2025. május 14.
Idén is a hátrányos helyzetben élőknek gyűjtünk
A Csodacsuka-Varázskönyv jótékonysági akciónkban cipőket és könyveket gyűjtünk a Fehérvár FC elleni meccsen.

A Ferencvárosi Torna Club – az MTK Budapest és a DVSC labdarúgócsapata mellett – akárcsak tavaly, úgy ebben az esztendőben is csatlakozott ahhoz az országos jótékonysági programhoz, amelyet a Hátrányos Helyzetű Falvak és Községek Fejlődéséért Egyesület indított.

A Csodacsuka-Varázskönyv elnevezésű adománygyűjtés célja, hogy minél több cipő és könyv gyűljön össze a hátrányos helyzetű településeken élő gyermekek és felnőttek számára. 35-szörös bajnok férfi labdarúgócsapatunk május 18-án, vasárnap, 19.30-kor a Fehérvár FC-t fogadja hazai pályán az OTP Bank Ligában. Ez az utolsó hazai bajnoki mérkőzésünk ebben az idényben, a tét pedig óriási, hiszen együttesünk a bajnoki címért küzd. A Groupama Arénában rendezendő találkozóra ezen az oldalon tudnak jegyet vásárolni.

A meccs előtt, a Groupama Arénánál két helyen, a Sas Szobornál és a VIP-bejáratnál lesz lehetőség rá, hogy szurkolóink leadják a hátrányos helyzetű gyermekeknek és felnőtteknek szánt adományokat. 16.30-tól egészen a mérkőzés kezdéséig, 19.30-ig várjuk a könyveket, illetve az új vagy használt, de jó állapotban lévő, tiszta cipőket, bakancsokat és szandálokat. Kérjük szurkolóinkat, aki teheti, segítsen a rászorulóknak!

A kampány célja az is, hogy meg tudjuk mutatni, a mérkőzéseinkre kilátogató szurkolók erős közösséget alkotnak, amely a hátrányos helyzetű emberek segítése és felzárkóztatása mellett áll.

Cikkajánló

„Ez a meccs jó visszaigazolás volt a srácoktól”

Pályaedzőnk, Leandro de Almeida elégedetten értékelte a csapat teljesítményét a Sabah elleni edzőmeccs után.

Döntetlen az első ausztriai felkészülési mérkőzésen

Az FTC kétszer 60 perces edzőmeccset játszott vasárnap az azeri FK Sabah ellen, 1-1 lett a vége.

Tippeljen az edzőmeccsre, és nyerjen egy zöld kulacsot!

Nyereményjáték az FTC Facebook-oldalán: tippelje meg a Sabah elleni felkészülési meccs pontos végeredményét!

Finomhangolás a Sabah elleni edzőmeccsre

Szombaton már kifejezetten az azeri bajnokra készült futballcsapatunk az edzőtáborban - VIDEÓ!

Joseph: "Ez az én gólom volt és kész!"

Lenny Joseph értékelte a világbajnoki szereplését, de a szurkolóinknak is üzent - EXKLUZÍV INTERJÚ!

Csukics: „Kikaptunk a derbin, hazamentem és zokogtam”

Életkép egy szerb kisváros poros utcáin, eszmélés a vesztes derbi után, a Fradi az élet – INTERJÚ!

32 fokból 10 fokba! Jégkádteszt az edzőtáborban

A játékosok azonnal kipróbálták a jéghideg vizet, és kiderül, milyen jótékony hatása van a kezelésnek - VIDEÓ!

Kőkemény edzések és sok nevetés a csapatépítőkön

Már az első edzéseken érkeztek a bombagólok és a védések labdarúgócsapatunk ausztriai edzőtáborában – VIDEÓK!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin