2020. január 9.
Horváth Ferenctől Tőzséren át korábbi játékosunkig
Bemutatjuk első edzőtábori ellenfelünket, a belga bajnoki címvédő KRC Genket.

FÚZIÓ UTÁN BL-CSOPORTKÖRÖK - TÖRTÉNELEM

A KRC Genket (teljes nevén Koninklijke Racing Club Genk) 1923-ban alapították meg, akkor még FC Winterslag néven. A klub 1974-ben szerepelt először az élvonalban, 1988-ban pedig egyesült a Waterschei's Sport Vereeniging Thor csapatával, amely korábban KEK-elődöntőig jutott, innentől már KRC Genk néven szerepelt.

Első bajnoki címét 1999-ben szerezte meg az együttes, azóta még háromszor, legutóbb az előző szezon végén emelhette fel a belga élvonal trófeáját. Emellett még hat alkalommal nyert kupát, legutóbb 2013-ban. Stadionját, a Luminus Arénát 1999-ben adták át, 23 718 néző befogadására alkalmas, amiből 4200 állóhely.

Először a 2002/2003-as idényben szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében, azóta még kétszer, legutóbb az ősszel, most először selejtező nélkül. Pontokat már szereztek, de az első főtáblás BL-győzelmükre még várniuk kell, eddig mindig a negyedik helyen végeztek a csoportjukban. Ezúttal a Red Bull Salzburg, Napoli, Liverpool trió mögött, de az olasz sztárcsapattól el tudtak csenni egy pontot.

Az Európa Ligában már több sikerük volt, mind a négy alkalommal továbbjutottak a csoportjukból, a 2016/2017-es idényben kerültek be először a legjobb 16 közé, ahonnan ráadásul még egy kört tudtak menni, a negyeddöntőben a Celta Vigo állította meg őket.

EGY SOR HONFITÁRSUNK GENK-MEZBEN - MAGYAR KÖTŐDÉS

A Genk az elmúlt évtizedekben több magyar játékost is alkalmazott. Korábbi játékosunk, Tőzsér Dániel 2008-2012-ig 132 mérkőzésen szerepelt itt, négy alkalommal csapatkapitány is volt, bajnoki és kupagyőzelmet is ünnepelhetett, valamint a BL-csoportkört is megjárta.

Csakúgy, mint Köteles László, aki 2009 és 2018 között 170 meccsen védte a Genk kapuját (az egyik BL-be jutásnál kulcsszereplő volt a büntetőpárbajban kivédett két tizenegyessel), míg a szintén válogatott középpályás, Tóth Balázs 2007-2011-ig 70 meccsen játszott itt.

A korábban labdarúgó- és futsalcsapatunkban is játszó Horváth Ferenc 1998-2000-ig 33 meccsen 11 gólt szerezve segítette a belga csapatot. Ebben az időszakban csapattársa volt a tízszeres válogatott kapus, Brockhauser István, aki 1996-2002-ig 120 meccsen védte a Genk kapuját. Ha még visszább megyünk, 1990 és 1991 között is találunk magyar játékost, Márton Gábor 42 mérkőzésen viselte a csapat mezét. 

KORÁBBI JÁTÉKOSUNK, 22 MILLIÓS KÖZÉPPÁLYÁS - KERET

Jelenleg is a Genket erősíti korábbi játékosunk, Joseph Paintsil, aki 2017 és 2018 között 25 NB I-es meccsen játszott nálunk, valamint meglőtte a 2017-es Év Gólját is.

A keret legértékesebb játékosa a 21 éves norvég válogatott védekező középpályás, Sander Berge, akit a Transfermarkt 22 millió euróra értékel, ezzel ő magasan a legdrágább labdarúgó, aki ellen pályára léphetünk Spanyolországban. Nem véletlen, hogy több sztárcsapattal, köztük a Liverpoollal is szóba hozták már.

Sander Berge (kékben) - lehet, hogy hamarosan Liverpool-mezben látjuk?

A második helyen a 12 millió eurós tanzániai csatár, az ősszel hét gólig jutó Mbwana Samatta áll, megelőzve a 9 milliós dán jobbhátvédet, Joakim Maehlét. A keret tele van légiósokkal: kolumbiai, nigériai, román, japán, finn, svéd, brazil, ausztrál, szerb és kongói játékost is találhatunk a névsorban.

A keret tagja a legendás román játékos, Gheorghe Hagi fia, Ianis Hagi, akivel kapcsolatban külön érdekesség, hogy már tavaly is játszott ellenünk, akkor még az édesapja által irányított Viitorul Constanta színeiben. A Genk második csapatában szerepel a Dél-Afrikában születő, de magyar utánpótlás-válogatott Németh András.

FIATAL, DE TAPASZTALT TRÉNER; KÉTFRONTOS PROBLÉMÁK - EDZŐ ÉS FORMA

A Genk vezetőedzője a mindössze 38 évesen is jelentős szakmai múlttal rendelkező német szakember, Hannes Wolf. Az 1981-es születésű tréner alacsonyabb osztályú csapatokban futballozott csatárként, de már 24 évesen elkezdte edzői karrierjét.

A Dortmund tartalékcsapatát, az ASC 09 Dortmundot játékos-edzőként vezette három évig, majd a Dortmund II asszisztensedzője lett, valamint bajnoki címet nyert a BVB U17-es együttesével. Csupán 35 éves volt, amikor kinevezték a Bundesliga 2-es Stuttgart élére, majd egy szezonon keresztül a Hamburgot is irányította, ám miután nem tudta feljuttatni a csapatot, elköszöntek tőle.

A Genk az előző szezon bajnoki címét még Philippe Clementtel érte el, de a korábbi belga válogatott labdarúgó az ősszel már egy másik belga csapattal, az FC Bruges-zsel szerepelt a Bajnokok Ligájában, amellyel első belga együttesként nem bajnokként indulhatott a BL-ben, és döntetlent játszott a Real Madriddal, valamint a harmadik helynek köszönhetően az EL-ben folytathatja szereplését.

Hannes Wolf

A Genk tavaly júniusban Felice Mazzút nevezte ki vezetőedzőnek, de miután 20 meccsen 8 győzelem mellett 3 döntetlent és 9 vereséget ért el, novemberben menesztették. Helyére került Wolf, aki a bajnokságban döntetlennel indított nyári edzőpartnerünk, a Royal Mouscron ellen, majd a BL-ben kikapott a Salzburgtól és a Napolitól, és kiesett a Belga Kupából is.

Az előző négy mérkőzéséből azonban hármat már megnyert a Genk, csak az Anderlechttől kapott ki, így jelenleg a 8. helyen áll, a kétfrontos harc következtében 18 pontra Clement éllovas csapatától, a Bruges-től, de csak három pontra a rájátszást jelentő hatodik helytől.

Cikkajánló

Rekordok sorát döntöttük meg az idei EL-szereplés során

Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.

Leandro: „Jelenleg a megfelelő helyen vagyok”

Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.

Robbie Keane: Így is nagy sikereket értünk el

Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.

"Télen, nyáron, hidegben, esőben itt vagyunk, nyomjuk"

Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!

Vereséggel búcsúztunk az Európa Ligától

Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld mintás FTC labdát!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Braga elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

Fradi Zóna Értékelés Live a Braga elleni visszavágón

Szerdán 16:00-tól még több tartalommal várja önöket a Fradi Zóna Értékelés Live by iFOREX Europe új adása.

Megérkeztünk Portugáliába

Az UEL-nyolcaddöntő visszavágójára készülő férfi focicsapatunk elrepült Portóba, majd busszal ékezett Bragába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin