2020. szeptember 23.
Így élte meg a Dinamo-meccs hullámait Myrto Uzuni
Albán szélsőnk pokoljárását majd megdicsőülését a főszereplővel és sportpszichiáterünkkel elemeztük – VIDEÓ!

Mint emlékezetes, az első félidőben öngólt szerző futballistánk, Myrto Uzuni találatával nyertük meg a Dinamo Zagreb elleni BL-selejtezőt, amely több volt, mint egy átlagos siker: a 2-1-es győzelemnek köszönhetően a Bajnokok Ligája főtáblájának kapujába került együttesünk, amely legrosszabb esetben is az Európa Liga csoportkörében szerepelhet 2020 őszén. Hogy mit érzett a nyáron szerződtetett albán szélső a félidőben, majd a győztes gól megszerzésének pillanatában? Riportunkból kiderül.

Cikkajánló

Kubatov Gábor: Örülök, hogy ilyen nehéz az út a BL-be

A Dinamo Zagreb kiejtése, a Fradi-szurkolók és a követkető nagy feladatok is szóba kerültek.

Hajnal Tamás: „Fel tudtunk zárkózni a Dinamo szintjére"

Sportmenedzserünk és erőnléti edzőnk is elmondta, mi a Fradi titka idén a nemzetközi porondon.

Dibusz: „A maximumot kihoztuk az eddigi selejtezőkből”

Dibusz Dénes és Somália értékelte az eddigi BL-szereplésünket – VIDEÓ!

Orosz Pál: Mindegyik párharcban jó esélyünk lehet

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója értékelte a hétfői európai kupasorsolást.

Elindult a jegyértékesítés a Twente elleni UEL-meccsre!

Július 30-án 20:30-kor fogadjuk a holland csapatot az Európa Liga-selejtező második körének visszavágóján.

Ez a két csapat következhet a Twente legyőzése esetén

Lehetséges ellenfeleket kapott a Ferencváros az európai kupaselejtező 3. fordulójára.

Szűkült lehetséges kupaellenfeleink köre

Ezek közül a csapatok közül kerülhet ki a Fradi következő ellenfele az Európa Liga selejtezőjében.

Paredes-mezben szurkol, szoros döntőt vár Gómez Mariano

Argentin hátvédünk szülőhazájának szurkolhat a labdarúgó-vb vasárnapi, Spanyolország elleni fináléjában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin