben is megismerkedhetnek a Fradi Zóna Plusz by iFOREX Europe kedd esti adásában az FTC hivatalos YouTube-csatornáján.

Cikkajánló

Élje át újra a DVTK elleni bajnoki sikert!

Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk 3-1-re nyert a miskolciak ellen a szentélyben - VIDEÓ!

„Az utolsó mérkőzések jönnek, meg kell őket nyerni”

Vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelt a DVTK legyőzése után.

A második félidőben nem kegyelmeztünk a DVTK-nak

Címvédő labdarúgócsapatunk a Fizz Liga 29. fordulójában magabiztosan győzte le hazai pályán a DVTK-t.

Abu Fani lett februárban és márciusban a hónap játékosa

Labdarúgócsapatunk középpályása a bajnokságban és az Európa Ligában is kiemelkedően teljesített.

Elindult a licit a győztes meccslabdákra!

A labdák megvásárlásával az Albert Alapítványt támogathatja.

Profi szerződést kötöttünk fiatal játékosunkkal

Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

FTC–DVTK: parkolási lehetőség az MVM Dome-nál!

Szurkolóink számára a péntek esti bajnoki idején is elérhető az MVM Dome parkolója.

Fradi Zóna Értékelés Live a DVTK ellen is

Ezúttal pénteken 19:30-tól várjuk önöket a Fradi Zóna Live by iFOREX Europe új adásával.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin