2022. augusztus 15.
Család és Fradi! Bemutatjuk Pászka Lóránd egy napját
A Fradi TV további tartalmából: egyedi verzióban szól a Fradi-induló, BL-selejtezőre készülnek női focistáink.

Ha kedd, akkor Fradi TV! Ezúttal is érdemes lesz az M4 Sportra kapcsolni augusztus 16-án, kedden reggel 7.20-kor! Íme, a menü:

Villámkarrier
Erdélyi születésű védőnk, Pászka Lóránd bő féléve került első számú csapatunkhoz, de máris a szurkolók egyik kedvencévé vált. Megmutatjuk, hogyan telik hátvédünk egy napja.

Hajrá, Fradi!
A Fradi-induló hozzátartozik a meccsek hangulatához. Nélküle nincs mérkőzés a Groupama Arénában. Ez alól a vasárnapi, MOL Fehérvár FC elleni bajnoki rangadó sem volt kivétel, ám ezúttal egy picit másképp szólt a Fradi-induló.

BL-re fel!
Ami a fiúknak idén sajnos nem sikerült, a lányoknak még összejöhet. Bajnoki címvédő női focistáink a héten Görögországban játszanak selejtező tornát, amelyet ha megnyernek, a klubtörténet során először főtáblásak lesznek a Bajnokok Ligájában. A lányok edzőtáborral és csapatfotózással hangoltak a meccsekre, a Fradi TV stábja pedig mindkét helyszínen ott volt.

Fradi7
Műsorunk végén szokás szerint visszatekintünk, mi történt klubunk háza táján a múlt héten.

Fradi TV – magazinműsor, M4 Sport – augusztus 16., kedd 7.20
Ismétlések:
augusztus 16., szerda 00.00
augusztus 19., péntek 4.40

A Fradi TV-t a FradiMédia készíti.

Cikkajánló

Borbély Balázs: Nem mondanám, hogy rosszul játszottunk

Az idegenbeli döntetlent követően vezetőedzőnk értékelte a Kisvárda elleni találkozót.

Egy pontot szereztünk Kisvárdán

Az OTP Bank Liga 10. fordulójában hiába dolgoztunk ki sok helyzetet, a kapuba találni csak egyszer sikerült.

Fradi-legenda a János-hegytől a Haller térig

Vépi Péter számára két dolog nem létezett: megalkuvás és másik csapat a Ferencvároson kívül. – INTERJÚ!

Tippeljen, és nyerjen esernyőt!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Kisvárda elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Nagyon motivált a csapat”

Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap Kisvárdán folytatja bajnoki szereplését.

Zachariassen: Újabb csodálatos estét éltünk át!

Norvég támadónk a Plzen elleni EL-góljáról és Radnóti bemutatkozásáról mesélt – VIDEÓ!

Kristoffer Zachariassen az Európa Liga álomcsapatában

Norvég labdarúgónk a Plzen elleni duplája után 8,8-as értékelést kapott, és bekerült a forduló álomcsapatába.

Borbély: "Nem volt nagy helyzetük, kézben volt a meccs"

Vezetőedzőnk elégedett volt Radnóti Dániellel a kapuban, de egy dolog nagyon bosszantja.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin