Mint megírtuk, magyar bajnok és kupagyőztes férfi labdarúgócsapatunk vasárnap történelmi, 6-0-s győzelmet aratott az Újpest FC vendégeként. Az OTP Bank Liga 7. fordulójában lejátszott mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov sajtótájékoztatón értékelt.
- Jó, hogy nem olvasok magyar újságokat, hiszen csak a mérkőzés után hallottam arról, hogy korábban volt egy történelmi, 6-0-s veresége a Ferencvárosnak az Újpest ellen. Edzőként nagyon örülök ennek a három pontnak. Minden úgy zajlott a pályán, ahogy elterveztük. Voltak jó dolgok, amikkel elégedett lehetek és voltak kevésbé jók is, ám ne feledjük, hogy csütörtökön van egy következő nagyon fontos mérkőzésünk, 100 százalékban arra kell készülnünk – kezdte a tréner, aki kérdésre válaszolva azt is elmondta, mi volt a nagyarányú győzelem oka. - A legfőbb ok a megfelelő felkészülés. A cserejátékosok is nagyon jól szálltak be az Újpest elleni meccsbe, igazi csapatmunka volt ez a győzelem, remek teljesítményt nyújtottunk.
Sztanyiszlav Csercseszovot a 89. percben eredményes Ryan Mmaee teljesítménye kapcsán is kérdezték.
- Ryan Mmaee sokáig sérüléssel küzdött, még mielőtt beállt volna az Újpest ellen, mondtam neki, hogy eljött az ideje a góljának. Jól tudjuk, mit jelent a gólszerzés egy csatárnak. A legfontosabb, hogy mindenki jó formában legyen, úgy gondolom, ez Ryanről most elmondható.
Együttesünk szeptember 8-án, csütörtökön a Trabzonspor elleni UEFA Európa Liga-csoportmeccsel folytatja szereplését, az élvonalban legközelebb szeptember 11-én, a Kisvárda ellen lép pályára.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Vasas FC elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Nemzetközi kupasorozatban egyazon magyar edzővel sosem volt még ilyen szériánk!
Legutóbb még csak az előzetes keretbe került be, ezúttal már nem tudta kihagyni Gheorghe Hagi.
A top pontszámot kapó Kristoffer Zachariassen és Lenny Joseph is a Flashscore EL-forduló-válogatottjában.
Az AC Milan elleni Európa Liga-győzelem után csapatunk a Vasashoz látogat az OTP Bank Liga 13. fordulójában.
Még egy kiadós alvás után is hihetetlennek tűnt játékosainknak a Milánóban aratott 2–0-s győzelem – VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk támadójára szavaztak a legtöbbet a Telekom Hónap Gólja-versenyben.
Emberhátrányban is uraltuk a játékot – támadónk a csapategységet emelte ki a Milan-verés után – VIDEÓ!