Horváth László „Api” 1962-ben csatlakozott egyesületünk ifjúsági csapatához, ahonnan először a tartalékok közé, majd a felnőtt keretbe került. Ferencvárosi évei alatt kétszer nyert bajnoki címet, valamint tagja volt az 1965-ben Vásárvárosok Kupáját nyert együttesnek. Az Üllői út után pályafutásában rövid szombathelyi kitérő következett, majd Tatabányán is futballozott, ahol kétszer is elhódította a Közép-európai Kupát. Végül 1980-ban tért vissza a Fradihoz, Novák Dezső hívására utánpótlásedzőként kezdett el dolgozni, ezt a pozíciót pedig a mai napig betölti.
- Hogyan került a Ferencvároshoz?
Horváth László: - Celldömölkön születtem, ott is kezdtem el futballozni, majd a tanulmányaim miatt Pápára kerültem. 1962 húsvétján a Pápai Kinizsi edzőmeccset játszott a Fradival, kikaptunk 16-1-re, azt az egy gólt én rúgtam. Jobb szélsőt játszottam, kemény csatát vívtam Dalnoki Jenővel és Mátrai Sanyival. Ezután kétszer voltam próbajátékon a Ferencvárosnál, sokan voltunk, hasonló korúak, Budapestről és vidékről is. Végül befejeztem a tanulmányaimat, és augusztusban idekerültem. Még a régi Fradi-pályánál, a Rudas kocsma emeletén volt a szállásunk, nekünk vidékieknek. Én egészen ’69-ig ott laktam, akkor mentem el a Szombathelyi Haladáshoz.
- Hogyan tekint vissza a ferencvárosi évekre, mik a legkedvesebb emlékei?
- Akkoriban óriási dolognak számított, hogyha valaki a Fradiban játszhatott. Nagyon szép éveket töltöttem el itt, nagyon jó csapatunk volt, és minden korosztályban nagyon jó volt az atmoszféra is. Az ifiben egyszer, a tartalékokkal többször, a felnőttekkel pedig kétszer nyertünk bajnokságot, ezek a sikerek mindenképpen emlékezetesek maradnak. Minden csapatban nagy volt a konkurencia, az akkori ifiből a kezdőből kilencen lettek NB I-es játékosok, többek között Géczi, Horváth, Páncsics, Szántó Tibi, Juhász Pista, Szőke Pista, Varga Zoli, Németh Miki és Rátkai. Ez tulajdonképpen egy majdnem komplett csapat. Az edzők is igazán nagy nevek voltak, ifiben Csanádi Feri bácsi, a tartalékcsapatban Gyetvai Laci bácsi, a felnőtteknél Mészáros Dodó bácsi, Tátrai Sanyi bácsi és Lakat Károly. Ők mind igazi fradisták voltak. Tőlük és a játékosoktól nagyon sokat tanulhatott az ember. Az emlékek közül persze kiemelkedik az 1965-ös VVK-siker, akkoriban talán nem is fogtuk fel, hogy mekkora tettet hajtottunk végre. Az elődöntőben a Manchester Unitedet ejtettük ki, a döntőben pedig a Juventust vertük meg, ráadásul játszottam is a mérkőzésen. A torinói meccs után Amerikába is eljutottunk, New Yorkban, Chicagóban és Clevelandban is hírverő mérkőzéseket játszottunk.
- Milyenek volt más csapatoknál játszani?
- A Fradiból Szombathelyre igazoltam, vasi vagyok, úgy gondoltam, hogy hazatérek. A Haladásban azonban nem kaptam annyi lehetőséget, és a szerződésem más feltételei sem teljesültek. Lakat Karcsi bácsi pont akkor ment el a Fraditól Tatabányára, ő hívott a bányászvárosba. Ott is nagyon szép éveket töltöttem el, kétszer nyertünk Közép-európai Kupát, játszottunk MNK-döntőt is, pont a Fradi ellen. Folyamatosan játéklehetőséghez jutottam, az emberek pedig imádták a futballt, a Fradi után itt volt a legjobb játszani. Később még Budafokon és Százhalombattán is megfordultam, ekkor keresett meg Novák Dezső, hogy az ifi kettőnél van egy lehetőség, én pedig elvállaltam. Mindez 1980-ban történt.

- Milyen a munka a fiatalokkal, milyen tervei vannak?
- Nagyon szeretek velük dolgozni, persze már nem vezetőedzőként, csak besegítek. A 6-7-8 évesekkel foglalkozom, de ha megkérnek rá, akkor idősebbekkel is. Segítek, hogyha valaki lebetegszik, vagy éppen más elfoglaltsága van. Edzői pályafutásom alatt sok olyan játékos fordult meg nálam, aki később élvonalbeli és/vagy válogatott labdarúgó lett. Neveket nem szeretnék mondani, félek, hogy valakit kifelejtenék. Úgy gondolom, hogy ez igazolja a munkámat. Csinálom, ameddig bírom, öröm számomra, hogyha hozzátehetek valamit a fiatalok fejlődéséhez.
- Család, gyerekek, unokák?
- 1969-ben megnősültem, három évvel később született meg a fiam. 2011-ben született az unokám, aki márciusban ünnepli majd a 13. születésnapját. Jelenleg a Budafokban focizik, nagyon szereti, és a sport mellett jól is tanul, igazán büszke vagyok rá.
Horváth Lászlónak, akivel a jövő keddi Fradi TV-ben is találkozhatnak, nagyon boldog születésnapot kívánunk!
Megvan az áprilisban soron következő három, illetve az elhalasztott meccsünk pótlásának menetrendje.
Április 22-én 20 órakor fogadjuk az ETO FC-t a Groupama Arénában.
Nagy Barnabás és Matyasovszky Márton érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.
Egyetlen magyar csapat sem ért el hasonló sikereket a csoportkörös lebonyolítás bevezetése óta.
Születésnapi interjú közönségkedvenc korábbi labdarúgónkkal, csapatunk másodedzőjével.
Véget ért az Európa Liga-menetelés, vezetőedzőnk azonban pozitívan értékeli az idei teljesítményt.
Szurkolóink egy emberként drukkoltak férfi labdarúgóinknak a Groupama Arénában a Braga ellen - VIDEÓ!
Hiába a hazai 2-0-s siker, az UEL nyolcaddöntőjének második mérkőzésén kijött a két csapat közötti különbség.