2019. május 20.
Videókon a Fradi fieszta napja
A Fradi Média végigkövette és közvetítette a Fradi fieszta napjának eseményeit.

Fantasztikus hangulat, felejthetetlen nap - röviden így lehet összefoglalni a május 19-i vasárnapot, amikor az FTC nagyszabású eseményen ünnepelte meg szurkolóival a labdarúgócsapat 30. bajnoki címét. A Fradi Média folyamatosan végigkövette a Fradi fieszta eseményeit és számos élő Facebook-videóval mutatta meg azokat drukkereinknek.

A nap első fontos történése a Budapest kapuinak megnyitása volt, szurkolóink rögtön elkezdték megtölteni a kiváló helyszínt.

Eközben a csapat még Felcsúton volt, és játszott 1-1-es döntetlent a Puskás Akadémia otthonában. Az összecsapás után pedig már meg is kezdődött a bajnokcsapat ünneplése.

A találkozót követően Leo értékelte is az összecsapást a helyszínen lévő stábunknak.

A Budapest Parkban ekkor már parádés volt a hangulat. Gyönyörű pillanatok voltak, amikor a szurkolók együtt énekelték a Nélküled című dalt.                                                                    

A Budapest Parkban nagyon várták a Felcsútról közben elinduló csapatot. És meg is kezdődött a hangolás.

Szintén szép jelenetek voltak, amikor korábbi bajnokainkat, ikonjainkat, legendáinkat szólították a színpadra.

Koraeste meg is érkezett a csapat, amely átvette az NB I bajnoki címéért járó érmeket, majd a magasba emelték a trófeát.

_

Majd kezdődhetett az igazi fieszta, játékosaink az ünneplésben is igazán maradandót alkottak, volt, akit el sem lehetett mozdítani a színpadról.

Cikkajánló

FTC-Kisvárda: parkolási információk

Parkolójegyét kizárólag online, a meccsjegy.fradi.hu/parkolo oldalon tudja megváltani!

Sztankovics: „Bajnoknak kell lennünk!”

Vezetőedzőnk szerint a Kisvárda ellen az egyetlen cél a bajnoki cím megszerzése lehet.

Eltűnt derbihősök: Nacer Bouiche

A Fradi TV sorozatának második részében focicsapatunk első afrikai légiósával találkozhatnak – VIDEÓ!

Együtt a lelátón! – Elindult a bérletértékesítés!

Nagy kedvezményt kapnak, akik az early bird időszakban vásárolják meg bérletüket a 2024/25-ös idényre.

FTC-Kisvárda: meccsnapi programok

Április 20-án, szombaton a Kisvárda elleni bajnokin az Egészségnap kerül a középpontba.

Közösen ültetett fát az FTC és a Provident

A pénzügyi szolgáltató vállalat Provigreen elnevezésű programjában az április a fenntarthatóságról szól.

A Föld Napja: Szedd össze magad!

A Föld Napja alkalmából különleges eseménnyel készül klubunk a Kisvárda elleni labdarúgó bajnokira.

Zachariassen is nézett, amikor Wingo rávágta, hogy…

Futballistáinkat különleges játékra hívtuk, amelyben az Újpest, a Barca és a Liverpool is pontot ért - VIDEÓ

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin